Kiss Judit Ágnes: Csókolom, tanárnő

 Amikor láttam az interneten, hogy meg fog jelenni Kiss Judit Ágnes új könyve, már akkor tudtam, hogy ezt a regényt meg fogom venni.Ha ugyanis egy regény egy iskolában játszódik,sőt mi több, egy tanár a főszereplője, az nálam már önmagában hívószó. Ráadásul Kiss Judit Ágnes költészetét is nagyon szeretem, és az előző regénye is tetszett.

A Csókolom, tanárnő! egy Izabella nevű magyar szakos tanárnő története, aki az egyetem után elindul a tanári pályán, ami számára korántsem bizonyul egyszerűnek, hiszen olyan liberális elveket vall, amelyekkel nehezen találja meg a helyét a meglehetősen merev környezetben. Elsősorban egyházi iskolákban tanít, később egy általános iskolában folytatja, majd egy elitiskolában köt ki. A történet végén talán már azt érezzük, hogy végre megtalálta azt a közeget, ahol igazán szárnyalhatna. Csakhogy közben telik az idő, és a kezdeti lelkesedését lassan felőrlik a különböző nehézségek.

Számomra nagyon érdekes volt visszanézni, hogy tanárként milyen dolgokkal küzdünk, bár szerintem Izabella története helyenként meglehetősen sarkított. Állandóan falakba ütközik, miközben tanítványai rajonganak érte. 

A könyv elején ráadásul nem is tudtam vele igazán azonosulni. Talán azért, mert én viszonylag későn kezdtem el tanítani, és már eleve nagyobb volt a korkülönbség a tanítványaim és köztem. Vagy azért, mert szerencsés voltam, és nem találkoztam ennyire fafejű kollégákkal. Vagy legalábbis nem ilyen nagy számban. Emiatt Izabella alakja is egy kicsit eltávolodott tőlem.

De milyen érdekes, hogy tényleg nem mindegy, hány éves korban talál meg bennünket egy könyv, illetve milyen élethelyzetben olvassuk! Mert amennyire nem tudtam mindig megérteni a fiatalkori énjét, annyira együtt tudtam érezni vele később, a negyven-ötven pluszos Izabellával. Egész egyszerűen szinte könnyekig meghatódtam az utolsó fejezeteknél.

Érdekes volt számomra az is, hogy a több évtizedet felölelő történet mennyire lendületesen halad előre. Nagyon gyorsan olvastatta magát, és közben egyáltalán nem éreztem azt, hogy az időbeli ugrások megtörnék a történet ritmusát. Nagyon szeretem Kiss Judit Ágnes stílusát: szókimondó, őszinte és érzékeny. A mondatai egyszerre tudnak kemények és nagyon emberiek lenni. A történet könnyednek tűnik, ugyanakkor nagyon mély is, hiszen végigveszi azokat a problémákat, amelyekkel egy tanár valóban találkozhat a pályája során. Nem tudom, hogy egy, a tanári világhoz kevésbé közel álló olvasónak mennyit tud adni, illetve mennyire engedi őt belelátni a pedagóguslét mindennapjaiba, de nekem nagyon sok ismerős helyzetet és érzést hozott elő.

Külön szerettem azokat az irodalmi művekből vett idézeteket, amelyek időről időre felbukkantak a szövegben. Nekem ez egyfajta izgalmas játék is volt: vajon rájövök-e, hogy melyik műből származik az adott idézet? Jó érzés volt felismerni egy-egy ismerős sort.

És volt még egy egészen személyes örömöm is a könyvvel kapcsolatban: rájöttem, hogy valószínűleg ugyanabba a gimnáziumba járhattunk. 😊 Zsömzsi néni, a büfés néni ugyanis csak és kizárólag az Eötvösben lehetett fogalom. Ez az apró felismerés valahogy még közelebb hozta hozzám a történetet.

Úgyhogy nekem összességében tetszett ez a könyv. A Csókolom, tanárnő!-t elsősorban pedagógusoknak és a tanári pálya iránt érdeklődőknek ajánlom, mert kendőzetlenül, mégis érzékenyen mutatja meg ennek a hivatásnak a szépségeit, konfliktusait és lassú felőrlődést. De azoknak is érdemes elolvasniuk, akik egy erős hangú, őszinte és mélyen emberi regényre vágynak, hiszen ez a könyv nemcsak az iskoláról szól, hanem arról is, hogyan próbálunk hosszú éveken át hűek maradni önmagunkhoz.

