"Eszes, furfangos, családcentrikus jószágok, egyre jobban kedvelem őket...
Ismerek egy hindu legendát is, ami így szól: egy hindu guru húsz éven keresztül meditált egy fa alatt földi halálát várva, miközben következő életére készült. Élete utolsó pillanatában azonban meglátott egy gyönyörű szarvast, belefeledkezett a látványba, azon nyomban meghalt, és szarvasként született újjá.
Ha hinnék ebben a csodás legendában, leginkább varjúként szeretnék újjászületni. Úgyhogy ha megláttok egy varjút, ne öljétek meg.
Hátha én vagyok."
„Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű” – vallja Ljudmila Ulickaja.
Bár nem igazán ismerem, bevallom, a kortárs orosz irodalmat, meg merem kockáztatni, hogy az egyik legjelentősebb, de hazánkban mindenképpen az egyik legismertebb orosz írónő, Ulickaja. A fenti idézetet több helyen is olvastam, remek önvallomás. Ulickaja írásai valóban a köztünk lévő emberekről, rólunk szólnak.
Az igazi nevem az írónő 80. születésnapjára jelent meg, és Ulickaja emlékei kerülnek előtérbe. Ahogyan mindannyiunknak, neki is darabokból, apró darabkákból, kis mozaikokból áll össze élete története. Ezt az eklektikusságot hangsúlyozza a forma is, hiszen a szabadverstől a prózán át a napló- és levélrészletig mindenféle található benne. Engem a szabad írás módszerére emlékeztet, amikor is mindenféle korlát és szabály nélkül vetjük papírra a gondolatainkat. Ez a töredékesség azonban mit sem von le értékéből. Sőt, engem ez a rész fogott meg leginkább. Mintha a nagymamámat hallottam volna mesélni a gyerekkoráról, a felnövéséről, fiatal önmagáról vagy bármilyen emlékről, ami egy-egy tárgyról vagy emlékképről eszébe jut. Nekem külön élmény a kommunista Oroszország (bocsánat, Szovjetunió) társadalmának és mindennapjainak felidézése.
A kötet második része két novellaciklusból áll. Az Angyalmesék szereplői, nem meglepő módon, az emberekre vigyázó angyalok, a Hatszor hét pedig ugyanennyi apró történetecskét ír le egy-egy témához kapcsolódva. Ezek közt is volt, ami nagyon tetszett, de ha választani kell, mindenképpen a személyes első rész lenne a kedvencem.
Ulickaja írásai bár könnyűnek tűnnek, valójában nagyon is mélyek, igy inkább ajánlom őszi-téli, igazi elmerülésre alkalmas estékre. Egy jó tea vagy kávé mellett biztosan szárnyra kelnek a mi gondolataink is Ulickaja segítségével.
Amit könnyűnek véltem,
Nehéznek bizonyult.
Amit nehéznek véltem,
kiderült -lehetetlen.
Ami lehetetlen volt,
Nézd – a kezemben van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése