A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90

"A költő nem tesz mást csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot, és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak."

Ez a könyv maga a csoda! Nemcsak azért, mert igazi meglepetésként, dedikálva érkezett hozzám! Hanem csoda önmagáért is!

Először is vegyük az írókat: Juhász Ferencné, a költő özvegye, valamint Juhász Anna és Juhász Eszter, a lányaik. Ha csak ezt a tényt nézzük, akkor már sejthetjük, hogy ez valami rendkívül különleges alkotás. Hiszen ki ismerhetné jobban Juhász Ferencet, mint  közvetlen családtagjai?! Mélyen megtisztelő, hogy betekintést nyújtanak nemcsak a költőzseni irodalmi munkásságának világába, hanem az igazi intim pillanatokba is.  A könyvhöz tartozik egy CD is, amin egy film is van Juhász Ferenc életéről és csodálatos költészetéről, megható, privát, bensőséges  pillanatokkal, visszaemlékezésekkel, fennmaradt filmrészletekkel. 

 

Maga a könyv önmagában is gyönyörű! Nemcsak külsőségeiben, pedig az sem megvetendő, de a tartalmát illetően is. A kötet négy, jól elkülöníthető részben mutatja be Juhász Ferencet, más-más oldalról felvillantva élete fontosabb pillanatait. 

A legelső részben Juhász Anna beszélgetését olvashatjuk édesapjával. Ezt követően a pályatársakkal, barátokkal való kapcsolatáról mesélnek a szerzők. Olyan óriások kerülnek sorra, mint Pilinszky János, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Tamási Áron, Illyés Gyula, és természetesen a két legjobb barát, Hantai Simon és Csernus Tibor. Már ez a rész is felér egy irodalomtörténeti barangolással. 

A következő, harmadik részben azonban fejest ugorhatunk az igazi, nagybetűs irodalomba, Juhász Ferenc költészetébe. A legszebb verseit kötötték egy csokorba a hölgyek, köztük A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából címűt, de a Babonák napja: csütörtök, amikor a legnehezebb, vagy az Ady Endre utolsó fényképe is elolvasható itt. 

Végül az emlékezések sorát a kortárs irodalom nagyágyúinak írásai zárják: Dragomán, Bartis, Szabó T. Anna, Grecsó, csak, hogy néhány nevet említsek. Versek, emlékek, személyes kötődések sora zárja a kötetet. 

A szöveget rengeteg fotó illusztrálja, melyek közül sok a költő hagyatékából származik, teret adva az olvasónak, hogy bepillantást nyerjen Juhász Ferenc magánéletébe is. 

Azt gondolom, hogy ez a könyv és a film méltó megemlékezés egy olyan költőről, akinek a versei nemcsak a szerelem, hanem a világ mindenségét is hordozzák. Olvassátok és szeressétek! 

Berényi Anna: Petőfi

 Nagyon-nagyon sűrű volt a januárom, alig olvastam valamit, mindössze két könyvet. Sajnálatos módon ide sem sikerült feltennem egyetlen ajánlót sem. A két könyv közül az egyik Berényi Anna Petőfije. 

Az idei évben irodalmi körökben szinte minden Petőfiről szól, pedig idén ünnepeljük a Himnusz születésének és Madách Imrének is a kerek évfordulóját. Petőfi kicsik és nagyok számára egyaránt  a nagy nemzeti költőnk, akinek versein nemzedékek nőttek fel, akinek sorait szinte mindenki tudja idézni. Például a Talpra magyart, aminek persze közel sem ez a címe, de sokakban rögződött így, helytelenül. 

Ha életrajzi regényt olvasok, mindig nagy dilemmában vagyok. Ha ugyanis jól meg van írva, akkor hajlamos vagyok mindenestül belehelyezkedni a regénybe, és elhinni mindent, ami a könyvben van, és elfeledkezem arról, hogy valóján egy félig fiktív történetet olvasok. Ez talán nem is baj, mert  valóban élményolvasássá válik a folyamat. Ugyanakkor engem mindig nagyon izgat, hogy ki is volt a valódi ember, aki a regény lapjain megelevenedik. Nos, ennél a regénynél nem volt nehéz dolgom, mert az írónő oldalán fejezetről fejezetre leírja, hogy milyen életrajzi elemek a valósak, és nyilván ezzel jelzi is, hogy hol nyert teret  az írói képzelete. Ez szerintem zseniális ötlet! Imádtam!

A könyv narrátora Petőfi édesanyja, ami számomra meghökkentő volt első pillanatra. Egyrészt azért, mert Hrúz Mária nem igazán bírta a magyar nyelvet, másrészről pedig hamarabb hunyt el, mint a költő. Egy pár oldal elolvasása után azonban hozzászoktam a gondolathoz, és csak haladtam tovább a regényben. Berényi Anna egyébként maga árulta el, hogy miért őt választotta mesélőnek. Petőfi ugyanis elég megosztó személyiség, és az irónő mindenképpen olyan elbeszélőt szeretett volna, aki elfogadja és szereti a költőt. 

Petőfi életét szinte mindenki ismeri, sokat tanulunk róla már általános iskolás korunkban is, de regényként életét nem sokszor dolgozták még fel, ami számomra döbbenetes, mert rövid földi léte nem telt unalmasan. Berényi Anna egyszerűen, szépen vezeti végig az olvasót évről évre, vagy akár hónapról hónapra a költőóriás életén. A mindannyiunk számára ismert életeseményeken túl biztos, hogy találkozunk újdonságokkal is.  Külön öröm volt olvasni például az olyan jeleneteket, melyek ugyan az írónő fantáziájának szüleményei, de melyek bepillantani engednek a reformkori emberek mindennapjaiba, legyen az egy lóverseny, egy kocsma vagy akár egy bordélyház. Ez utóbbi szerepeltetése talán elárulja, hogy Petőfiről valós képet kapunk, vagyis nemcsak a Szendrey Júliával való kapcsolatáról olvashatunk, mely sokáig, és talán még ma is a tökéletes szerelmi házasság mintaképe. Egyébként is elmondható, hogy a költő elviselhetetlenebb, kevésbé hősies oldalával is megismerkedhetünk, ami számomra igencsak dicséretes. Én ugyanis nem bánom (sok más kollégámmal ellentétben), ha nagy íróinkat, költőinket lerángatjuk a piedesztálról, és hétköznapi emberként is látjuk őket. Ezzel a műveik semmivel sem kerülnek tőlem távolabb, sőt, újfajta értelmet is nyerhetnek. 

A regény számomra legszerethetőbb szereplője egyértelműen (ki más) Szendrey Júlia, aki megelőzve korát tudatos nőként, egyenrangú partnerként, sőt költőként és íróként élt Petőfi mellett. Bár a regény nem követi végig az ő életét, igy nem tudjuk meg, hogy mi lett a sorsa férje elvesztése után, azért sok egyéb részletbe beavat bennünket Berényi Anna. (Szendrey Júlia megérne egy teljes bejegyzést, mert szerintem rendkívül érdekes élete és személyisége volt. És szerintem nagyon-nagyon menő! ;))

Egyszóval ez a regény egyértelműen ajánlható a tanítványaimnak, mert nemcsak a reformkor, nemcsak Petőfi életrajza elevenedik meg, hanem a versbetétek által a költészete is közelebb kerülhet az ifjúság szívéhez, ami lássuk be, nem mellékes. 

Nádas Péter: Rémtörténetek

"Ennyi gonosz lelket soha nem láttam én sehol még egy rakáson, mind beteg."