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő

Pontosan, szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt fejeztem be először Szabó Magda Mózes egy, huszonkettő című könyvét. Most, hogy megjelent a POKET Zsebkönyvek sorozatában, újra beszereztem egy példányt, és természetesen újra el is olvastam.

És nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó találmány ez a POKET könyv! Tényleg pici és könnyű, egy kisebb nyári vagy női táskában is kényelmesen elfér. Aki szeret olvasni, és utazik, orvoshoz megy, vagy egyszerűen olyan helyre kerül, ahol hosszabb időt kell eltöltenie, annak szerintem sokkal jobb érzés elővenni egy ilyen kis könyvet, mint a telefonját nyomogatni. Én legalábbis biztosan inkább ezt választom.

De visszatérve a regényhez, azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy 1967-ben íródott, és 1966-ban játszódik, elképesztően időtálló mű. Hiszen olyan témával foglalkozik, amellyel valamilyen formában mindannyian megküzdünk: a generációk közötti különbségekkel.A regény Ábrahám és Izsák bibliai történetét dolgozza fel modern köntösben. Nagyon szép keretet ad a történetnek, hogy a bibliai idézet a regény elején és végén is megjelenik (fontos módosítással), mintegy keretbe foglalva mindazt, amit közben olvasunk.

Az Izsákok természetesen a fiatal generációt, az Ábrahámok pedig az idősebbeket képviselik. Monológokon keresztül több család történetét ismerhetjük meg. Az idős emberek végigélték a világháborút, az 1956-os eseményeket, a Horthy-korszakot, és közben súlyos veszteségeket, tragédiákat kellett átélniük. Ezek az élmények pedig természetesen meghatározták a gondolkodásukat, az értékrendjüket és azt is, ahogyan a gyerekeikhez viszonyulnak.Az Izsákok viszont már a hatvanas évek fiataljai. Ők szeretnének kiszabadulni ezek alól a terhek alól. Egyfajta saját szigetet szeretnének létrehozni maguknak, ahol önmaguk lehetnek, ahol nem kell megfelelniük senkinek és semminek, és ahol a saját értékrendjük és gondolatviláguk szerint rendezhetik be az életüket.

És talán éppen ettől olyan érdekes és ma is aktuális ez a regény. Mert miközben természetesen rengeteget változott a világ 1966 óta, a szülők és gyerekek, az idősebb és a fiatalabb generáció közötti konfliktusok nagyon is ismerősek maradtak.

A Mózes egy, huszonkettő egyébként nagyon rövid, de annál velősebb olvasmány. 

Szabó Magda szerintem zseni volt. Elképesztő módon tudott írni, és újra meg újra azt érzem, hogy szinte bármiről képes volt úgy beszélni, hogy az valamilyen módon rólunk is szóljon.

Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Igazából mindenkinek.

Nem egy vidám könyv, nem könnyed nyári olvasmány – bár érdekes módon én mindkétszer nyáron vettem elő. De éppen azért érdemes elolvasni, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel előbb-utóbb mindannyian találkozunk.

És ki tudja? Lehet, hogy a könyvklubunk egyik következő olvasmánya éppen a Mózes egy, huszonkettő lesz. Szerintem nagyon sok mindenről lehetne róla beszélgetni.

Tari Annamária: Üresre töltve

 A mai alkalommal Tari Annamária: Üresre töltve című ismeretterjesztő könyvét szeretném ajánlani. Nem könnyű olvasmány – sem nyelvezetében, sem témájában. Éppen ezért elsősorban nem diákoknak, hanem szülőknek és pedagógusoknak ajánlom, különösen azoknak, akik nap mint nap találkoznak a legfiatalabb generációval.

A szerző a generációkutatások után ebben a könyvben a digitális világ, azon belül is a mesterséges intelligencia – például a ChatGPT – hatásait vizsgálja. Különösen azt, hogy ezek az eszközök hogyan alakítják a gondolkodást, az önképet és az emberi kapcsolatokat. 

A könyv egyik erőssége, hogy minden fejezetet egy fiktív történet vezet be, ami segíti a megértést, ugyanakkor az elemző részek komoly figyelmet igényelnek az olvasótól.

Tari Annamária több fontos veszélyre is felhívja a figyelmet:

-Az azonnali válaszokhoz való hozzászokás csökkentheti a türelmet és a kitartást.

