Szécsi Noémi: Régen minden lánynak jutott férj. A nők neveltetése és szereplehetőségei a 19-20. század fordulóján

 "Gyurkovics mama az a szereplő, aki a regény színdarabváltozatában azon sápítozik, hogy hajdan könnyű volt, akkor még „minden lánynak jutott férj”. „Az nagyon régen lehetett” – kontrázik a legidősebb lánya, Katinka szemtelenül."

"A nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogosítatnának a férfiakkal.” Dr. Hugonnai Vilma egyik életrajza szerint ezzel magyarázta Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter azt, hogy megtagadja tőle a Svájcban szerzett diplomája honosítását, amikor ez ügyben audienciát kért tőle." Nos, Trefortnak teljesen igaza volt, a nők felforgatták az államot és a világot, amint tehették. De soha nagyobb baj ne történjen, minthogy a nők is hasonló jogokkal rendelkezzenek, hasonló lehetőségekkel bírjanak, mint a férfiak!

Imádom a történelmet, ezt már sokszor leírtam, azon belül is a hétköznapi élet az, ami leginkább érdeklődést tarthat a figyelmemre. Nőként a nőtörténet pedig első számú helyen van. Így nem volt kérdés, hogy amikor Szécsi Noémi legújabb könyve megjelent, azonnal célba vettem a könyvesboltot, és beszereztem! Bár több, mint 500 oldallal kellett megküzdeni, ez nem vette el a kedvem, sőt, még folytattam volna az olvasást, ha lehetett volna. 

A rendkívül precíz és alapos munka (lásd az oldalakon keresztül felsorolt szakirodalom) egyáltalán nem száraz és nem unalmas. Ellenkezőleg, számomra az egyik kedvenc olvasmányommá vált. Szécsi Noémi ezúttal a dualizmus korában élt nőket veszi górcső alá, kiemelve egy-két izgalmas nőalakot, mint például Hugonnai Vilmát (az első magyar nő, aki orvossá vált), Márkus Emíliát (a maga korának egyik sztár színésznője), vagy éppen Tarnovszky Ilonát (dohánygyári munkásnő). Ez utóbbi kuriózum, hiszen míg az úrinők, hírességek esetében viszonylag sok írott emlék maradt fenn, addig a munkásnők életéről vajmi keveset tudunk. Nem valószínű, hogy 10-12 óra munka után naplót vezettek volna, az meg még kevésbé, hogy ezeket valaki megőrizze az utókornak. Nagy szerencse, hogy Szécsi Noémi ráakadt, a véletlennek köszönhetően, Tarnovszky munkakönyvére, ami támpontokat adott az egykori gyárban dolgozó nők életének egy-egy momentumához. 

A könyv hatalmas körkép az akkori nők életéről. Megismerhetjük az akkor születési körülményeket, a névadás szokásait. Betekinthetünk mind az apácaiskolák, mind a világi iskolák életébe. Megtudhatjuk, mit és miképpen tanítottak az akkori kislányoknak. Milyen lehetőségek nyíltak egyáltalán nekik. Végigkövethetjük az úrinők napjait, de a fizetett ellenségekét, a cselédekét is, vagy épp a gyárakban dolgozó munkásnőkét. Ott lehetünk képzeletben a bálokon, az esküvőkön, de megismerhetjük a házimunka akkori terheit, elsősorban a mosásét, mely egy-két napot elvett a hétből. Sokat foglalkozik az írónő a bérdajkasággal, a lelencházakkal és árvaházakkal is. (Ti például tudjátok, mi a különbség a kettő között? Én, bevallom, most tudtam meg.) A gyereknevelés nehézségei erőt adhatnak a mai szülőknek, akik sokszor paraanyaként(apaként) sertepertélnek a gyermekeik mellett, megadva nekik minden szépet és jót. Nos, ha a dualizmus korában túlélték a ridegtartást a gyerekek, akkor nincs sok aggódnivalónk! A könyv végére megérkezünk a nők utolsó napjaihoz, az özvegyek, az esetleg elmegyógyintézetbe kerültek akkoriban egyáltalán nem kirívó eseteivel együtt. 

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a könyvről! Egyszerre szórakoztató, élvezetes és informatív. Rendkívül érdekes, hogy a világ mit és hogyan várt el a nőktől, a férfiak hogyan értékelték a nőket, hogyan tekintettek például a tanitónői diplomákra, hogy viselték, ha egy nő tehetséges volt valamiben. Talán az is kiviláglik a műből, hogy hogyan tették le nagy nehezen elődeink azokat a köveket, amik a sikeres, boldog női élethez vezetnek. 

