Ezentúl lesz banán!

" – Ezentúl lesz banán… – mondom félájultan. A szomszédék nagyszobájában vagyunk, a tévében a Ceausescu házaspár fekszik sárgán és holtan."

"Egyszer tutira vége lesz. És március 15-e piros betűs ünnep lesz. Október 23-a is. Egyszer majd ki lehet mondani, hogy ötvenhatban forradalom volt."

Egyik kedvenc novelláskötetem a Budapest Off, mely számos kortárs novella segítségével szeretteti meg a műfajt, és remélhetőleg az olvasást is a fiatalokkal. Nos, ha nem is ennek folytatásaként, de párjaként említhető az Ezentúl lesz banán! is, melynek alcíméből már kiderül (ha a címlapból nem jöttünk volna rá), hogy novellákat kapunk a rendszerváltásról, Kovács Eszter válogatásában. 

Bevallom, nem tudok szó nélkül elmenni a boritó mellett, számomra nagyon izgalmasra sikeredett, szuper a színválasztás, a mindenki által ismert sarló és kalapács jelkép átformálása a banánnal. Köszönjük, Baranyai (b) András!

De amilyen jól sikerült a borító, olyan izgalmas a belső is! Jó, elfogult vagyok, tudom. A rendszerváltás évében voltam kiskamasz, úgyhogy kvázi  a gyerekkorom elevenedik meg a lapokon. És tényleg minden benne van, a Trabant, az NDK-s turisták papucsai, a disszidálás, a vágyott nyugati világ, a berlini fal leomlása, a Ceausescu házaspár kivégzése, és természetesen a banán is, amiért sorba kellett állni, és ami akkor olyan nagy kincs és kuriózum volt, mint  a Donald rágó, vagy a szagos toll. Azt is tudom persze, hogy a mai kamaszoknak fogalmuk sincs ezekről az évekről, hacsak nem egy-egy film vagy családi legenda kapcsán tudnak róla valamit, de hogy máshogy tudnánk közelebb hozni ezeket az időket hozzájuk, mint az irodalom segítségével! A kötet szerzői, akik erre tesznek kísérletet: Bendl Vera, Gerőcs Péter, Gévai Csilla, Győri Hanna, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kiss Noémi, Laboda Kornél, Lackfi János, Magyari Péter, Mán-Várhegyi Réka, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Szabó Borbála és Vörös István. 

A novellákban csak az a közös, hogy a rendszerváltás időszakáról szólnak, így vagy úgy. Szerintem mindenki talál magának kedvencet (vagy kedvenceket). Nekem személy szerint több is van. Szerettem Gévai Csilla: Komolyan mondom című írását, mely személyes hangvételével valóban közel hozza az eseményeket. De remek Magyari Péter: Sztrájk-ja is, mely egy iskolai lázadást idéz meg, vagy éppen Kiss Judit Ágnes: Lánchídi csatá-ja, mely egy anya-fiú párost mutat be nekünk. Élveztem Szabó Borbála sorait és Karafiáth Orsolya történetét is. De valójában minden írásban találtam valamit, ami közel állt hozzám, amiért érdemes volt elolvasni. 

Összességében ismét egy könnyen olvasható, mégis mély témákat érintő, kamaszoknak szóló válogatást kapunk, ha kezünkbe vesszük és elolvassuk az Ezentúl lesz banánt! Persze szólhat ez nekünk, régebb óta fiataloknak is, hiszen biztos vagyok benne, hogy nosztalgiázni mindannyian szeretünk, még ha olyan élmények is előjönnek, mint a félelem a határon, vagy éppen a rendőri igazoltatások. Nekem nagy öröm volt olvasni!

Gévai Csilla: Lídia 16

 "Miért nem az foglalkozik a fizikával, akinek jól megy? Nem hiszem, hogy az emberiség egyszer megtorpanva, könnyes szemmel oda fog fordulni hozzám a következő kéréssel:

Lídia, kérlek, számold már ki a szabadesés róját, mert különben leesünk erről a szép golyóbisról!"

"Általában egy érettségiző, tesztoszterontól szétpattanó élsportoló fiúnak nem hiszem, hogy eszébe jutna a szex, Eszter néni, ne tessék emiatt nagyon aggódni!"

Ma egy olyan könyvről szeretnék mesélni, aminek a szerzője különleges helyet foglal el az életemben. Nekem ugyanis misszióm az, hogy minél több kortárs szerzőt, művet csempésszek be az irodalomoktatásba, ami nem könnyű feladat, mert nagyon zsúfolt a tananyag. Ugyanakkor hiszek abban, hogy olvasókat csak úgy lehet nevelni, ha olyan műveket is adunk a kezükbe, amit értenek, szeretnek, ami közel áll hozzájuk, ami megszólítja őket, amibe bele tudnak helyezkedni. Mivel a mai szövegek csak 12. osztályban kerülnének sorra, addigra már régen elvesztettük a kevésbé lelkes kamaszokat, hiszen hogyan is tudna azonosulni valaki egy olyan több száz éves szöveggel, ami alig ért! Ez borzasztó nagy hiánya és hibája a mai oktatásnak, hogy ennyire ragaszkodunk a kronológiához. Igen, lehet szeretni Zrínyit is, meg az Odüsszeiát is, de csak akkor, ha értjük, és ehhez sok-sok gyakorlásra van szükség. 

