Elöljáróban annyit, hogy kicsit elfogult vagyok Ákossal, mert nagy-nagy kedvencem. Ezért, bár nagyon hamar lecsaptam a könyvre, egy kicsit ódzkodtam a kötet elolvasásától, félve a csalódástól. Nem kellett volna. Ahogy a dalszövegei, vagy az általam korábban olvasott Ákos 50 című könyv, ez is örömolvasássá vált. Igényes, irodalmi, érdekfeszítő.
A kötet 3 fejezetre bontva tartalmaz novellákat és elbeszéléseket. A Hiába minden szabály részből nekem az Egyenesszög tetszett leginkább, mert mind tanárként, mind egykori és néha jelenlegi diákként (éljen a lifelong learning) át tudtam érezni minden sorát. A második fejezetből Magunk maradtunk fogott meg leginkább. De a valódi kedvencem a harmadik rész volt, ahol a korábban már Ákos által megosztott Tenger vagy a címadó novella, az Ezt nem lehet megúszni is szerepel.
Alkatomnál fogva számomra a szomorkásabb, sírósabb novellák azok, melyek közelebb állnak hozzám, így nem véletlen, hogy A mesemondó már nem fél darabjai voltak rám nagy hatással. Szerintem ezek a novellák teszik fel a koronát a kötetre. Negyven felett különösképpen érezve az élet múlandóságát, ezek a szerzemények mélyen belemarnak az ember lelkébe.
Az elbeszélések és novellák szereplői általunk is jól ismert alakok: taxisok, tanárok, apák, fiúk, szeretők. Férfiak, akik mellett ott vannak a nőalakok is, igaz kevesebb szerephez jutva, ám annál nagyobb befolyással bírva. Nagyon személyes, már-már lírai alkotások ezek, melyekben a sokszor egyes szám első személyű elbeszélő hatalmas energiával, lankadatlanul mesél és mesél. Nekem a szerkesztés miatt is sokszor hömpölygő folyóra emlékeztetett, hiszen a bekezdések jóval nagyobbak, mint általában. A taxis című mű éppen ilyen áradó, sodró lendületű beszédfolyam, mely nem véletlenül alkalmas a megfilmesítésre.
Annak ellenére, hogy a történetek általában hétköznapiak, a jelentésük, kérdésfeltevésük azonban nagyívű és a szó mindkét értelmében nagyszerű. Jelen van az élet és halál, a mi végre vagyunk ebben a világban, a halál torkában való számvetés, a töprengés, hogy vajon úgy csináltunk-e mindent, ahogy kellett, vagy éppen mit rontottunk el. Csupa olyan kérdés, mellyel előbb vagy utóbb mindannyiunknak szembe kell néznie, vagyis ezt nem lehet megúszni.
Jó volt Kovács Ákost olvasni, remélem, lesz még folytatás!
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.