Hogy kinek ajánlom? Nos, bár tudom a terjedelem elrettenti diákjaim többségét, ennek ellenére mindenkinek, akit érdekelnek a múlt hétköznapjai, aki kíváncsi ősinek életére. Aki tudni akarja, hogy melyik "gyermekkertbe" járt Petőfi kisfia, vagy azt a tényt, hogy az első óvónők férfiak voltak, vagy azt is szeretné megérteni, hogy miben fáradtak el az egykori úrinők, ha egyszer nem kellett dolgozniuk. 

A kötet rendkívül mutatós és szépen illusztrált. Egyetlen javaslatom lenne csak a kiadó felé: legközelebb sötétebb feketével nyomtassák a betűket, mert néha nehezen olvassa az ember szemüvegre szoruló lánya. 

10/10

Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz

"Nem értem, amiket gondolok, csak úgy gondolom, folyamban, néha ki is mondom, mellettem bárki elfér. Vagy bármi. Egy kövér, kocka alakú embert képzelek el, ahogy kitölti a saját kockáját, nincs mellette hely, minden az övé. A pillanat, a tér, a lehetőség. (…) Nem csak a múltnak kéne elférnie mellettem, ez jutott eszembe.”

Nagy elvárásokkal lenni valami iránt nem túl szerencsés, igencsak ott lebegteti a csalódás veszélyét. Bevallom, nekem bizony nagy elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, egyrészt a Vera miatt, ami felkerült az abszolút kedvenceim listájára, másrészt kolléganőm, T. miatt, akivel hasonló az ízlésünk, már ami a könyveket illeti, és aki határozottan állította, hogy az egyik legjobb Grecsó-regényt fogom elolvasni, ami neki nagy kedvence. 

Nos, kevés olyan olvasmányélményem van, amikor ilyen elvárások után elégedetten teszem le a könyvet, de ez a regény a kevés kivétel közé tartozik. Újabb kedvencet avattam! Alig tudtam letenni (még szerencse, hogy éppen szünet van az iskolában , és jut időm olyan léhaságokra, mint félnapokat olvasni)!

A Mellettem elférsz egy időutazás a múltba, konkrétan a főszereplő családi múltjába. Narrátorunk, egy fiatalember, egy szerelmi csalódást követően megjelentet egy írást egy lapban családja egyik tagjáról, akiről kiderül, hogy nem is az, akinek a családi legendárium tartotta. Elkezd tudatosan kutatni a múltban, elsősorban Juszti mama feljegyzései alapján. Megismerhetjük az apai nagyszülőket, Juszti mamát és Márton papát, a nagynéniket, nagybácsikat, az anyai nagyszülőket, mindenekelőtt Domos papát. 

A könyv lapjain a történelem is megelevenedik, de semmiképpen nem történelmi regényről van szó, és az egyes emberek hétköznapi történetei, amik szinte minden családban fellelhetőek, sokkal érdekesebbek is. Természetesen a főszereplő, miközben ismerkedik a családja történeteivel, saját magát is egyre inkább megismeri, észreveszi a hasonlóságokat a saját élete és ősei élete között. Nagy kérdés a regényben (és mindannyiunk életében is), hogy  a szemünk színén, a mozdulatainkon, a génjeinken kívül vajon a sorsukat is örökölhetjük-e. Vajon megismétlődhetnek olyan történetek, események, tragédiák életünkben, amelyeken már ők is keresztülmentek? Talán erre is választ kapunk a könyvben, de távol álljon tőlem, hogy bárkit is befolyásoljak az olvasás előtt. 

Nekem személy szerint Juszti mama, Márton papa és Domos papa voltak a nagy kedvenceim, de jó volt olvasni a többiekről is. Egy kicsit kibillentett a könyv középső része, a mesélő vulgáris, obszcén szavakkal illusztrált történetei a prostituálttal, de ez már az én személyes megélésem, és inkább rólam szól, mint a regényről, hiszen maga a történet abszolút indokolttá teszi azt  a trágárságot, amit ott olvashatunk. Ettől eltekintve Grecsó nekem a nagy nyelvmágus, aki az egyszerű mondataival is olyan csudát tud varázsolni, amitől  azt érzem, valóban nekem szól. 

A családi és egyéni szál folyamatosan egymásba gabalyodik, egy kis olvasási tapasztalat nem árt ahhoz, hogy az eseményeket, gondolatokat, mondatokat szétszálazzuk. De ez nálam inkább erény, mint hátrány. 

A családunkat nem választhatjuk meg, beleszületünk, a múltat sem változtathatjuk meg, de azt egyikünknek sem szabad elfelejteni, hogy a múlt befolyásolja a jelenünket, és talán a jövőnket is. A 2011-ben megjelent, és AEGON Művészeti Díjjal kitüntetett regény, szerintem, még mindig nagyot szól. Mellettem legalábbis elfér.