"– De azért tetszett az emlék. Értem, hogy miért ez a kedvenced. Csak sajnos nem tudom a szót az egész érzésre, ami olyan erős volt ott a szobában.
– Szeretet – mondta az örökítő.
– Szeretet – ismételte Jonas. Ahogy az érzés, úgy maga a szó is új volt számára."
Valamikor régebben elhatároztam, hogy egy kortárs után egy régebbi művet fogok elolvasni. Most gondban vagyok. Az emlékek őre vajon hová tartozik? Hiszen lassan 30 éves lesz, lassan klasszikus! Ennek ellenére ma is sokan olvassuk-nézzük újra és újra.
Nálam sincs ez másként. Olvastam eredeti angol szöveggel, megnéztem filmen, és olvastam magyarul is. Lassan írhatnék egy összehasonlító elemzést is. :) Most éppen azért került elő, mert a kilencedikes fiamnak kötelező olvasmány, ami szerintem zseniális választás a tanárnőjüktől! Éljen!
Mégis mit tud ez a viszonylag rövid ifjúsági regény? Először is, azt, hogy olyan, mint egy krimi, lassan válunk a tudás birtokosává, ami izgalmassá teszi. Tudja azt is, hogy könnyű a főszereplővel azonosulni, még ha nekem vannak is fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy egy 12 éves kamasz, hogyan lehet ennyire érett, ennyire bölcs. (Bár ezt sok más ifjúsági regénynél érzem.) Félelmet és bizalmat kelt, egyszerű és mégis elgondolkodtató.
Felnőttként is vágyunk egy tökéletes élet iránt, de vajon tudjuk-e, milyen titkok rejlenek a tökéletesség mögött? Szeretnénk megszabadulni a betegségektől, fájdalomtól, szenvedéstől, de ha ez azzal járna, hogy a jó dolgokat is elveszítjük vele, a szeretetet, a szerelmet, a valódi családot, vajon vállalnánk-e? Vajon tényleg csak az érdemes az életre, aki fiatal, életrevaló, munkaképes, és tökéletesen alkalmazkodik az elvárásokhoz? Ezernyi kérdés, ami felmerül a könyv kapcsán. Ezernyi kérdés, ami foglalkoztat bennünket, olvasókat is, és talán ez a nagy titka ennek a könyvnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése