"Mindig rohantam az uccán" Radnóti Miklós Budapestje

Tavaly volt kerek évfordulója Radnóti Miklós halálának. Ennek emlékére jelent meg egy új Poket-könyv a költőről, egy különleges sétálókönyv, amely lehetőséget ad arra, hogy a költő életét és munkásságát  a helyszíneken keresztül ismerjük meg. Radnóti Miklós élete, személyes történetei egy-egy budapesti utca, épület vagy szobor köré fonódnak, melyek a könyv segítségével a valóságban is bejárhatóak.
A könyvben a költő élete és pályája elevenedik meg, melyet naplóreszletek, személyes visszaemlékezések és archív fotók gazdagítanak. A "Mindig rohantam az uccán"  nem csupán a költő életének színhelyeit mutatja be, hanem annak a szellemi és érzelmi tájnak a részleteit is, amelyeket a költő verseiben megfogalmazott. A versek, fotók és visszaemlékezések rendkívül személyes hangulatot adnak a könyvnek, és a mai olvasó számára is érthetővé teszik Radnóti Miklós világát.
A könyv külön érdekessége, hogy kortársaink is szóhoz jutnak benne, hiszen az Én Radnótim cím alatt saját, személyes kapcsolódásukat tárják fel a költővel és annak műveivel. Többek között Háy János, Fabiny Tamás, evangélikus püspök, vagy éppen Gryllus Dániel írásait olvashatjuk a lapokon.
Ez a könyv nemcsak egy szép és informatív mű, hanem lehetőséget ad arra, hogy a városban barangolva megismerjük Radnóti Miklós örökségét.

Jókai Mór: A jövő század regénye

 Az Országgyűlés a 2025-ös évet Jókai Mór-emlékkévvé nyilvánította (és nem mellesleg Klebersberg Kunó-emlékévvé is), így az idei év egyik fogadalma volt, hogy legalább két Jókai-művet el fogok olvasni. Kamaszkoromban nem volt streamelés, TikTok, nem volt lehetőség mindennap tévét nézni, és hamarabb végeztünk is a suliban. Az olvasás pedig nem kikapcsolódás volt, hanem egy kicsit az élet része. Tehát több idő maradt olvasásra, ami Jókai hatalmas munkásságát nézve nem mellékes szempont. Tizenéves koromban faltam a regényeit, mára azonban ott sorakoznak magányosan a polcon (megjegyezném, hogy a könyvtárakban is, hiszen viszonylag kevesen kölcsönöznek Jókait). Ezért örülök, hogy most sok-sok minden szól a nagy mesemondóról. Könyvek jelennek meg róla, podcastek, videók foglalkoznak vele, rendezvények sora veszi górcső alá életét, munkásságát.

Nos, ahogy szokták mondani, ember tervez, Isten végez. Egyszercsak úgy alakult az életem, hogy hirtelen sok szabadidőm lett, így egyértelmű volt, hogy akkor Jókait (is) fogok olvasni. Régóta szerettem volna már elolvasni A jövő század regénye-t, de sem időm, sem (igazából) kedvem nem volt hozzá. Most viszont kinyitottam, és végigolvastam.

Amikor ezt a blogot indítottam, elsődleges célom az volt, hogy a tanítványaim (volt és jelenlegi) kapjanak egy csokor ajánlást, amiből választhatnak. De igazi jó ajánlót csak olyan könyvekről tudok írni, amik nekem is tetszenek. Ezért van az, hogy sokkal többet olvasok, mint ahány könyvet ajánlok. Most viszont kivételt teszek. A regény ugyanis nem lett a kedvencem, mégsem bántam meg, hogy elolvastam. Nemcsak azért, mert egy régi tervem pipáltam ki, és büszke vagyok magamra, hogy a több mint 700 oldalt legyűrtem. 😊

Jókai elképesztő képzelőerővel írta meg ezt a regényt, amely 1952 és 2000 között játszódik, egy alternatív Monarchiában, ahol a magyarok vezetik a birodalmat. II. Árpád (aki amúgy Habsburg) uralkodik, miközben kitör egy végtelennek tűnő háború Oroszországgal, azaz Nihil országával. (Nem véletlen, hogy sokáig ki sem lehetett adni a könyvet Magyarországon.) A főhős, Tatrangi Dávid, egy székely katona, zsenialitásával és találmányaival (repülőgép, törhetetlen anyag) segíti a győzelmet.