-A kritikai gondolkodás háttérbe szorulhat, ha minden kérdésre „kész válaszokat” kapunk,

a memória és a kreativitás is sérülhet, ha nem használjuk aktívan.

-A fiatalok önképe torzulhat, ha kizárólag megerősítő visszajelzésekkel találkoznak. 

A könyv figyelmeztetésként működik: arra hívja fel a figyelmet, hogy tudatos használat nélkül ezek az eszközök rendkívül veszélyesek.

Pedagógusként különösen érdekes lehet az a gondolat, hogy a diákok egy része már nem a megértésre, hanem a gyors megoldásra törekszik – ami hosszú távon tanulási nehézségekhez vezethet. Egy Magyarországon végzett kísérlet, amit egyetemisták között végeztek rámutatott, hogy a fiatalok akkor is az AI-t használnák, ha az hülyeségeket ír, és a vizsga után semmire nem emlékeznek.

Az előző könyvben még 15 percet ír Tari Annamária az egyetemisták figyelmi terjedelmeként. Nos, azóta a kutatások szerint ez 1 percre csökkent. Tanárként naponta találkozom ezzel a jelenséggel. Ha 5 percnél tovább tart egy feladat, már unják. Már nemcsak könyveket nem olvasnak a diákok, de egy film ( legyen az bármennyire izgalmas) sem köti le őket. 

Összességében az Üresre töltve nem ad minden kérdésre választ, viszont fontos párbeszédet indíthat el. Egyre több ilyen hangra van szükség, mert nagyon rossz felé megyünk. 

Fun fact: jómagam is próbára tettem a Chatgpt-t. Nem kértem a véleményét, csak azt, hogy javítsa ki a helyesírást. Ezt nem tette meg, hanem átalakította a szövegem, és a következőt fűzte hozzá:" A szöveged erős és gondolatébresztő, viszont egy kicsit egy irányba húz: inkább félelmet kelt, mint árnyalt képet ad. Ha könyvajánlót írsz (különösen tanároknak/szülőknek), érdemes picit kiegyensúlyozni – mert így könnyen elutasítást vált ki azokból, akik napi szinten használnak AI-t, és nem érzik ennyire egyértelműen „veszélyesnek”."

Nos, olvasd el Tari Annamária könyvét, és döntsd el, kinek van igaza!

Móricz Zsigmond: Úri muri

 Általában csak olyan könyvekről írok, amelyeket teljes szívből tudok ajánlani. Különösen igaz ez a magyar szerzőkre, nem szeretném őket még véletlenül sem megbántani. Az, hogy egy könyv nekem nem tetszik vagy éppen nem szólít meg, nem jelenti azt, hogy ne lenne jó. Még a látszatát sem szeretném kelteni ennek.

A másik kategória, amiről ritkán írok, a kötelező olvasmányoké. Itt mindig dilemmában vagyok: ha túl pozitívan beszélek egy műről, attól tartok, a diákok túl nagy elvárásokkal kezdenek bele, és csalódnak, ha őket éppen nem szólítja meg. Ha viszont negatív kritikát fogalmazok meg, félő, hogy el sem olvassák, és nem alakítanak ki saját véleményt.

Most mégis kivételt teszek: Móriczról szeretnék írni. Nem tartozik a kedvenc, gyakran olvasott szerzőim közé. Ennek egyszerű oka van: a témái annyira súlyosak, annyira nyomasztóak, hogy ha lehet, kerülöm őket. A Légy jó mindhalálig után ember legyen a talpán, aki nem fakad könnyekre, és az Árvácska is hasonlóan megterhelő. Egyedül a Rokonok az, amit viszont minden betűjével együtt imádok. Egy nálam sokkal okosabb kolléganőm egyszer azt mondta: ami a világon történt és történik, az mind benne van a Bibliában – és ami Magyarországon történt és történik, az mind benne van a Rokonokban. Ebben sok igazság van. Azt a regényt valóban szívből ajánlom mindenkinek.

Az Úri murival viszont sokat küzdöttem. Tizenévesen egyáltalán nem értettem. Most újra elővettem, mert hamarosan tanítani fogom, és bár most sem mondanám, hogy „megszerettem”, egy dolgot biztosan látok: Móricz zseniális író.

