Koniorczyk Borbála: Női szörnyetegek

 A nőtörténet mindig is közel állt hozzám, így amikor ezen a területen megjelenik egy új kötet, azt általában el is olvasom. Ez a könyv azonban több okból is kiemelkedett számomra: egyrészt a bemutatóját itt, a kerületünkben, az Erdős Renée-villában tartották, másrészt maga Erdős Renée is az egyik főszereplője a kötetnek.

A címe pedig első hallásra kifejezetten megtévesztő: Női szörnyetegek, azonban nem gyilkosokra, gonosztevőkre vagy bűnözőkre utal, hanem a 20. század elejének kiemelkedő nőalakjaira – azokra, akiket a történelem kissé háttérbe szorított, pedig rengeteget tettek azért, hogy a mai nők élete olyan legyen, amilyen.

A „női szörnyetegek” kifejezés 1907 első heteiben hangzott el az országgyűlésben, dr. Kmety Károly egyetemi tanár és országgyűlési képviselő szájából. Így nevezte azokat a nőket, akik nem elégedtek meg a kizárólagos háztartási szereppel, nemcsak jó feleségek és anyák szerettek volna lenni, hanem voltak vágyaik, céljaik – sőt, tehetségük is ahhoz, hogy ezeket megvalósítsák. Ez a nőideál a századelőn sokak szemében nem volt elfogadható, ám éppen ezeknek a nőknek a bátorsága és elszántsága kellett ahhoz, hogy mindez idővel természetessé váljon a társadalom számára.

A kötetben szerepel például Madzsar Alice, akinek „meztelen tornája” alapvetően változtatta meg a női testhez és a várandóssághoz való viszonyt. Az ő munkásságának köszönhetően vált elfogadottá az a gondolat, hogy a terhesség nem betegség, hanem egy állapot, és hogy kismamaként is lehet – sőt, érdemes – mozogni. Felszabadította a nőket az alól az elvárás alól is, hogy testüket tétlenségre kárhoztassák a korszak nehéz, zárt ruháiban.

Olvashatunk Kaffka Margitról, Lesznai Annáról és Erdős Renée-ről, akik íróként hoztak újdonságot a magyar irodalomba, valamint Ferenczy Noémiről, akinek gyönyörű gobelinjei ma is ismertek. Számomra különösen izgalmas felfedezés volt Undi Mariska és Máté Olga, akikről eddig jóval kevesebbet hallottam.

Undi Mariska volt az első nő, aki megtervezte az úgynevezett reformruhákat: olyan viseleteket, amelyekben a nők végre szabadon, kényelmesen mozoghattak, és amelyekkel végleg elhagyták a fűzőt – ami a korszakban egyáltalán nem volt kis teljesítmény.

Máté Olga pedig csodálatos fotókat készített egyrészt az akkori Budapestről, másrészt az ott élő emberekről. Az ő képei nem pusztán fényképek: egy-egy élet, egy-egy sors megörökítései.

A könyv egyik különösen érdekes vonása, hogy ez a nyolc nő – akár tudtak róla, akár nem – valamilyen módon mind kapcsolódott egymáshoz: férjeiken, szeretőiken, baráti vagy művészi kapcsolatokon keresztül összefonódott a sorsuk. Ez a háló még izgalmasabbá teszi a történeteiket.

Úgy gondolom, ezt a könyvet mindenkinek érdemes elolvasnia. Ezekről a nőkről ugyanis jóval kevesebbet hallunk, mint például a Nyugat férfi alkotóiról.( Kaffka Margitot isnehezen fogadták be a kortárs irodalmi körök.)

Érdekességként hadd említsem meg, amit magától a szerzőtől, Koniorczyk Borbálától hallhattunk. Ő nemcsak könyveket ír, hanem tematikus sétákat is vezet Budapesten, és tagja olyan bizottságoknak is, amelyek köztéri szobrokat javasolnak. Elmondása szerint Magyarországon ma több szobor készül állatokról, mint nőkről, ami nagyon sokat elárul arról, mennyi munka áll még előttünk a nőtörténet láthatóvá tételében.

Számomra ez a könyv nemcsak egy hiánypótló olvasmány volt, hanem egyfajta emlékeztető is: arra, hogy mindaz, amit ma természetesnek élünk meg nőként, valaha vitatott, sőt elutasított gondolat volt. Ezek a történetek segítenek kapcsolódni azokhoz az asszonyokhoz, akik előttünk jártak, és akiknek a bátorsága, kitartása és munkája nélkül ma egészen más világban élnénk. Éppen ezért nem csak ajánlom ezt a kötetet, hanem fontosnak is tartom, hogy beszéljünk róla és helyet adjunk ezeknek a női sorsoknak.

Szabó T. Anna: Neked hoztam

 Mára egy igazán kedves, rövid könyvet hoztam nektek. Szabó T. Anna az idei adventi időszakra jelentette meg Neked hoztam című kis verseskötetét, amely 24 verset tartalmaz – így advent minden napjára jut egy-egy olvasnivaló.

