Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben

A múlt titok. És csak az fejtheti meg, aki meg is tudja őrizni.

– Tudjuk, hogy veszíteni fognak. Minek akkor ez az egész?
– Te csak akkor akarsz harcolni, ha biztos vagy a győzelemben?
– Én egyáltalán nem akarok harcolni!
– Mert fogalmad sincs, miről van itt szó! Itt egy kis ország, amit megszállt a világ egyik legnagyobb hatalma. És ez a kis ország eldönti, hogy nem lehet vele bármit megcsinálni, és el akarja zavarni a megszállókat. Ez csodálatos és felszabadító. Hogy mindenki ugyanazt akarja… mellettünk áll az egész ország! Ilyen a mi korunkban nincs! A kosárcsapatban sem, az osztályban sem! Sehol! Én ebben benne akarok lenni!

 Kiss Judit Ágnes nevével talán akkor találkoztam először, amikor a Szó című versével hasonlítottuk össze a gyerekekkel a Szózatot. De lehet, hogy a novellák jöttek először szembe? Már nem is tudom, de azt igen, hogy minden írását élvezettel olvastam. 

Igy, amikor kollégám azt javasolta, hogy idén a kilencedikesek a Kórház az osztályteremben című Kiss Judit Ágnes-regényt olvassák el közösen, nagyon megörültem, mert biztos voltam benne, hogy élvezetes, klassz könyvet kapnak a gyerekek a kezükbe. 

A regény az Abszolút Töri sorozat egyik darabja, melynek kerettörténete, hogy kamaszok időutazás segítségével jutnak el a történelem egy-egy meghatározó korszakába, ahol saját maguk tapasztalhatják meg, milyen is volt akkor élni, hogyan zajlottak azok az események, melyek a törikönyvek lapjairól ismeretek.  Az ötlet zseniális, hiszen kinek nem jutott még eszébe, milyen jó is lenne visszarepülni a múltba, és találkozni azokkal az emberekkel, akik történelmünket formálták, alakították, és milyen más élmény lenne meg is tapasztalni mindent akkor és ott. Talán ez a vágy hívta életre a sorozatot, meg persze az a törekvés, hogy minőségi irodalmat kapjanak a kamaszok is. 

A Kórház az osztályteremben az 1956-os eseményeket állítja középpontba, a négy kamasz szereplővel együtt az olvasó is ott lehet a forradalom sűrűjében. Nemcsak a harcok, a véres küzdelmek, győzelmek és könnyes veszteségek élednek újjá, de találkozhatunk az egykori hősökkel is, akik a Corvin közben vívták csatájukat a szabadságért. 

Lóri, Réka, Hanna és Sanyi időutazása során megtapasztalja, hogy mi az a forradalom, mi az küzdeni közösen egy célért, de azt is, hogy milyen az igazi veszteség, a halál, vagy választani a szabadság és a család között. Nem könnyű tapasztalások, főleg nem kamaszkorban, de szereplőinknek mégis szembe kell nézniük velük. Teszik mindezt úgy, hogy tudják, nem győzhetnek a szabadságharcosok. Mégis a huszonegyedik századi szereplőket is magukkal sodorja a forradalmi láz, és hiába minden észérv, maguk is lelkesen részt vesznek a harcokban.

Szeretek ifjúsági irodalmat olvasni, pedig mintha kicsit lenézett válfaja lenne az irodalomnak. A magam részéről azt gondolom, hogy a magyar ifjúsági irodalom nagyon színvonalas. Ezt bizonyítja ez a könyv is. Nem leereszkedő, nem didaktikus, nem akar mindenáron információkat megtanítani az olvasóknak, hanem szórakoztató, ugyanakkor nagyon is komoly. Kiss Judit Ágnes rengeteg munkát fektetett abba, hogy történelmileg hű legyen, még akkor is, ha a regény nyilván egy fikció. Utánanézett a szereplőknek, a történéseknek, és nemcsak a hivatalos történelmi események izgatták, hanem a kisemberek apró történetei, mindennapjai. Olvastam, hogy rengeteg fényképet nézett meg alaposan, amik azokon a napokon készültek. Hiszen október 23-a és az azt követő események nemcsak fontos dátumok, nemcsak számok és adatok, hanem emberek ezreinek hangulata, érzése, könnye, mosolya is. Ezt a hangulatot sikerült a könyv lapjain élővé varázsolnia az írónőnek.  

Nos, nemcsak annak ajánlom ezt a könyvet, aki többet szeretne megtudni az 56-os eseményekről, hanem annak is, aki szeretne egy olykor humoros, kedves, olykor szívfacsaró történetet olvasni. Egy jó könyvet. Mert ez az. 

 

Gévai Csilla: Lídia 16

 "Miért nem az foglalkozik a fizikával, akinek jól megy? Nem hiszem, hogy az emberiség egyszer megtorpanva, könnyes szemmel oda fog fordulni hozzám a következő kéréssel:

Lídia, kérlek, számold már ki a szabadesés róját, mert különben leesünk erről a szép golyóbisról!"

"Általában egy érettségiző, tesztoszterontól szétpattanó élsportoló fiúnak nem hiszem, hogy eszébe jutna a szex, Eszter néni, ne tessék emiatt nagyon aggódni!"