Kíméletlenül belevisz abba a posványba, abba a fullasztó életformába, amelyből szinte lehetetlen kitörni. Egy olyan világba, ahol az evés, ivás, mulatozás válik céllá, és minden más elsorvad.A történet önmagában egyszerű. Adott Szakhmáry Zoltán, aki nem tud – vagy talán nem is akar – beilleszkedni ebbe az alföldi, poros kisvárosi világba. Egy olyan közegbe, ahol az urak legfőbb, már-már legnemesebbnek tartott elfoglaltsága az, hogyan tudnak túljárni mások eszén, például egy szerencsétlen zenetanárén.

A városba ugyanis érkezik egy könyvkereskedő, akit grófként mutatnak be a naiv tanárnak. Ő ezt készséggel el is hiszi, és lázas igyekezettel készül arra, hogy méltó módon mutathassa meg a tudását egy ilyen „előkelő” vendég előtt. 

Főszereplőnk, ugyan létrehoz egy mintagazdaságot, mégsem tud élni a lehetőségeivel. Magánélete sem szerencsés: családja mellett egy fiatal lányt tart szeretőként maga mellett, aki végül kihasználja és elhagyja. Ezt a kudarcot nem tudja feldolgozni – és a történet tragédiába torkollik.

De ennél sokkal fontosabb az, ahogyan Móricz mesél.

Egy könyv tartalma nem azonos a cselekményével. A cselekményt el lehet mondani néhány mondatban; a valódi tartalom azonban a részletekben rejlik: a tájleírásokban, a karakterekben, a párbeszédekben, a hangulatban.

És Móricz ebben egészen elképesztő.

Olvasás közben együtt eszem, együtt iszom, együtt mulatok a szereplőkkel hajnalig. Szinte fizikailag érzem a túlzást, a fülledtséget, a romlást. Néha már szinte rosszul leszek tőle, és pontosan ez mutatja, milyen erős az írás.

Ez egy lelkileg megterhelő könyv. Nem szerethető a szó hagyományos értelmében. De nagyon is fontos.

És közben ott motoszkál bennem egy kérdés: vajon van-e valódi változás? Fejlődünk-e? Akarunk-e jobbak lenni? Vagy megelégszünk azokkal a mintákkal, amelyeket örököltünk?Vagy, ahogy Móricz írja: "Ez Magyarországon azt jelenti, hogy egyenlő testvéri, szabad érzéssel nyugodjon bele mindenki abba, hogy minden maradjon a régiben."

Erre a kérdésre Móricz nem ad megnyugtató választ. És talán éppen ezért érdemes mégis elolvasni.

Ne feledjétek: az irodalom nem tantárgy! 📚❤️

Jókai Anna: Ne féljetek

 A mai alkalommal Jókai Anna: Ne féljetek! című regényét szeretném ajánlani. 

Az irodalomterápiával foglalkozók szerint kétféle könyvre érdemes igazán odafigyelni: azokra, amelyeket nagyon szeretünk, és azokra, amelyek valamilyen erős ellenállást vagy kellemetlen érzést váltanak ki belőlünk. Nálam ez a regény az utóbbi kategóriába tartozott. Bár Jókai Anna stílusát kifejezetten szerettem, maga a téma inkább lehangoló hatással volt rám, mintsem kellemes olvasmányélményt adott volna. A mű olyan kérdéseket érint, mint az öregedés, a betegség, a halál és az elmúlás – amelyekkel az élet második felében talán már érdemes foglalkozni, én azonban még igyekszem ezeket a gondolatokat elnyomni magamban.

Ugyanakkor a regény nyelvezete és szerkezete számomra lenyűgöző volt. Különösen tetszett, hogy szinte teljes egészében monológokra épül, és a történet csak ezek között, mintegy háttérnarrációként bontakozik ki.

A cselekmény négy főszereplő köré épül: Talán a legmarkánsabb Mária, aki egykor légiutas-kísérőként dolgozott, és nyugdíjas éveiben ismerjük meg. Fiatalon kivételes szépség volt, és éppen ezért nehezen viseli az öregedéssel, betegséggel és elmúlással járó változásokat. Férje, Richárd, rajongásig szereti őt, ám az érzés nem kölcsönös. (Számomra egyébként ő a legszimpatikusabb szereplő a regényben.)

A másik szál Márió és Villő története, akik szintén nem illenek össze. Mária és Márió egykor szerelmesek voltak, és bár külön utakra kerültek, továbbra is erős érzelmi kötődés fűzi őket egymáshoz. A regényben az ő négyesük sorsa jelenik meg, ahol természetesen a családtagok, gyerekek és unokák is megjelennek, valamint a 20. század nagy fordulópontjai. 

