A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tari Annamária. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tari Annamária. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 3., péntek

Tari Annamária: Üresre töltve

 A mai alkalommal Tari Annamária: Üresre töltve című ismeretterjesztő könyvét szeretném ajánlani. Nem könnyű olvasmány – sem nyelvezetében, sem témájában. Éppen ezért elsősorban nem diákoknak, hanem szülőknek és pedagógusoknak ajánlom, különösen azoknak, akik nap mint nap találkoznak a legfiatalabb generációval.

A szerző a generációkutatások után ebben a könyvben a digitális világ, azon belül is a mesterséges intelligencia – például a ChatGPT – hatásait vizsgálja. Különösen azt, hogy ezek az eszközök hogyan alakítják a gondolkodást, az önképet és az emberi kapcsolatokat. 

A könyv egyik erőssége, hogy minden fejezetet egy fiktív történet vezet be, ami segíti a megértést, ugyanakkor az elemző részek komoly figyelmet igényelnek az olvasótól.

Tari Annamária több fontos veszélyre is felhívja a figyelmet:

-Az azonnali válaszokhoz való hozzászokás csökkentheti a türelmet és a kitartást.

-A kritikai gondolkodás háttérbe szorulhat, ha minden kérdésre „kész válaszokat” kapunk,

a memória és a kreativitás is sérülhet, ha nem használjuk aktívan.

-A fiatalok önképe torzulhat, ha kizárólag megerősítő visszajelzésekkel találkoznak. 

A könyv figyelmeztetésként működik: arra hívja fel a figyelmet, hogy tudatos használat nélkül ezek az eszközök rendkívül veszélyesek.

Pedagógusként különösen érdekes lehet az a gondolat, hogy a diákok egy része már nem a megértésre, hanem a gyors megoldásra törekszik – ami hosszú távon tanulási nehézségekhez vezethet. Egy Magyarországon végzett kísérlet, amit egyetemisták között végeztek rámutatott, hogy a fiatalok akkor is az AI-t használnák, ha az hülyeségeket ír, és a vizsga után semmire nem emlékeznek.

Az előző könyvben még 15 percet ír Tari Annamária az egyetemisták figyelmi terjedelmeként. Nos, azóta a kutatások szerint ez 1 percre csökkent. Tanárként naponta találkozom ezzel a jelenséggel. Ha 5 percnél tovább tart egy feladat, már unják. Már nemcsak könyveket nem olvasnak a diákok, de egy film ( legyen az bármennyire izgalmas) sem köti le őket. 

Összességében az Üresre töltve nem ad minden kérdésre választ, viszont fontos párbeszédet indíthat el. Egyre több ilyen hangra van szükség, mert nagyon rossz felé megyünk. 

Fun fact: jómagam is próbára tettem a Chatgpt-t. Nem kértem a véleményét, csak azt, hogy javítsa ki a helyesírást. Ezt nem tette meg, hanem átalakította a szövegem, és a következőt fűzte hozzá:" A szöveged erős és gondolatébresztő, viszont egy kicsit egy irányba húz: inkább félelmet kelt, mint árnyalt képet ad. Ha könyvajánlót írsz (különösen tanároknak/szülőknek), érdemes picit kiegyensúlyozni – mert így könnyen elutasítást vált ki azokból, akik napi szinten használnak AI-t, és nem érzik ennyire egyértelműen „veszélyesnek”."

Nos, olvasd el Tari Annamária könyvét, és döntsd el, kinek van igaza!



2024. június 25., kedd

Tari Annamária: Hol a boldogság mostanában? AI/deepfake/TikTok/valóság

 "Nem lehet az érintőképernyő felett lehajtott fejjel megélni az életet. Fel kellene nézni, mert a belső erőforrások, a motiváció, a kitartás, az énerő és a valódi önbizalom csak úgy fejlődik, ha a személyes téren éljük a tapasztalataink nagy részét."

Tari Annamária könyvét egyik előadása után szereztem be, mely, mint mindig, most is remek volt. A pszichológusnő úgy tud előadni és beszélni véresen komoly témákról, hogy egyszerre sírok és nevetek, és a 60 perc szinte 20-nak sem tűnik. 

A könyv sem kisebb és elhanyagolhatóbb témát vesz górcső alá, mint az okoseszközök és a mesterséges intelligencia hatása az életünkre. Jómagam, aki életem sok-sok évét éltem okostelefon és internet nélkül, nehezen teszem le esténként a telefonom, nagyon nehezen állom meg, hogy ne vegyem elő, ha unatkozom (pedig az unalom létszükséglet és jó, bármilyen ellentmondásosan is hangzik). A Z és az Alfa-generáció pedig egyenesen függ ezektől az eszközöktől. Már az elnevezés is sántít, hiszen hol vagyunk már attól a világtól, hogy eszközként használjuk a mobilunkat vagy a laptopunkat?! Már nemcsak keresünk rajta, csekkoljuk a másnapi időjárást, megnézzük, hogy mikor jön a következő busz, hanem az életünk szerves, elválaszthatatlan része lett. Beköltözött a szobánkba, a táskánkba, az ágyunkba, mindehová. Szabadulni nem is nagyon tudunk, de valljuk be, sokszor nem is nagyon akarunk tőle. Pedig amennyi áldást hoztak az életünkbe, annyi veszélyt is jelentenek. És most itt, nemcsak a bullyingra gondolok, mely már 0-24-es, a világ összes tájáról érhet bennünket, és egyszerre gúnyolhat ki több millió ember, hanem azokra a veszélyekre, mely aljas módon, sunyin mérgezi meg az életünk. 

Tari Annamária könyve ezekről a veszélyekről ír. Arról, hogyan válik a világ egyre nárcisztikusabbá, ez milyen veszélyt jelent mindannyiunkra, de főleg a tinédzserekre, akiknek a személyisége még igencsak formálódóban van. De olvashatunk arról is, ami nekem személyes tapasztalat, hogy a Tik/Tok -videók gyorsasága hogyan rabolja el a  fiatalok figyelmi képességét, hogy nem tudnak már hosszabb ideig koncentrálni például egy könyvre vagy akár egy filmre sem. Nem is beszélve az iskoláról, ahol a  tanár bukfencet is hányhat órán, nem tudja felvenni a versenyt a gyorsan pörgő, ingergazdag videókkal. De említhetnénk az empatikus képességüket is, ami szintén nem olyan, mint az előző generációé volt. De miért is lenne, ha az offline kapcsolatok elhanyagolhatóak az online kapcsolatokkal szemben. És ha mindez nem lenne elég nemcsak a környezet, de a függő gyerekek, tinik, fiatalok is szenvednek tőle. Tele vannak a pszichiátriai rendelők z generációs fiatalokkal, akik éppen most a legszebbek, legegészségesebbek, most kellene a legvidámabb, leszerelmesebb életüket élniük. Egyszóval annyi, de annyi fontos és érdekes témát boncolgat a szerző, hogy letenni is alig lehet a könyvet. 

Végezetül álljon itt az az 5 dolog, melyet Tari Annamária javasol az ifjúság számára a telefon helyett: olvasás, komolyzene, társasjáték, személyes kapcsolatok és sport. Ezeket nem szabadna elhanyagolnia egy gyereknek sem. Figyeljünk rájuk szülők és tanárok, mert akárhogy is, de övék a jövő!




Claire Keegan: A csendes lány

 Egy nagyon kedves barátnőm ajánlotta Claire Keegan Csendes lány című kisregényét. Azért is örültem különösen ennek az ajánlásnak, mert éppe...