 Nádas Péter Rémtörténetek című munkája talán az év egyik csúcsolvasmánya volt, ha lehet igy fogalmazni. Nem azért, mert nagyon vártam a megjelenését, és még csak nem is azért, mert kedvencemmé vált volna ez a kötet. Sokkal inkább azért, mert ez a könyv valóban megdolgoztatta az én elmémet is. Ha valaki rendszeresen olvassa az ajánlóimat, az tudja, hogy olyan könyvekről írok általában, amiket jó szívvel ajánlok a tanítványaimnak is. Na, elérkeztünk egy olyanhoz, amit (még) nem biztos, hogy felkínálnék nekik. Szerintem ez a regény haladóknak való olvasmány. Én aztán tényleg sokat és sokfélét olvasok, de ez a könyv még nekem sem volt egyszerű. Ha valamit viszont ajánlanék, akkor az a Berlini szürke című válogatás, melyet idén az író 80. születésnapja alkalmából jelentetett meg a Jelenkor, és amit   a Libri könyvesboltokban ingyen, diákigazolvánnyal lehetett átvenni diákoknak (és olyan szerencséseknek, akiknek a diákjai gondolnak a tanáraikra). 

Persze ez senkit ne riasszon el egy életre Nádastól, mert egyébként zseniális alkotás. Nem véletlen, hogy novemberben a SWR irodalmi listáján első helyre került, sőt még most is tartja az előkelő hetedik helyet. "Nádas Péter Rémtörténetek című új regényével újfent bizonyította, hogy talán ő korunk legnagyobb magyar írója."-írta róla Balogh Ernő. 

Szóval a regény a maga bonyolultságában is lenyűgöző. Az első, ami azonnal feltűnik az olvasónak az a nyelv, aminek Nádas a mestere. Hihetetlen mennyi regiszterben képes megszólalni akárcsak egy oldalon belül is. Az alpári káromkodásoktól kezdve, az úriasszonyok választékos nyelvi kifejezésein át, az egyszerű falusi ember megszólalásáig. 

Azonban nemcsak a nyelvvel bűvészkedik az író, hanem a narrátorral is. Nekem, aki pedig elég pallérozottnak vallom magam olvasás terén, sem volt egyszerű felfognom és megértenem, hogy éppen ki beszél, vagy éppen kik, mert valamikor egy személy, valamikor több, valamikor monológokat olvasunk, valamikor pedig rejtett párbeszédeket. Sajnos valódi kommunikáció nem igazán tud kialakulni szereplők között. 

A cselekmény is nehezen adja magát, néha pörög (persze nem a jól bevált, lineáris úton), néha egész lelassul. Sokszor hoz be az író újabb és újabb szereplőket, azok történeteit, majd lép vissza az időben az eredeti szereplőhöz. Az első 100 oldalon két nő kapál. Ennyi a cselekmény, de közben szinte mindent megtudunk erről a két nőről, a hozzájuk kapcsolódó emberekről, a múltjukról, az életükről.  

A történet valóban rémtörténet, nincs mit szépíteni. Nemcsak a tragikus halálesetek miatt, hanem a szereplők élettörténetei miatt is. Egy kis szigetfaluban játszódik a mű, ahová aztán az író bezsúfolja nekünk a társadalom összes számkivetettjét (talán nem véletlen a sziget mint helyszín): leányanyák, megerőszakolt nők, erőszaktevők, lecsúszott arisztokraták, testi-lelki sérültek, szellemileg visszamaradottak. Mások, akik a perifériára kerültek, akiket megvetnek, elutasítanak. Ugyanakkor a főszereplőket sem igazán tudjuk a szívünkbe fogadni, mert sokszor züllöttek, gonoszak, durvák, visszataszítóak maguk is. Az egyetlen fény az alagútban talán a gyógypedagógusnak készülő diáklány lehetne, akiért két fiú (az egyik ráadásul kiskorú) is rajong, de mindkettő torzult: lelkileg vagy testileg. A dolog pikantériája, hogy az előszőr szimpatikusnak tűnő Mírák Piroskáról is kiderül, valódi szeretetre ő sem képes. És ha már a szereplőknél tartunk, ne feledkezzünk meg a kisértetekről és magáról az ördögről sem, akik szintén megjelennek a faluban. 