Mindenesetre idén megszületett bennem az a gondolat is, hogy ha már kortárs szerzőket olvasunk, akkor miért ne hívnánk meg egy-kettőt személyesen is az iskolába. Sok kamasz ugyanis el sem tudja képzelni, hogy ma is léteznek írók-költők, vagy ha igen, akkor elég érdekes asszociációi vannak a művészlétről. 

Az osztályomnak nagyon-nagy kedvence volt a Budapest Off kötet, ami kifejezetten könnyű, érthető, kevésbé vájtfülű kamasz olvasóknak is feldolgozható novellákat tartalmaz. Hihetetlenül nagy gyönyörűség azt megélni tanárként, hogy miközben felolvasol, az egyébként folyton nyüzsgő tanítványaid néma csöndben nemcsak hallgatnak, de figyelnek is a szövegre! Az egyik legsikeresebb novella Gévai Csilla tollából született, a Buddha-fok. Igy aztán borzasztó nagy öröm volt számunkra, hogy Csilla az első hívó szóra eljött közénk, és türelmesen, kedvesen, lelkesen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire. Itt azért azt is megjegyzem, hogy nagyon büszke vagyok az osztályomra, mert értő-érdeklődő kérdésekkel bombázták az írónőt, olyanokkal, amik az irodalomról, művészetről és a novelláról szóltak. Utólag pedig bevallották, hogy mennyire jó volt találkozni egy igazi, valódi hús-vér íróval, és sokkal közelebb került hozzájuk a szöveg is. 

Gévai Csillával először mint illusztrátor találkoztam. Ugyanis amikor a gyerekeim ovisok voltak nem telt el úgy nap, hogy a Hisztimesék ne került volna elő Berg Judittól, amit Csilla rendkívül kedves és humoros rajzai diszitettek. 

De Csilla nemcsak remek illusztrációkat készít, hanem ír is, és bizony nemcsak novellát, hanem regényt is. A Lídia 16 egy kamaszlány naplója. Bevallom egy kicsit mindig van bennem fenntartás, ha gyerekek is szerepelnek egy műben, főleg ha kamaszlányok. Egyrészt, bár nagyon szeretem a jó ifjúsági regényeket (itt megjegyzem, hogy nem vagyok kritikus, igy csak a saját mércém, ízlésem az, ami meghatározza, hogy egy mű jó-e nekem vagy sem), de semmi nem idegesít fel annyira, mint amikor gyerekek szájába ad az író olyan mondatokat, ami még egy érett, bölcs felnőttnek is a dicséretére válna. A másik, ami nálam, hogy pestiesen mondjam (tényleg, van még ilyen kifejezés?!) nem játszik, az a szerelmes, romantikus történet. Na, avval ki lehet kergetni a  világból. 

Csilla azonban olyan kedves, humoros, intelligens és tényleg annyira klassz csaj, és olyan lelekesen mesélt, hogy semmi nem tarthatott vissza attól, hogy elolvassam ezt a regényt. (Sőt, itt van a polcomon már a folytatása is.) Ha lehet ilyet mondani, kicsit sem bántam meg, sőt! Egy fél délelőtt odaszegezett a kanapéra, és pár óra leforgása alatt elolvastam. Nem tudtam letenni! Ugyanis, hiába van benne szerelem, egyáltalán nem csöpögős, a főszereplő a korának megfelelő mondatokat mond, a korának megfelelően gondolkodik. Hihetetlenül jó a történet, és bár van benne olyan rész, ami a földhöz vág, de a könyv nagy része sziporkázóan humoros. Legalábbis én végig nevettem. Talán azért, mert Lidiában sokszor magamra ismeretem, többek közt a matematikához fűződő viszonyában. Szó mi szó nekem is olyan volt egy-egy matekdolgozat, mintha idegen nyelvű receptet toltak volna az orrom elé, hogy tessék, süssél belőle valamit. 

Személy szerint nekem nagyon sokat jelentett, hogy tele van irodalmi utalással, meg persze Gulácsyval, aki Csilla nagy kedvence. Az illusztrációk nagyon jók, és teljesen belesimulnak a történetbe, miniatűr képregények, amiket Lídia is készít a mű szerint.  A kis párbeszédek sem törik meg a történetet, sőt, adnak egy kis fűszert neki. A történet pedig mindenről szól, amiről egy kamaszlány élete kell, hogy szóljon, iskola, szerelem, csalódás, családi viszályok. 

Gévai Csillát szívből ajánlom fiataloknak, és régebb óta fiatoknak is. Olvasmányos, kedves történetei vannak, a stílusa pedig nagyon szép. Lelkesen, olvasásra készen várom a további munkáit is!