Ma egy olyan könyvről szeretnék mesélni, aminek a szerzője különleges helyet foglal el az életemben. Nekem ugyanis misszióm az, hogy minél több kortárs szerzőt, művet csempésszek be az irodalomoktatásba, ami nem könnyű feladat, mert nagyon zsúfolt a tananyag. Ugyanakkor hiszek abban, hogy olvasókat csak úgy lehet nevelni, ha olyan műveket is adunk a kezükbe, amit értenek, szeretnek, ami közel áll hozzájuk, ami megszólítja őket, amibe bele tudnak helyezkedni. Mivel a mai szövegek csak 12. osztályban kerülnének sorra, addigra már régen elvesztettük a kevésbé lelkes kamaszokat, hiszen hogyan is tudna azonosulni valaki egy olyan több száz éves szöveggel, ami alig ért! Ez borzasztó nagy hiánya és hibája a mai oktatásnak, hogy ennyire ragaszkodunk a kronológiához. Igen, lehet szeretni Zrínyit is, meg az Odüsszeiát is, de csak akkor, ha értjük, és ehhez sok-sok gyakorlásra van szükség. 

Mindenesetre idén megszületett bennem az a gondolat is, hogy ha már kortárs szerzőket olvasunk, akkor miért ne hívnánk meg egy-kettőt személyesen is az iskolába. Sok kamasz ugyanis el sem tudja képzelni, hogy ma is léteznek írók-költők, vagy ha igen, akkor elég érdekes asszociációi vannak a művészlétről. 

Az osztályomnak nagyon-nagy kedvence volt a Budapest Off kötet, ami kifejezetten könnyű, érthető, kevésbé vájtfülű kamasz olvasóknak is feldolgozható novellákat tartalmaz. Hihetetlenül nagy gyönyörűség azt megélni tanárként, hogy miközben felolvasol, az egyébként folyton nyüzsgő tanítványaid néma csöndben nemcsak hallgatnak, de figyelnek is a szövegre! Az egyik legsikeresebb novella Gévai Csilla tollából született, a Buddha-fok. Igy aztán borzasztó nagy öröm volt számunkra, hogy Csilla az első hívó szóra eljött közénk, és türelmesen, kedvesen, lelkesen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire. Itt azért azt is megjegyzem, hogy nagyon büszke vagyok az osztályomra, mert értő-érdeklődő kérdésekkel bombázták az írónőt, olyanokkal, amik az irodalomról, művészetről és a novelláról szóltak. Utólag pedig bevallották, hogy mennyire jó volt találkozni egy igazi, valódi hús-vér íróval, és sokkal közelebb került hozzájuk a szöveg is. 

Gévai Csillával először mint illusztrátor találkoztam. Ugyanis amikor a gyerekeim ovisok voltak nem telt el úgy nap, hogy a Hisztimesék ne került volna elő Berg Judittól, amit Csilla rendkívül kedves és humoros rajzai diszitettek. 

De Csilla nemcsak remek illusztrációkat készít, hanem ír is, és bizony nemcsak novellát, hanem regényt is. A Lídia 16 egy kamaszlány naplója. Bevallom egy kicsit mindig van bennem fenntartás, ha gyerekek is szerepelnek egy műben, főleg ha kamaszlányok. Egyrészt, bár nagyon szeretem a jó ifjúsági regényeket (itt megjegyzem, hogy nem vagyok kritikus, igy csak a saját mércém, ízlésem az, ami meghatározza, hogy egy mű jó-e nekem vagy sem), de semmi nem idegesít fel annyira, mint amikor gyerekek szájába ad az író olyan mondatokat, ami még egy érett, bölcs felnőttnek is a dicséretére válna. A másik, ami nálam, hogy pestiesen mondjam (tényleg, van még ilyen kifejezés?!) nem játszik, az a szerelmes, romantikus történet. Na, avval ki lehet kergetni a  világból. 

Csilla azonban olyan kedves, humoros, intelligens és tényleg annyira klassz csaj, és olyan lelekesen mesélt, hogy semmi nem tarthatott vissza attól, hogy elolvassam ezt a regényt. (Sőt, itt van a polcomon már a folytatása is.) Ha lehet ilyet mondani, kicsit sem bántam meg, sőt! Egy fél délelőtt odaszegezett a kanapéra, és pár óra leforgása alatt elolvastam. Nem tudtam letenni! Ugyanis, hiába van benne szerelem, egyáltalán nem csöpögős, a főszereplő a korának megfelelő mondatokat mond, a korának megfelelően gondolkodik. Hihetetlenül jó a történet, és bár van benne olyan rész, ami a földhöz vág, de a könyv nagy része sziporkázóan humoros. Legalábbis én végig nevettem. Talán azért, mert Lidiában sokszor magamra ismeretem, többek közt a matematikához fűződő viszonyában. Szó mi szó nekem is olyan volt egy-egy matekdolgozat, mintha idegen nyelvű receptet toltak volna az orrom elé, hogy tessék, süssél belőle valamit. 

Személy szerint nekem nagyon sokat jelentett, hogy tele van irodalmi utalással, meg persze Gulácsyval, aki Csilla nagy kedvence. Az illusztrációk nagyon jók, és teljesen belesimulnak a történetbe, miniatűr képregények, amiket Lídia is készít a mű szerint.  A kis párbeszédek sem törik meg a történetet, sőt, adnak egy kis fűszert neki. A történet pedig mindenről szól, amiről egy kamaszlány élete kell, hogy szóljon, iskola, szerelem, csalódás, családi viszályok. 

Gévai Csillát szívből ajánlom fiataloknak, és régebb óta fiatoknak is. Olvasmányos, kedves történetei vannak, a stílusa pedig nagyon szép. Lelkesen, olvasásra készen várom a további munkáit is!