Maga Nádas igy fogalmaz a regénnyel kapcsolatban: "A Rémtörténetek számomra egy időskori tréfa, búcsú, őszike, vágykielégítés és önleleplezés." Nos, ha kíváncsi valaki erre az időskori tréfára, van elég energiája, hogy tényleg odafigyelve olvasson, akkor ez az ő könyve lesz. 

Tóth Krisztina: Világpuszi

"Ferkó anyukája egy ideje már sejtette, hogy a fia különleges képességekkel rendelkezik, ezért, ha ismerőssel találkoztak, mindig odafordult a legidősebb és egyben legkisebb királyfihoz:

- Köszönj szépen, Ferkó!...

Ferkó, akit tízéves kora ellenére is babakocsiban kellett tolni, halvány mosollyal nyugtázta a kérést, és már repült is a Világpuszi. 

A földgolyó különféle pontjain egymást érő csodák és a Ferkó királyfi közötti összefüggést csak kevesen tudják...Ferkó pedig hallgat, figyel, mosolyog, mint a kortalan bölcsek, vagy mint az igazi, született királyok, akikről korona nélkül is sejti mindenki, hogy sokkal többet tudnak minálunk ég és föld titokzatos dolgairól."

Tudod, mi az a Világpuszi? Vagy azt, hogy mi az igazi neved? És a bulangó? És arról van tudomásod, hogy az éjjeli kutyaugatás a kutyamennyországból jön? Ha nem, akkor neked is ideje elolvasnod Tóth Krisztina legújabb könyvét!

 Van egy kolléganőm, akivel sok közös olvasmányélményünk van, és aki elhozta nekem ezt a könyvet, mert biztos volt benne, hogy nekem (is) tetszene. Valamit tudhatsz, drága Éva, mert nagyon-nagyon tetszett! :)

Egy biztos, Tóth Krisztinát a kortárs magyar irodalom egyik állócsillagának tartom, így aztán nem csoda, hogy mindent azonnal "befalok", amit ő ír. A Világpuszit persze nem volt nehéz, mert gyerekeknek szóló, rövid mesék vannak benne. Mit is mondok?! Gyerekeknek?! Igen! Is! Meg felnőtteknek! Nem véletlenül az az alcímé, hogy Mesék embereknek. Merthogy ez az a könyv, ami teljesen kortalan olvasótáborra számíthat. Ne legyünk álszentek, nekünk felnőtteknek is kellenek a mesék, kell a feloldozás a mindennapi problémáink alól. 

A Világpuszi egy segítő, vagy ahogy manapság mondják, érzékenyítő könyv. Olyan traumákról, tragédiákról vagy egyszerűen csak nehezebben elfogadható állapotokról ír az írónő, mint egy szeretett kisállat elvesztése, Down-szindrómával, kerekesszékkel, végtaghiánnyal vagy éppen az ágybavizelés problémájával küzdő gyerekek életéről. Teszi ezt Tóth Krisztina úgy, hogy közben nem didaktikus, nem akar kioktatni, megnevelni, megmondani a tuti. A mesék, a csodák megnyugtató, varázslatos világában egyszerűen csak természetessé, mindennapivá, élhetővé és szerethetővé teszi ezeket a sorstól kapott kihívásokat. Úgy válnak ezek a vak, cigány, testi, lelki nehézséggel küzdő emberkék hőssé, hogy nincs kétségünk afelől, hogy ezek a dolgok ugyanolyan leküzdhető akadályok, mint a sárkányok, boszorkányok, és szörnyek, és igenis a legkisebb királyfi, vagy királylány elnyeri méltó jutalmát. 