A második rész, Az örök béke, egy utópia, ahol a tudomány, a boldogság és az igazság uralkodik. Egy olyan világ, amely Jókai szerint lehetett volna a jövő.

Nem fogok hazudni: Jókai nem könnyű olvasmány. Az aprólékos leírások, a tudományos részletek miatt időnként elvesztem. Részenként jelentek meg a regényei, így néha olyan fejezetek is bekerültek, amelyek kicsit kilógnak a történetből.

Viszont ha valaki szereti a sci-fi őseit, vagy érdekli, hogy egy 19. században élő író hogyan képzelte el a 20. századot, akkor A jövő század regénye kincsesbánya. Megdöbbentő, hogy mennyi mindent megsejtett Jókai a jövőből. Ráadásul egy apró érdekesség: a Kincső név is ebben a regényben szerepelt először!

Akkor most megérte? Meg. Bár nem lett a kedvenc regényem, mégis örülök, hogy belevágtam. Egy régi tervem pipáltam ki, miközben belekukkanthattam egy zseni előrelátásába.

Ajánlom? Ha szereted a nagy kihívásokat, a jövőről való elmélkedéseket és a régi, klasszikus magyar irodalmat, akkor igen. Ha pedig egyszer még mindig halogatod Jókai műveit, akkor csak egy dolgot mondok: ne ijedj meg a terjedelemtől. Mert lehet, hogy az első pár oldal után te is azon kapod magad, hogy képtelen vagy letenni.

Szécsi Noémi: Jókai és a nők

 Vannak olyan hívószavak, amiknek nem tudok ellenállni. (És nem is akarok.) Ilyen hívószó nekem Szécsi Noémi, akinek már több könyvét ajánlottam, mert fantasztikusak. De nekem Jókai is az, hiszen a nagy mesemondó könyvei kamaszkorom kedvencei voltak. Nem telhetett el úgy nyári szünet, hogy ne drukkoltam volna valamelyik Baradlay fivérnek, vagy ne sírtam volna Mayer Fanny tragikus halálán. Hogy irigyeltem Kőcserepy Vilmát, amiért Kárpáthy Zoltán olyan romantikusan megmenti az árvíz elől! Aztán hosszú évek teltek el, és Jókai valahogy kikerült az érdeklődési körömből. (Most, hogy születésének bicentenáriumát ünnepeljük, elhatároztam, hogy nyáron újra olvasni fogom!)

Szécsi Noémi könyvét a megjelenése utáni napokban meg is vettem, és már el is olvastam, annyira érdekfeszítőnek találtam.  Ahogy a cím is mutatja, nemcsak Jókai magánéletét ismerhetjük meg, hanem a hozzá kapcsolódó nőkét is: édesanyjáét, aki keménykezű kálvinista asszonyként irányította a Jókay család (igen, ez az eredeti írásmód) életét, de aki maga szoptatta minden gyermekét; de itt vannak a nagynénik, az unokahúgok is. És persze a két feleség, akik nagy visszhangot váltottak ki a házasságok kapcsán, egyrészt a korkülönbség miatt (Laborfalvi Róza 8 évvel volt idősebb Jókainál, Nagy Bella pedig több, mint 50 évvel volt fiatalabb az írónál), másrészt azzal is, hogy színésznők voltak, ami a kortársak szerint egyenlő volt a könnyűvérűséggel. Szécsi Noémi azon szerzők egyike, aki igazságot szolgáltat ennyi év után a két nőnek, hiszen hitelesen és elfogulatlanul ábrázolja őket. Laborfalvi Róza egy olyan korban hozta világra törvénytelen gyermekét, amikor az anyák többsége megszabadult ettől a tehertől. Ő viszont egyedül nevelte kislányát Jókaival kötött házassága előtt, vállalva az őt kürülvevő társadalom megvetését. De láthatjuk őt a könyv lapjain ünnepelt és nagyszerű dívaként, háziasszonyként, aki saját maga süt-főz, haszonállatokat tart, ruhákat varr, gyereket nevel, és mindamellet Jókai odaadó felesége. Néha zsémbes, kiállhatatlan, de ott van férje mellett jóban-rosszban.

