2025. október 29., szerda
Kárpát-medencei kvízkötet
2023. február 25., szombat
A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90
2021. november 14., vasárnap
Rendhagyó irodalomóra
Bár ezt a blogot azért hoztam létre, hogy a magam örömére leírjam az olvasmányaimmal kapcsolatos élményeimet, egy picit persze azt is szeretném, ha egy-egy ismertető felkeltené mások kíváncsiságát, és maguk is elolvasnák akár az ajánlott könyvet, akár másikat.
Ez a poszt viszont másoknak szól elsősorban, ugyanis egy olyan lehetőségről szeretnék beszámolni, ami nemcsak ingyenes (igen, sajnos iskolai körökben ez lényeges szempont), hanem színvonalas is, ráadásul csodálatos helyszínen.
Juhász Anna a New York Kávéházban (vagy akár az adott iskolában tart) rendhagyó irodalomórákat. Egy-egy alkalom egy órás körülbelül, amiben benne van a kávéház megtekintése, versolvasás, a kávéházi kultúra és élet megismertetése, és még rendkívül sok minden. Az előadás nemcsak sokszínű, és érdekes, hanem sok olyan ismeretet is ad a tanulóknak, amik felkelik az érdeklődésüket, és amik rendkívül hasznosak majd az érettségi felkészülésnél (ha már a praktikus oldalát nézzük.)
Bár még sosem jártam a New Yorkban, amely a világ legszebb kávéházaként van számon tartva, sok mindent hallottam-olvastam róla. Felemelő és csodálatos érzés volt egy olyan épületben eltölteni egy kis időt, ahol Kosztolányi, Karinthy, Móricz szellemisége leng körül mindent. Biztos vagyok benne, hogy tanítványaimnak is előjönnek majd ezek az élmények (látvány, illat, hang), amit itt szívtak magukba, ha ezekkel az írókkal, költőkkel találkoznak az órán, vagy akár otthon olvasgatva.
Szívből ajánlom minden magyaros (vagy nem magyaros) kollégámnak, hogy vigye el ide a tanítványait, mert ez egy pótolhatatlan élmény lesz.
Claire Keegan: A csendes lány
Egy nagyon kedves barátnőm ajánlotta Claire Keegan Csendes lány című kisregényét. Azért is örültem különösen ennek az ajánlásnak, mert éppe...
-
Vannak könyvek, amiket sokan, sokszor ajánlanak, mégsem veszem őket kézbe. Talán, mert más fontosabb, talán, mert előítéleteim vannak. Ez ut...
-
A mai alkalommal Jókai Anna: Ne féljetek! című regényét szeretném ajánlani. Az irodalomterápiával foglalkozók szerint kétféle könyvre érde...
-
Ma egy angol nyelvű könyvet hoztam nektek, méghozzá Nussaibah Younis Fundamentally című regényét, amelyet egy nagyon kedves kolléganőmtől ...