A magam részéről egyhuzamban olvastam el a könyvet, egyszerűen magához láncolt. Sírtam és nevettem, együtt éltem a szereplőkkel, és annyi, de annyi emléket, nehézséget, vagy épp boldog pillanatot idézett meg bennem, hogy az felért egy pszichoterápiával. Imádtam a Világpuszi Ferkóját, hálás voltam a Bulangó Zoli bácsijának, és arra vágytam, bárcsak mindenkinek lenne egy olyan édesanyja, mint amilyen Hannának van a A legfinomabb répatorta című mesében!

Igy karácsony közeledtével azt kívánom mindenkinek, hogy lássa meg ő is a hajléktalan, szakállas bácsiban a Mikulást, és tanuljon meg mindenki Világpuszit küldeni (és fogadni), mert az egy olyan különleges dolog, aminek nyomában csupa boldogság és szeretet jár!

George Orwell: Állatfarm

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL

 Fairy Story, vagyis Tündérmese: így nevezte el George Orwell a Magyarországon Állatfarmként elhíresült regényét. Azt kell mondjuk, bár tündérmese lenne! Persze maga az író is tisztában volt vele, hogy minden, amit leír az a kőkemény valóság, a sztálini diktatúra szatirikus ábrázolása. Nem véletlen, hogy a könyvet csak a tizenkilencedik próbálkozásra sikerült kiadatni Nagy-Britanniában. Magyarországon pedig 1989-ig kellett erre várni. 

Nagy öröm számomra, hogy idén az érettségi tételek közé is bekerült az osztályomban. Abszolút hiszek benne, hogy ez a regény ott kell legyen mindenkinek a polcán, és mindenkinek ismernie kell. Igen, elfogult vagyok, tudom, hiszen ez az egyik kedvenc regényem. Emlékszem, hogy amikor én találkoztam vele először tinédzserkoromban, mekkora élmény volt az olvasása, és ez nem változott az évek folyamán. Nagyon reménykedem benne, hogy a mai tizenéveseknek is mellbevágó élmény lesz!

George Orwell (akinek egyébként ez csak írói álneve) hatalmas érdeme, hogy a mindenkori elnyomó hatalom, a diktatórikus rendszerek húsbavágó bemutatását tudja adni. Nem hiszem, hogy  bárki, aki elolvassa akár az Állatfarmot, akár az 1984 című regényét, könnyedén le tudja tenni a könyvet, és nem fut át rajta borzongás, félelem, undor. 

Az eredeti cél a Szovjetunió egyeduralmi rendszerének bemutatása volt, az állati bőrbe bújtatott szereplők viszonylag könnyen megfeleltethetők a sztálini diktatúra vezetőivel, de a kommunista éra alapelvei is mind-mind jelen vannak, a múlt meghamisításától, a manipuláción át, a személyi kultuszig bezárólag. Valljuk be, talán azért van ez a regény akkora hatással ma is, mert kicsiben vagy nagyban, de sajnos mindannyian megtapasztaljuk ezeket a világban, mintha lényegében semmi nem változna. Hogy is mondta Benjámin, az öreg szamár? "Csak az öreg Benjámin állította, hogy hosszú életének minden részletére emlékszik, és tudja, hogy a dolgok sohasem mentek, és soha nem is mehetnek se jobban, se rosszabbul – az éhség; a szenvedés és a csalódás, mondta, az élet megváltozhatatlan törvényei."

A regény zseniálisan mutatja be, hogy hogyan válnak valakik, jelen esetben a disznók, nemes célokkal küzdő forradalmárokból az elnyomó hatalom vezetőivé. Hogy válik valaki a hatalom kiszolgálójává, hogyan tudnak egyesek befolyásolni tömegeket, hogyan válik egy rendszer totális diktatúrává. És legvégül hogyan tudja a hatalom ördögi módon a jellemünket, a lelkünket is megtörni. 

Az Állatfarm rövid, pergős, könnyen olvasható, de ahogy a mai fiatalok mondják, ütős. Mindenkinek ajánlom, aki szeretné jobban megérteni, hogyan is működik a bennünket körülvevő világ. 