Érdekes megfigyelni, hogy Jókait egész életében nők vették körül, talán ezért szültek regényeinek hősnői általában fiút. Ezeknek a nőknek a mindennapjai, élete, szeretetük és gyűlöletük jelenik meg a könyvben, rendkívül sok lábjegyzettel, idézettel, szakirodalmi hivatkozással. Szécsi Noémi nagy érdeme, hogy nem ül fel a pletykáknak, mindennek precízen utánajár, és természetesen, amit lehet, azt kikutat. Elképesztő tény volt számomra, hogy a Jókai család, az örökösök milyen vehemenciával semmisítenek meg tényeket, tüntetnek el leveleket, bizonyítékokat,  hogy a nagy regényíró csillaga fényesen ragyogjon, és semmilyen esetlegesen nem túl pozitív adat fennmaradjon. "Váli Mari sok mindent látott és hallott, de valamennyi állítása kritikával szemlélendő, mivel imádattal csüngött nagybátyján, eszményítette saját családját, viszont sistergő gyűlöletet táplált a Rózák iránt."- írja a szerző, utalva az unokahúg rosszindulatú feljegyzéseire, melyekkel Jókai feleségét és annak lányát, majd unokáját illeti. 

Nem járt jobban Nagy Bella sem, akinek már nemcsak fiatal korát, színésznőségét, de zsidó származását is támadások érték Jókai mellett. Nem beszélve az író halála utáni jogi  hercehurcáról, amiben a Jókai-örökösök akár nemtelen eszközöket is felhasználva küzdöttek a vagyonért. Talán nem is alaptalanul féltették azt, hiszen Bella halála után mindössze 20 font maradt (Angliában élt élete végén). 

A kötet maga is rendkívül igényes, tele fotókkal, képekkel. Szakirodalom, családfa, Jókai műveinek jegyzéke és életének eseményei kronologikus sorrendben feltüntetve segítik az elmélyülést a témában. De ami számomra a legkedvesebb volt az az, hogy Jókai az élete számos pillanatát, élményét beleszőtte műveibe, Szécsi Noémi pedig megidézi ezeket. Rengeteg Jókai-idézettel támasztja alá a puszta tényeket.

Nagy Jókai-rajongóknak kötelező olvasmány, de annak is ajánlom, akit csak a korszak érdekel, mert az sem fog csalódni.

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

 Nagyon régóta várt a polcon az elolvasásra Kazuo Ishiguro: Napok romjai című könyve, de eddig nem volt alkalom vagy idő, hogy levegyem onnan. Most is nevetségesen prózai oka volt annak, hogy elolvastam. Kórházba kerültem és olyan könyvre volt szükségem, ami szó szerint elég könnyű ahhoz, hogy fekve is tudjam olvasni.

A Nobel-díjas, japán származású író 6 éves kora óta él Nagy-Britanniában, de a könyv alapján azt kell, hogy mondjam, angolabb könyvet írt a tősgyökeres angoloknál. 

