Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők

 Nem titkolom, nagy rajongója vagyok Nyáry Krisztiánnak, sőt nagy menedzsere is, hiszen számos alkalommal vittem (viszem) be a könyveit az óráimra, megismertetve a tanulóifjúságot nemcsak a költők, írók magánéletével, de a szerzővel is. Általában nagy sikere van, mivel a könyvek stílusa, nyelvezete közérthető, a történetek pedig izgalmasak, olyanok, amikre később is emlékezni fognak. 

Erre a könyvre is nagyon vágytam már, és végre a hosszú téli szünet lehetőséget adott arra, hogy elolvassam. Utólag bevallom, nem kellett volna a szünetig várni, mivel annyira tetszett, hogy pár nap alatt elolvastam. 

Ha a magyar irodalomról beszélünk, akkor a 19-20. században kikerülhetetlen a kávéház. Hiszen nemcsak kávézni, enni jártak ide az alkotók, de sokszor maguk a művek is itt születtek, az első felolvasások, kritikák, író-olvasó találkozók helyszíne is a kávéház volt. Az iskolában is hallunk ezt-azt róluk, a Pilvax vagy a New York neve biztosan elhangzik irodalomórán, de ennél jóval szélesebb volt a kávéházak köre Budapesten a második világháborúig. Nyáry Krisztián könyve nemcsak az ismertebb, hanem a kevésbé nevezetes intézményeket is bemutatja. A kávéházak történetén túl persze bepillantást nyújt az írók, szerzők, festők, de adott esetben a pincérek vagy a tulajdonosok életébe is. Krisztiánnak hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy a számos történetből azokat ossza meg az olvasóval, melyek tényleg a legjobbak, legviccesebbek, vagy leginkább érdekesek. 

Tudod például, hogyha tejfölt kérsz egy kávéházban a 19. században, akkor nem biztos, hogy azt kapsz, amire gondolsz? Vagy bármi fogalmad van arról, mi volt a füladó fillér? Nekem ugyanis halvány fogalmam sem volt róla.  A New York kávéházának kulcseldobásos sztorija közismert, de nem igaz. De van egy igazi történet is, a Fiume kulcsát valóban kidobták a hóba, és attól kezdve éjjel is nyitva volt. Vagy mi volt a hírhedtté vált Arankairtás a Hadikban? Estig sorolhatnám a történeteteket, de inkább mindenkinek szívből ajánlom, hogy maga olvassa el a könyvet, és ismerje meg őket személyesen, szerintem nem fog csalódni senki.  

Sokszor nézték már csodálkozva  a tanítványaim a könyveimet, amiket rendszeresen "tönkreteszek". Legalábbis szerintük. Szerintem viszont együtt élek velük, használom őket: beleírok, aláhúzok, cetlikkel tömöm tele őket. Ez nálam egyfajta elismerés, mert azt jelenti, hogy biztosan nem egyszer veszem elő, és nemcsak a magam örömére olvasom, hanem általában megosztom mással is a kiemelt gondolatokat. Nos, ez a könyv is kellően ki lett dekorálva. Úgyhogy a magam részéről csillagos ötöst érdemel. 

Ács Dániel: Nem tudhatod

 Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem.

Karácsonyra leptem meg magam vele (ok, tudom, ez több szempontból is bizarr). Én ugyanis az az embertípus vagyok, akinek fontos egy-egy költő, író élete (és jelen esetben halála), a környezete, a világ, amiben élt, a történelmi helyzet, melyben létrehozta alkotásait. 

Ács Dániel könyvének fő célja egyrészt bemutatni Dienes Andrást, akinek krimibe illő története a mai napig megoldatlan, és persze Radnóti halálának körülményeit elénk tárni.  Ez utóbbi nekem nem mondott újat, de mégis örülök, hogy elolvastam a könyvet. Egyrészt, mert ritkán tartok a  kezemben ennyire szép papírra nyomott, fényképekkel, térképpel illusztrált nyomtatványt, másrészt pedig olyan érdekességek voltak benne, melyek megérdemelték, hogy Ács papírra vesse őket. Ilyen volt például az a történet, hogy Radnóti hogyan került be az irodalmi kánonba, hogyan harcolt érte a költőhöz síron túl is hűséges feleség és a barátai. Olykor feladva elveket, igazságokat, csak azért, hogy Radnóti nimbusza éljen, versei nem felejtődjenek el. Érdekes volt azon elgondolkodnom, hogy milyen lenne ma az irodalmunk, ha nem ismernénk Radnóti verseit. Szerintem, sokkal szegényebb. Ugyanakkor hány másik költő tűnhetett el a szemünk elől, csak mert éppen nem karolta fel senki? Vagy a tehetség mindig utat tör magának mindig? 

A könyv a fájdalmasan fiatalon meghalt költő utolsó heteit, napjait kíséri végig. Halálának körülményeit, a gyilkosok megnevezésével és fotóinak leközlésével lépésről-lépésre rekonstruálja. Megismerjük legközelebbi barátait, a Medveklub tagjait, azt, hogy ki és hogyan tett meg mindent annak érdekében, hogy a Radnóti-kultusz kialakuljon (néha nem a legetikusabb módszert választva). Izgalmas, érdekes és precíz munka. 

Radnótival nem lehet csalódást okozni az iskolában sem. A diákjaimat mindig lenyűgözik az utolsó versek tragikus sorai, meghatódnak azon az emberi nagyságon, élni akaráson, amit ezek a versek sugároznak nekünk. A Bori-notesz kézről-kézre jár az osztályban, és még azokat a gyerekeket is érdeklődővé teszik, akik egyébként be vannak oltva irodalom ellen. Ezt a könyvet is szívesen megmutatom majd nekik.

Grecsó Krisztián: Apám üzent

 

"Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

Elszomorodom néha emiatt –

ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,

ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak." József Attila

Először is hadd kezdjem azzal, hogy az osztályomtól kaptam a könyvet, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Nem azért, mert megvették, mert én is megvettem volna mindenképp, hanem azért, mert tudták, hogy mire vágyom! :)

Az ugyanis tagadhatatlan, hogy az év leginkább várt könyve számomra Grecsó Krisztián: Apám üzent című regénye. Alig vártam, hogy elolvassam! Igen, bevallottan imádom a munkáit (és egy-két tanítványomat sikeresen megfertőztem már ezzel a rajongással), de elfogultság nélkül állíthatom, hogy érdemes volt várni rá, fantasztikus írás, feltette a koronát az évemre. 

Aki olvasott Grecsótól vagy hallotta őt a fellépésein, író-olvasó találkozókon, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy műveinek egyik alapkérdése a családjával, múltjával való szembenézés. Többször el is mondta, hogy az apai emlékeket is írásba akarja foglalni, és ez végre, hosszú évek munkája után, megtörtént. Ahogy a cím is utal rá, az elhunyt apa "üzeneteit" keresi az itt maradt fiú, aki szeretné megérteni nemcsak a múltját, hanem a múltján keresztül a jelenét és jövőjét is. "Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem."

A regény egyfajta identitáskeresés, de akár lehet családregényként is olvasni. Szerkezete töredezett, mintha egy-egy emlék törne fel, és elevenedne meg a lapokon. Aki olvasta a Mellettem elférsz című könyvet, annak ismerős lesz egy-két történet, szereplő. Itt van velünk, olvasókkal újra Juszti mama, Domos tata, Márton és Márta mama is. De a főszereplők Erik, a fiú és Ignác, az apa lesznek. Ahogy megyünk előre az időben, egyre felkavaróbb eseményeknek leszünk tanúi, hiszen a pokol legmélyebb bugyrába, az alkoholizmus részletes és naturalista megjelenítésébe érkezünk a regény végére. Ignácból, a lázadó, hosszú hajú, verselőből, aki mérhetetlen módon vágyott a sikerre,  a sikertelenséget, a falusi környezetből szabadulást megélni nem tudó emberi roncs lett minden értelemben. Ugyanakkor benne él fiában, aki vastapsot kap minden színpadi szereplése után. Ahogy benne él a többi rokon is, nemcsak a tulajdonságaik, hanem az emlékeik, melyek nem ugyanazok, még ha ugyanarról az eseményről szólnak is, és benne élnek az elfeledett, eltemetett vágyak is. Ilyen az imádott Juszti mamától átöröklőt írástudás is. 

  Persze az olvasót is magával ragadja ez a belső utazás, nem kérdés. Együtt gondolkodunk Erikkel, hogy vajon mit üzen az apja, üzen-e egyáltalán, és ha igen, eljut-e a fiúhoz. Vajon megbocsáthatók-e az apák, ősök vétkei? Minket, olvasókat is önreflexióra késztet a regény, hiszen nincs olyan, akinek ne lenne olyasmi a múltjában, mellyel szembe kell néznie, meg kell értenie, fel kell vállalnia. 

Az Apám üzent Grecsó egyik legérzékenebb műve, feltárulkozó, titkokat fellebbentő. De még a legkeményebb, legbrutálisabb történetek mélyén is érezzük az elfogadást, vagy legalábbis annak keresését. 

A könyv nagyon mély problémákat vesz elő, sokszor érzékeltetve, hogy az események megélése, de a leírása, megörökítése is fájdalmas élmény. Időt kell rá szánni. Ahogy az olvasására is. (Én persze nem tettem, mert le sem tudtam tenni, de ígérem, nem utoljára vettem kezembe.)

10/10