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája és A varjúkirály

 "Magyarország ilyen hely. Ha ideszülettél, még megszökni sem tudsz előle. Veled utazik, bárhová is menekülsz. Ott van a csomagod alján."

"Én nem hiszek az emberekben. Ha nem lenne Isten, kitalálnánk valamit, hogy ölni lehessen a nevében."

Tavaly nyáron történt még, hogy egyik kedves kolléganőm lelkesen mesélt arról, hogy érettségi elnökként megismerkedett egy számára új íróval, sőt, meg is vette ennek az írónak az egyik könyvét, amit egyetlen éjszaka alatt el is olvasott.  Ezt az írót Jászberényi Sándornak hívják, és a lelkes, okos érettségiző olyan hullámokat vetett a feleltével, hogy egy barátnőmmel együtt egyszerre vetettük bele magunkat a Jászberényi-életmű felfedezésébe. Mindjárt két novelláskötetét is elolvastuk: A lélek legszebb éjszakáját, és A varjúkirályt. 

Jászberényi mindkét kötete amilyen rövid, olyan nehéz. Nem tudok rá jobb szót mondani, mert egyszerre lélekölő és néhol felemelő, gondolatébresztő, elborzasztó és fojtogató. Egyszóval nehéz. Ne tévesszen meg senkit a rövidsége és az olvashatósága, mert garantálom, hogy álmatlan perceket fog okozni egy-egy novella megemésztése mindenkinél. 

Sokan az egyik legmaszkulinabb, Hemingway-hez hasonlító, kemény, durva szavakkal és történetekkel dolgozó, szikár stílusú íróként aposztrofálják a szerzőt. Ha ismerjük valamelyest Jászberényi életét, akkor talán ez szinte természetes is, hiszen haditudósítóként, aki az élet poklát örökíti meg, akinek a halál, az erőszak a mindennapjai része, az nem finomkodhat. 

A lélek legszebb éjszakája című kötet 14 novellát foglal magába (itt jegyezném meg, hogy durvasága ellenére én melegen ajánlom gimiseknek feldolgozásra, nemcsak témái, hanem formája miatt is, hiszen a klasszikus novella egy az egyben bemutatható szinte bármelyik Jászberényi-novellánál). A helyszín nagyrészt Egyiptom, illetve a Közel-Kelet, ahol Maros Dániel fotós éli az életét, és ahol dolgozik. Főszereplőnk tehát akár a szerző alteregója is lehet, bár én mindig óva intek mindenkit a teljes azonosítástól. Nos, Maros mint elhagyott, magányos, drogos és alkoholista  újságíró-fotós szemszögén keresztül kapunk mi olvasók is bepillantást ebbe a zűrzavaros, kemény, háborús és nekünk európaiaknak kissé idegen világba. Kiszolgáltatott kamaszok, katonák, prostituáltak élete elevenedik meg a lapokon. 

Számos nagyon jó novellát idézhetnék a kötetből, de talán kettőt emelnék ki közülük, az egyik a Varjúleves, amely kilóg a kötetből tartalmát tekintve, hiszen Magyarországon játszódik, és egy cigány temetést mutat be. A másik egy számomra nagyon érzelmes novella (annak ellenére váltott ki belőlem heves érzelmeket, hogy nagyon szikár, nagyon durva és szókimondó a szöveg és a cselekmény), A jó kuncsaft, mely egy megcsonkított prostituáltat helyez a középpontba. 

A Varjúleves nemcsak címével, de témájával is előrevetíti A varjúkirály kötetet. A Nyugati történetek alcímet viselő novelláskötet ismét 14 novellával indít, de ajándékul kapunk egy kisregényt vagy elbeszélést is, A varjúkirályt. A helyszín ezúttal Magyarország, a magyar rögvalóság tarkítva a 2015-ös menekültválsággal. Jászberényi saját bevallása szerint is betekintést enged ezúttal a családi legendáriumba, és olyan történetekkel gazdagítja a kötetet, ami személyes élményeiből táplálkozik.