A regény, az író saját bevallása szerint, mindössze 4 hét alatt született, ami szinte hihetetlen, de bravúros teljesítmény.  Nyelvezete ugyanis olyan kifinomult, arisztokratikus, amivel ritkán találkozik még a rendszeresen szépirodalommal foglalkozó olvasó is. 

Maga a történet nagyon egyszerű: egy ősi, angol kastély komornyikja hatnapos utazást tesz Angliában, melynek egyik célja a volt munkatársnőjének, Miss Kentonnak meglátogatása. Az utazás során Mr. Stevens visszaemlékezéseit olvashatjuk, apjáról, fiatalkoráról, egykori munkaadójáról. A külső utazás így válik egyben belső utazássá. Ha elképzelem, hogy a tanítványaim kézbe veszik ezt a könyvet, szinte biztos vagyok benne, hogy unalmasnak találnák. Talán nem is az ő korosztályuknak való, hiszen nekik még a jelen és a jövő az érdekes, nem a múlt vizsgálata. A régebb óta fiatal olvasónak azonban mindenképp alapot adhat arra, hogy Mr. Stevens-el együtt a múltba tekintsen, és olyan kérdésekről gondolkodjon, mint a múltban elkövetett hibák, a megbánás, a továbblépés. 

Főszereplőnk a komornyik szerepét a magánember elé helyezi mindig, minden körülmények közt. A méltóság fogalma hatja át minden cselekedetét. Ez azzal jár, hogy Stevens feladja azt, ami az embert emberré teszi, vagyis a megélt érzelmeket. Mindent a betöltött munkakörének, és ennek a munkakörnek a vélt vagy valós elvárásainak rendel alá. Sem a szerelem, sem a halál nem tudja kirángatni ebből a megkövült helyzetből. 

Számomra sokszor komikus volt Mr. Stevens szolgaisága, az hogy mindenáron méltóságteljesebb és arisztokratább akart lenni a született nemeseknél. Ennek ellenére szánalmat is éreztem iránta, hiszen az életét vesztegette el a folyamatos megfelelése által.

Ha valaki szeretne egy letűnt kor milliőjébe csöppenni, és egy ízig-vérig angol környezetben eltölteni egy kis időt, annak szívből ajánlom ezt a könyvet.

Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők

 Nem titkolom, nagy rajongója vagyok Nyáry Krisztiánnak, sőt nagy menedzsere is, hiszen számos alkalommal vittem (viszem) be a könyveit az óráimra, megismertetve a tanulóifjúságot nemcsak a költők, írók magánéletével, de a szerzővel is. Általában nagy sikere van, mivel a könyvek stílusa, nyelvezete közérthető, a történetek pedig izgalmasak, olyanok, amikre később is emlékezni fognak. 

Erre a könyvre is nagyon vágytam már, és végre a hosszú téli szünet lehetőséget adott arra, hogy elolvassam. Utólag bevallom, nem kellett volna a szünetig várni, mivel annyira tetszett, hogy pár nap alatt elolvastam. 

Ha a magyar irodalomról beszélünk, akkor a 19-20. században kikerülhetetlen a kávéház. Hiszen nemcsak kávézni, enni jártak ide az alkotók, de sokszor maguk a művek is itt születtek, az első felolvasások, kritikák, író-olvasó találkozók helyszíne is a kávéház volt. Az iskolában is hallunk ezt-azt róluk, a Pilvax vagy a New York neve biztosan elhangzik irodalomórán, de ennél jóval szélesebb volt a kávéházak köre Budapesten a második világháborúig. Nyáry Krisztián könyve nemcsak az ismertebb, hanem a kevésbé nevezetes intézményeket is bemutatja. A kávéházak történetén túl persze bepillantást nyújt az írók, szerzők, festők, de adott esetben a pincérek vagy a tulajdonosok életébe is. Krisztiánnak hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy a számos történetből azokat ossza meg az olvasóval, melyek tényleg a legjobbak, legviccesebbek, vagy leginkább érdekesek. 