A könyv nehéz olvasmány, mert előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell nézni azokkal a kérdésekkel, amelyekkel Jókai Anna nem finoman, hanem nagyon is őszintén szembesíti az olvasót. Könnyű kimondani, hogy ezekkel meg kell békélnünk, de megélni már sokkal nehezebb.

Fiataloknak talán nem feltétlenül ajánlanám, mert még távolinak érezhetik ezt a témavilágot. Az idősebb olvasóknak viszont erős kapaszkodó és iránymutatás lehet, és azoknak a középkorúaknak is, akiknél ezek a kérdések egyre inkább előtérbe kerülnek.

Nussaibah Younis Fundamentally

 Ma egy angol nyelvű könyvet hoztam nektek, méghozzá Nussaibah Younis Fundamentally című regényét, amelyet egy nagyon kedves kolléganőmtől kaptam kölcsön. Nagyon örültem, hogy elolvashattam, mert több szempontból is különleges élmény volt.

Az egyik legnagyobb erőssége számomra az volt, hogy rendkívül modern angol nyelven íródott. Rengeteg olyan kifejezést lehetett belőle megtanulni, amelyekkel az ember ritkán találkozik a tankönyvekben. Emiatt nyelvtanulás szempontjából is nagyon izgalmas olvasmány.

Az írónő, aki iraki édesapától és pakisztáni édesanyától származik, Angliában született és él. Korábban azonban Irakban is dolgozott, így személyes és szakmai tapasztalatai is kapcsolódnak ahhoz a világhoz, amelyben a történet játszódik.

A regény főszereplője Nadia, egy Londonban élő muszlim hátterű nő, aki már nem követi aktívan a vallási hagyományokat. Irakba utazik, hogy az ISIS-hez csatlakozó nőknek segítsen, és támogassa őket abban, hogy visszatérhessenek hazájukba családjukhoz és korábbi életükhöz. Különösen közel kerül hozzá Sara, aki mindössze tizenöt évesen szökött el otthonról és csatlakozott a szervezethez, és akit Nadia megpróbál hazajuttatni.

A könyv nemcsak Nadia és Sara történetét mutatja be, hanem bepillantást enged az ENSZ munkájába is, megismerhetjük, milyen lehet egy ilyen válságövezetben dolgozni, milyen körülmények között élnek a menekülttáborok lakói, és milyen nehéz döntésekkel szembesülnek azok, akik segíteni próbálnak.

Ami engem a leginkább megfogott ebben a könyvben, az a sztereotípiák teljes lebontása volt. Sok ember fejében egy muszlim családból származó iraki nő képe automatikusan összekapcsolódik a szigorú vallásossággal és a hagyományok feltétlen követésével. Nadia karaktere azonban egészen más képet mutat: egy mai londoni fiatal nő, aki önálló, szabadelvű, és sok szempontból ugyanolyan életet él, mint bármelyik másik húszas-harmincas éveiben járó nő.

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, mert egyszerre van benne humor, dráma, feszültség és rengeteg emberi kérdés. Végig izgulhatunk azon, hogy sikerül-e Sarát megmenteni, sikerül-e visszatalálnia a családjához, és hogy milyen következményekkel járnak azok a döntések, amelyeket a múltban hozott.

Összességében egy rendkívül pörgős, szórakoztató és elgondolkodtató regény, amely szerintem tökéletes nyári olvasmány.

Havas Juli: Második csillag jobbra

 A mai alkalommal Havas Juli: Második csillag jobbra című könyvét szeretném nektek ajánlani.

 Bevallom őszintén, valószínűleg nem vettem volna le a polcról, és talán nem is vásároltam volna meg, ha nem valaki olyan ajánlja, akinek az ízlésében megbízom. A borító alapján biztosan nem. Elsőre ugyanis csak különböző, kissé véletlenszerű tárgyakat véltem felfedezni rajta egy lila háttér előtt, pedig ezt a színt nagyon szeretem.Most, hogy elolvastam a könyvet, már ezek a különleges ábrák is teljesen más jelentést kaptak számomra.

És hogy megbántam-e, hogy elolvastam? Ez nagyon enyhe megfogalmazás lenne. Egyszerűen azt kell mondanom, hogy ez a könyv biztosan bekerül az év top három olvasmánya közé nálam. Nagyon egymásra tudtunk hangolódni.

