Tari Annamária: Hol a boldogság mostanában? AI/deepfake/TikTok/valóság

 "Nem lehet az érintőképernyő felett lehajtott fejjel megélni az életet. Fel kellene nézni, mert a belső erőforrások, a motiváció, a kitartás, az énerő és a valódi önbizalom csak úgy fejlődik, ha a személyes téren éljük a tapasztalataink nagy részét."

Tari Annamária könyvét egyik előadása után szereztem be, mely, mint mindig, most is remek volt. A pszichológusnő úgy tud előadni és beszélni véresen komoly témákról, hogy egyszerre sírok és nevetek, és a 60 perc szinte 20-nak sem tűnik. 

A könyv sem kisebb és elhanyagolhatóbb témát vesz górcső alá, mint az okoseszközök és a mesterséges intelligencia hatása az életünkre. Jómagam, aki életem sok-sok évét éltem okostelefon és internet nélkül, nehezen teszem le esténként a telefonom, nagyon nehezen állom meg, hogy ne vegyem elő, ha unatkozom (pedig az unalom létszükséglet és jó, bármilyen ellentmondásosan is hangzik). A Z és az Alfa-generáció pedig egyenesen függ ezektől az eszközöktől. Már az elnevezés is sántít, hiszen hol vagyunk már attól a világtól, hogy eszközként használjuk a mobilunkat vagy a laptopunkat?! Már nemcsak keresünk rajta, csekkoljuk a másnapi időjárást, megnézzük, hogy mikor jön a következő busz, hanem az életünk szerves, elválaszthatatlan része lett. Beköltözött a szobánkba, a táskánkba, az ágyunkba, mindehová. Szabadulni nem is nagyon tudunk, de valljuk be, sokszor nem is nagyon akarunk tőle. Pedig amennyi áldást hoztak az életünkbe, annyi veszélyt is jelentenek. És most itt, nemcsak a bullyingra gondolok, mely már 0-24-es, a világ összes tájáról érhet bennünket, és egyszerre gúnyolhat ki több millió ember, hanem azokra a veszélyekre, mely aljas módon, sunyin mérgezi meg az életünk. 

Tari Annamária könyve ezekről a veszélyekről ír. Arról, hogyan válik a világ egyre nárcisztikusabbá, ez milyen veszélyt jelent mindannyiunkra, de főleg a tinédzserekre, akiknek a személyisége még igencsak formálódóban van. De olvashatunk arról is, ami nekem személyes tapasztalat, hogy a Tik/Tok -videók gyorsasága hogyan rabolja el a  fiatalok figyelmi képességét, hogy nem tudnak már hosszabb ideig koncentrálni például egy könyvre vagy akár egy filmre sem. Nem is beszélve az iskoláról, ahol a  tanár bukfencet is hányhat órán, nem tudja felvenni a versenyt a gyorsan pörgő, ingergazdag videókkal. De említhetnénk az empatikus képességüket is, ami szintén nem olyan, mint az előző generációé volt. De miért is lenne, ha az offline kapcsolatok elhanyagolhatóak az online kapcsolatokkal szemben. És ha mindez nem lenne elég nemcsak a környezet, de a függő gyerekek, tinik, fiatalok is szenvednek tőle. Tele vannak a pszichiátriai rendelők z generációs fiatalokkal, akik éppen most a legszebbek, legegészségesebbek, most kellene a legvidámabb, leszerelmesebb életüket élniük. Egyszóval annyi, de annyi fontos és érdekes témát boncolgat a szerző, hogy letenni is alig lehet a könyvet. 

Végezetül álljon itt az az 5 dolog, melyet Tari Annamária javasol az ifjúság számára a telefon helyett: olvasás, komolyzene, társasjáték, személyes kapcsolatok és sport. Ezeket nem szabadna elhanyagolnia egy gyereknek sem. Figyeljünk rájuk szülők és tanárok, mert akárhogy is, de övék a jövő!

Gráczer L. Tamás: A háromfa hölgye és a Az Úr szukái

 Ha vizsgaidőszak van, akkor álljak bármelyik oldalon is, számomra nagyon megterhelőek a napok. Így ilyenkor nem szeretek klasszikusokat olvasni, nem terhelem az agyam olyan könyvekkel sem, amik mélyebb, elgondolkodtatóbb tartalommal bírnak. Egyszerűen nem megy. Ez az az időszak, amikor minden erőmmel a vizsgákra koncentrálok, még akkor is, ha csak a kérdező szerep jut nekem. Idén Gráczer L. Tamás két könyvét vettem elő, amiknek az olvasására már régóta vágytam, mert sok jót olvastam, hallottam róluk. Ráadásul Gráczer L. Tamás történelemtanár és könyvtáros, így pláne érdekelt, hogy mit és hogyan ír. 