Tudod például, hogyha tejfölt kérsz egy kávéházban a 19. században, akkor nem biztos, hogy azt kapsz, amire gondolsz? Vagy bármi fogalmad van arról, mi volt a füladó fillér? Nekem ugyanis halvány fogalmam sem volt róla.  A New York kávéházának kulcseldobásos sztorija közismert, de nem igaz. De van egy igazi történet is, a Fiume kulcsát valóban kidobták a hóba, és attól kezdve éjjel is nyitva volt. Vagy mi volt a hírhedtté vált Arankairtás a Hadikban? Estig sorolhatnám a történeteteket, de inkább mindenkinek szívből ajánlom, hogy maga olvassa el a könyvet, és ismerje meg őket személyesen, szerintem nem fog csalódni senki.  

Sokszor nézték már csodálkozva  a tanítványaim a könyveimet, amiket rendszeresen "tönkreteszek". Legalábbis szerintük. Szerintem viszont együtt élek velük, használom őket: beleírok, aláhúzok, cetlikkel tömöm tele őket. Ez nálam egyfajta elismerés, mert azt jelenti, hogy biztosan nem egyszer veszem elő, és nemcsak a magam örömére olvasom, hanem általában megosztom mással is a kiemelt gondolatokat. Nos, ez a könyv is kellően ki lett dekorálva. Úgyhogy a magam részéről csillagos ötöst érdemel. 

Ács Dániel: Nem tudhatod

 Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem.

Karácsonyra leptem meg magam vele (ok, tudom, ez több szempontból is bizarr). Én ugyanis az az embertípus vagyok, akinek fontos egy-egy költő, író élete (és jelen esetben halála), a környezete, a világ, amiben élt, a történelmi helyzet, melyben létrehozta alkotásait. 

Ács Dániel könyvének fő célja egyrészt bemutatni Dienes Andrást, akinek krimibe illő története a mai napig megoldatlan, és persze Radnóti halálának körülményeit elénk tárni.  Ez utóbbi nekem nem mondott újat, de mégis örülök, hogy elolvastam a könyvet. Egyrészt, mert ritkán tartok a  kezemben ennyire szép papírra nyomott, fényképekkel, térképpel illusztrált nyomtatványt, másrészt pedig olyan érdekességek voltak benne, melyek megérdemelték, hogy Ács papírra vesse őket. Ilyen volt például az a történet, hogy Radnóti hogyan került be az irodalmi kánonba, hogyan harcolt érte a költőhöz síron túl is hűséges feleség és a barátai. Olykor feladva elveket, igazságokat, csak azért, hogy Radnóti nimbusza éljen, versei nem felejtődjenek el. Érdekes volt azon elgondolkodnom, hogy milyen lenne ma az irodalmunk, ha nem ismernénk Radnóti verseit. Szerintem, sokkal szegényebb. Ugyanakkor hány másik költő tűnhetett el a szemünk elől, csak mert éppen nem karolta fel senki? Vagy a tehetség mindig utat tör magának mindig? 

A könyv a fájdalmasan fiatalon meghalt költő utolsó heteit, napjait kíséri végig. Halálának körülményeit, a gyilkosok megnevezésével és fotóinak leközlésével lépésről-lépésre rekonstruálja. Megismerjük legközelebbi barátait, a Medveklub tagjait, azt, hogy ki és hogyan tett meg mindent annak érdekében, hogy a Radnóti-kultusz kialakuljon (néha nem a legetikusabb módszert választva). Izgalmas, érdekes és precíz munka. 

Radnótival nem lehet csalódást okozni az iskolában sem. A diákjaimat mindig lenyűgözik az utolsó versek tragikus sorai, meghatódnak azon az emberi nagyságon, élni akaráson, amit ezek a versek sugároznak nekünk. A Bori-notesz kézről-kézre jár az osztályban, és még azokat a gyerekeket is érdeklődővé teszik, akik egyébként be vannak oltva irodalom ellen. Ezt a könyvet is szívesen megmutatom majd nekik.

Grecsó Krisztián: Apám üzent

 

"Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

Elszomorodom néha emiatt –

ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,

ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak." József Attila

Először is hadd kezdjem azzal, hogy az osztályomtól kaptam a könyvet, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Nem azért, mert megvették, mert én is megvettem volna mindenképp, hanem azért, mert tudták, hogy mire vágyom! :)

Az ugyanis tagadhatatlan, hogy az év leginkább várt könyve számomra Grecsó Krisztián: Apám üzent című regénye. Alig vártam, hogy elolvassam! Igen, bevallottan imádom a munkáit (és egy-két tanítványomat sikeresen megfertőztem már ezzel a rajongással), de elfogultság nélkül állíthatom, hogy érdemes volt várni rá, fantasztikus írás, feltette a koronát az évemre. 

Aki olvasott Grecsótól vagy hallotta őt a fellépésein, író-olvasó találkozókon, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy műveinek egyik alapkérdése a családjával, múltjával való szembenézés. Többször el is mondta, hogy az apai emlékeket is írásba akarja foglalni, és ez végre, hosszú évek munkája után, megtörtént. Ahogy a cím is utal rá, az elhunyt apa "üzeneteit" keresi az itt maradt fiú, aki szeretné megérteni nemcsak a múltját, hanem a múltján keresztül a jelenét és jövőjét is. "Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem."

A regény egyfajta identitáskeresés, de akár lehet családregényként is olvasni. Szerkezete töredezett, mintha egy-egy emlék törne fel, és elevenedne meg a lapokon. Aki olvasta a Mellettem elférsz című könyvet, annak ismerős lesz egy-két történet, szereplő. Itt van velünk, olvasókkal újra Juszti mama, Domos tata, Márton és Márta mama is. De a főszereplők Erik, a fiú és Ignác, az apa lesznek. Ahogy megyünk előre az időben, egyre felkavaróbb eseményeknek leszünk tanúi, hiszen a pokol legmélyebb bugyrába, az alkoholizmus részletes és naturalista megjelenítésébe érkezünk a regény végére. Ignácból, a lázadó, hosszú hajú, verselőből, aki mérhetetlen módon vágyott a sikerre,  a sikertelenséget, a falusi környezetből szabadulást megélni nem tudó emberi roncs lett minden értelemben. Ugyanakkor benne él fiában, aki vastapsot kap minden színpadi szereplése után. Ahogy benne él a többi rokon is, nemcsak a tulajdonságaik, hanem az emlékeik, melyek nem ugyanazok, még ha ugyanarról az eseményről szólnak is, és benne élnek az elfeledett, eltemetett vágyak is. Ilyen az imádott Juszti mamától átöröklőt írástudás is. 

  Persze az olvasót is magával ragadja ez a belső utazás, nem kérdés. Együtt gondolkodunk Erikkel, hogy vajon mit üzen az apja, üzen-e egyáltalán, és ha igen, eljut-e a fiúhoz. Vajon megbocsáthatók-e az apák, ősök vétkei? Minket, olvasókat is önreflexióra késztet a regény, hiszen nincs olyan, akinek ne lenne olyasmi a múltjában, mellyel szembe kell néznie, meg kell értenie, fel kell vállalnia. 

Az Apám üzent Grecsó egyik legérzékenebb műve, feltárulkozó, titkokat fellebbentő. De még a legkeményebb, legbrutálisabb történetek mélyén is érezzük az elfogadást, vagy legalábbis annak keresését. 

A könyv nagyon mély problémákat vesz elő, sokszor érzékeltetve, hogy az események megélése, de a leírása, megörökítése is fájdalmas élmény. Időt kell rá szánni. Ahogy az olvasására is. (Én persze nem tettem, mert le sem tudtam tenni, de ígérem, nem utoljára vettem kezembe.)

10/10