Most, hogy véget ért a tanítási időszak, sokkal több szabadidőm lett, így a délutánjaimat már nem a készüléssel kell töltenem, hanem végre újra sokat tudok olvasni. Ezt a kötetet másfél nap alatt elolvastam. Alig vártam, hogy hazaérjek az iskolából, és folytathassam a történetet. A szó szoros értelmében beszippantott.

Az írónőről, Havas Juliról korábban nem hallottam, bevallom őszintén. De ez az én szegénységi bizonyítványom. Most tudtam meg, hogy az írónő Erdélyből érkezett Magyarországra, orvosként dolgozik a győri kórházban, és ez a harmadik regénye. Nos, az már biztos, hogy el fogom olvasni az első két könyvét is, mert ha azok is olyan erősek, mint a Második csillag jobbra, akkor Havasi Juli könnyen a kedvenc szerzőim közé kerülhet.

Nagyon szeretnék óvatosan fogalmazni, mert ez lesz a könyvklubunk egyik őszi olvasmánya, így nem szeretném lelőni a fontosabb fordulatokat. Ugyanakkor néhány dolgot természetesen el lehet mondani a történetről.

A regény három szálon fut.

Az első történetszál egy ötvenes pár kapcsolatát mutatja be, akik egy társkereső alkalmazás segítségével ismerkednek meg, majd levelezni kezdenek egymással. Nagyon különleges kapcsolat bontakozik ki közöttük: rendkívül kifinomult, részletgazdag, szinte már barokkosan hömpölygő mondatokban megírt, intellektuális levelezésük van. Később természetesen az is kiderül, miért éppen ilyen formában kapcsolódnak egymáshoz.

A második szál egy fiatal pár története. Balázs fiatal ügyvéd, Franciska pedig állatorvos. Kapcsolatukban fontos szerepet kap Balázs macskája, Lebowski, aki tulajdonképpen összehozza őket. Az írónő még külön szerepet is ad neki a történetben: külső megfigyelőként van jelen, és szinte végig elkíséri Balázsék történetét.

A harmadik szál számomra talán a legizgalmasabb: Laura története, amely a kilencvenes években játszódik. Laura neurobiológus, aki egy nagyon súlyos alkohol- és gyógyszerfüggőségbe kerül. Mindezt úgy, hogy közben háromgyermekes édesanya, szerető feleség, valamint szakmailag is kiemelkedő szakember. Éppen az örömért felelős hormonokat kutatja – és talán ezzel már valamennyire kirajzolódik a regény egyik legfontosabb kérdésköre is: a függőség.

Bár szerencsére én személyesen nem tudok ehhez szorosan kapcsolódni, mégis nagyon mélyen megérintett ez a történet. Talán itt válik különösen fontossá, hogy Havasi Juli maga is orvos, hiszen nagyon pontosan és hitelesen ábrázolja ezeket a problémákat anélkül, hogy a regény szakmai leírássá vagy nehezen követhető orvosi szöveggé válna.

Nagyon szerethető könyv ez, annak ellenére, hogy rendkívül súlyos témákról beszél. Talán a címválasztás sem véletlen: a Második csillag jobbra a Pán Péter című mese egyik ismert mondatára utal. A fájdalmas és tragikus történetek mellett ugyanis mindig ott van a remény, a lehetőség egy jobb irányba fordulásra. Ettől lesz ez a regény egyszerre megható és felemelő: egy kicsit sírós, egy kicsit mosolygós történet.

Ráadásul néhány igazán jól elhelyezett fordulat is van benne, amelyek még izgalmasabbá teszik az olvasást – remélem, sikerült úgy beszélnem róla, hogy közben nem árultam el túl sokat.

Szívből ajánlom ezt a könyvet mindenkinek. Annak is, aki már találkozott a függőség problémájával saját életében, vagy éppen küzd vele; annak is, akinek egy hozzátartozója érintett; és annak is, aki hozzám hasonlóan szerencsés helyzetben van, és közvetlenül nem került közel ehhez a problémához.

Azt gondolom, hogy ez a regény sokat segíthet abban, hogy jobban megértsük ezeket a helyzeteket, és lebontsuk azokat a falakat, előítéleteket és sztereotípiákat, amelyeket gyakran magunk köré építünk az ismeretlen problémákkal kapcsolatban.

Izgalmas, lendületes, valóban letehetetlen könyvnek tartom. Nálam biztosan ott van az év top három olvasmánya között. Szívből ajánlom mindenkinek.