Eredetileg a A háromfa hölgye a Prea Kiadó pályázatára érkezett be, és a szerző bevallása szerint a vesztesek nyugalmával adta be a kéziratát, immár saját névvel, hiszen előtte két álnéven is publikált, de nagy szerencsénkre, megnyerte ezt a pályázatot, és így nemcsak a nevével, hanem a Budai hóhér sorozattal is megismerkedhetett az olvasó. 

A két könyvet egymás után szinte szünet nélkül sikerült elolvasnom, így nem szentelek nekik külön posztot. Annál is inkább, mert a két könyv, lévén egy sorozat első két darabja, nagyon is összefügg. Mindkét krimi Budán játszódik a 15. században, Mátyás uralkodása alatt. A főszereplő, Marcus, akinek igencsak izgalmas, és nem éppen népszerű foglalkozása van: ő ugyanis a budai hóhér. A közmegvetés tárgyaként élő Marcus azonban rendkívül eszes, művelt, orvosi előképzettséggel rendelkező, sőt művészi vénával megáldott már-már polihisztor férfi, akinek egy kis nyomozás is belefér a zsúfolt napjaiba. Egy valamirevaló detektívtörténetben a nyomozónak mindig kell, hogy legyen egy hű partnere, aki segíti a munkában, tippeket ad, előre viszi az ügyet. Nos, nincs ez másként itt sem, Marcus társa szintén nem hétköznapi figura, szerelméhez hasonlóan ő is a társadalom kivetett alakjai közül kerül ki, hiszen úgynevezett szabad lány, mai szóhasználattal élve, prostituált. Ám csavaros észjárásával méltó társa Marcusnak. Az ő alakjuk mellett számos szereplővel ismerkedhetünk meg, itt van például a Szarkirály (nem, nem én vagyok trágár, valóban volt egy ilyen státusz a középkori városokban), vagy éppen Janus Pannonius, Mátyás király, Szilágyi Erzsébet, és megannyi más kitalált vagy történelmi (de mindenképpen izgalmas) figura. 

Mivel történelmi krimiről van szó, talán nem meglepő, hogy halottak sorával találkozunk a regényekben, és természetesen fordulatokban gazdag nyomozással, míg végre lelepleződnek a bűnösök.  A háromfa hölgyében Marcus és Regina egy feltűnően csinos, de feltűnően halott hölgy kilétét szeretné felfedni. A nyomozás során pedig olyan titkokra is fényt derítenek, amikre az ártatlan olvasó nem is gondolt. Én legalábbis nagyon meglepődtem, főleg, amikor kiderült a gyilkos személye is. Erről, természetesen többet nem árulhatok el, pedig sokat gondolkodtam rajta, hogy vajon jó választás volt-e. (Tudom, ez most nem a legérthetőbb, de annak, aki olvasta, biztos értelmet nyer.)

Az Úr szukái a mai Margitszigeten játszódik, az akkor még virágzó kolostorban, ahol sorra halnak meg az apácák, nem is akármilyen kegyetlen módon, hanem Szent Margit által saját magának kívánt pokoli kínok közt. Az apácazárda főnökasszonya, aki próbálja eltusolni az eseményeket, egyenesen Margit bosszújának tartja a haláleseteket. A felvilágosult, tudományokban elmélyülő Marcust azonban nem lehet félrevezetni, biztosan tudja, hogy gyilkosságokkal van dolgunk, amiket bizony, hús-vér ember követett el. Talán nem leszek ünneprontó, ha elárulom, hogy ebben Marcusnak igaza van, nem az elhunyt szent életű királylány teszi el láb alól a kolostor szűz lakót, hanem valaki igencsak evilági lény. 

A krimi nem az én műfajom, de kétségkívül szórakoztat, főleg, ha ilyen pörgő, érdekfeszitő, mint Gráczer regényei. A történelmi háttér pedig zseniális. Imádom, hogy a középkori Budát, vagy éppen a Margitszigetet, ilyen részletességgel tudja bemutatni. Ez nyilván annak a sok munkának köszönhető, amit az író belefektetett, hogy a történelmi háttér valós legyen. De tegyük hozzá, hogy az íri vénának is, hiszen annyira jól sikerült a történelmi miliőt megteremteni, hogy nekem az egész történet szó szerint színes és szagos volt, tényleg felfordult néha a gyomrom a látványtól, szagoktól, amiket Gráczer elém varázsolt. Ugyanakkor rengeteg ismerettel is lettem gazdagabb. Külön köszönet, hogy az író meghallgatta olvasói kérését, miszerint egy korabeli térkép igencsak hasznára válna  a mindenkori olvasónak az eligazodásban, és a második kötetbe már bele is rakta.

Nagyon szerettem olvasni ezeket  a könyveket, amiért egy kicsit ódzkodom ajánlani a saját tanítványaimnak, legalábbis 16 év alatt, az a rengeteg erotikus jelenet Marcus és Regina között. De minden egyéb elnyerte a tetszésem. Remélem, hogy minél hamarabb olvashatom a harmadik részt is, mert a Marcust körülvevő titokról még nem hullott le teljesen a lepel.