Ez valóban egy pici könyv, de annál gazdagabb. A versekhez Máray Mariann készítette az illusztrációkat, amelyek szépen kiegészítik a szövegeket, és tovább erősítik a kötet meghitt, kedves hangulatát.
A cím sokat elárul a versek világáról. A lírai beszélő minden alkalommal „hoz” valamit: egy citromot, egy narancsot, egy marék gesztenyét, egy idős házaspár látványát, egy illatot vagy egy hangulatot, amely napközben megérintette. Az egyik versben az is előfordul, hogy nem hoz semmit – mert túl zsúfolt volt a napja –, helyette egy ölelést kap otthonról. Ezek az apró gesztusok adják a kötet igazi erejét.
A könyv mottója – "Ajándék a lét: hát adjunk!" – pontosan összefoglalja a versek üzenetét. Arra emlékeztetnek, hogy érdemes adni, figyelni a másikra, megajándékozni őt – nem feltétlenül tárgyakkal, hanem egy mosollyal, egy kedves szóval, egy öleléssel. Ez persze az év bármely szakában fontos, de advent idején talán még inkább.
Számomra Szabó T. Anna versei mindig sokat adnak, ez a kis kötet pedig különösen megszépítette az adventi időszakomat. Én minden reggel egy-egy verssel kezdtem a napot, és jólesett már ilyenkor emlékeztetni magam arra, hogy a figyelem és az adás mennyire fontos.
Szívből ajánlom ezt a verseskötetet adventre – de bátran mondhatom, hogy az év bármely napján is jólesik kézbe venni.

Török Ábel: a harmadik ég

 A mai alkalommal egy olyan könyvet hoztam, amely számomra a 2025-ös év legmeghatározóbb olvasmánya volt. Ebben az évben összesen negyven könyvet olvastam el, tehát volt miből választanom, mégis bátran állítom, hogy Török Ábel: A harmadik ég című regénye állt hozzám a legközelebb.Ez a könyv már régóta ott lapult a polcomon. Olyan ember ajánlotta, akinek az értékítéletében és az ízlésében nagyon megbízom, mégis sokáig halogattam az olvasását. Valahogy nem volt kedvem egy mesés, mágikus faluban játszódó történethez, nem voltam egész évben olyan hangulatban, hogy ilyesmit olvassak. Ahogy azonban közeledett a karácsony – ami számomra az év legszentebb és legszebb időszaka –, belekerültem egy adventi hangulatba, és egyszer csak úgy éreztem: most van itt az ideje, hogy levegyem ezt a könyvet a polcról.

Elolvastam, és már az elején meglepett, hogy a szerző nem használ nagybetűket. Az első reakcióm az volt, hogy ez biztosan megnehezíti majd az olvasást és a szöveg megértését. A legnagyobb meglepetésemre azonban épp az ellenkezője történt. Ez a forma nem akadályozta, hanem inkább elősegítette azt, hogy a történet még inkább magával sodorjon. Egyik mondat követte a másikat, a szöveg hömpölygött, és egyszerűen nem lehetett kikeveredni belőle. Nagyon gyorsan elolvastam a könyvet, nem azért, mert rövid, hanem mert nem akart elengedni.

A történet – ahogy a fülszövegben Kollár Klemencz László is megfogalmazza – szerelemről mesél: "egy bűvös ajkú fiúról és egy sziromlelkű lányról, révedezőkről és bajkeverőkről, tengerről és hegyekről, egy mitikus szigetről és az egek titkairól." A sztori maga valóban mesei: egy művészetek iránt fogékony fiú és egy hóvirág illatú lány egymásra találása, viszontagságokon, veszteségeken és reményeken keresztül. Egy északi falucska világa bontakozik ki előttünk, ami különösen hiteles, hiszen Török Ábel Norvégiában élt abban az időszakban, amikor a regényt írta.
A szöveg külön érdekessége, hogy nem csupán a mesei szépség jelenik meg benne, hanem az élet nehézségeivel is találkozunk. Megjelenik az alkoholizmus, az egyedüllét, a magunkra hagyottság tapasztalata, az álmok – és sokszor az önáltató álmok – kergetése, amelyek végül nem valósulnak meg, nem teljesednek ki. A történet egészen az agresszió és az erőszak kérdéséig is elmerészkedik, megrendítő erővel.
Ez az északi, álomszerű világ egyszerre gyönyörű és szívszorító. Nehéz elhinni, hogy a szerző mindössze huszonöt éves, mert olyan kiforrott stílussal ír, hogy az embernek tényleg leesik az álla. Számomra hatalmas meglepetés volt. A mondatok pontosak, megformáltak, líraiak.
Ha számodra is fontos, hogy ne csak maga a történet legyen megkapó, hanem a nyelv, a megfogalmazás szépsége is, akkor ez a regény teljes mértékben neked való. Rengeteget olvasok, mégis azt kell mondanom, hogy ilyen szép sorokat legfeljebb versekben olvastam.
Nekem ez a regény volt a 2025-ös év legnagyobb irodalmi élménye, mert formailag és tartalmilag egyaránt egy gyönyörű, mély és átgondolt művet kaptam. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szeret olvasni, és aki nemcsak történeteket, hanem valódi emberi tapasztalatokat keres a könyvekben.