 Kedvenceim a Szerelem, a Két csík és a Hosszú hétvége című művek voltak, bár a  koronát A varjúkirály teszi fel. Ebben egy árvaházban nevelkedett mélyszegénységben élő fiú, és egy ugyancsak kilátástalan egzisztenciális helyzetben lévő cigány srác kitörési kísérletét mutatja be, mely tragédiába torkollik. Erőszak, menekültek, gyilkosság, öngyilkosság, előítélet, és megannyi szörnyűség. Erős idegzet és lélek kell az olvasásához. 

Szóval, nagy levegő, és vessük bele magunkat a Jászberényi-féle világba, mert remek író, érdekfeszítő történetekkel. 

Ezentúl lesz banán!

" – Ezentúl lesz banán… – mondom félájultan. A szomszédék nagyszobájában vagyunk, a tévében a Ceausescu házaspár fekszik sárgán és holtan."

"Egyszer tutira vége lesz. És március 15-e piros betűs ünnep lesz. Október 23-a is. Egyszer majd ki lehet mondani, hogy ötvenhatban forradalom volt."

Egyik kedvenc novelláskötetem a Budapest Off, mely számos kortárs novella segítségével szeretteti meg a műfajt, és remélhetőleg az olvasást is a fiatalokkal. Nos, ha nem is ennek folytatásaként, de párjaként említhető az Ezentúl lesz banán! is, melynek alcíméből már kiderül (ha a címlapból nem jöttünk volna rá), hogy novellákat kapunk a rendszerváltásról, Kovács Eszter válogatásában. 

Bevallom, nem tudok szó nélkül elmenni a boritó mellett, számomra nagyon izgalmasra sikeredett, szuper a színválasztás, a mindenki által ismert sarló és kalapács jelkép átformálása a banánnal. Köszönjük, Baranyai (b) András!

De amilyen jól sikerült a borító, olyan izgalmas a belső is! Jó, elfogult vagyok, tudom. A rendszerváltás évében voltam kiskamasz, úgyhogy kvázi  a gyerekkorom elevenedik meg a lapokon. És tényleg minden benne van, a Trabant, az NDK-s turisták papucsai, a disszidálás, a vágyott nyugati világ, a berlini fal leomlása, a Ceausescu házaspár kivégzése, és természetesen a banán is, amiért sorba kellett állni, és ami akkor olyan nagy kincs és kuriózum volt, mint  a Donald rágó, vagy a szagos toll. Azt is tudom persze, hogy a mai kamaszoknak fogalmuk sincs ezekről az évekről, hacsak nem egy-egy film vagy családi legenda kapcsán tudnak róla valamit, de hogy máshogy tudnánk közelebb hozni ezeket az időket hozzájuk, mint az irodalom segítségével! A kötet szerzői, akik erre tesznek kísérletet: Bendl Vera, Gerőcs Péter, Gévai Csilla, Győri Hanna, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kiss Noémi, Laboda Kornél, Lackfi János, Magyari Péter, Mán-Várhegyi Réka, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Szabó Borbála és Vörös István. 

A novellákban csak az a közös, hogy a rendszerváltás időszakáról szólnak, így vagy úgy. Szerintem mindenki talál magának kedvencet (vagy kedvenceket). Nekem személy szerint több is van. Szerettem Gévai Csilla: Komolyan mondom című írását, mely személyes hangvételével valóban közel hozza az eseményeket. De remek Magyari Péter: Sztrájk-ja is, mely egy iskolai lázadást idéz meg, vagy éppen Kiss Judit Ágnes: Lánchídi csatá-ja, mely egy anya-fiú párost mutat be nekünk. Élveztem Szabó Borbála sorait és Karafiáth Orsolya történetét is. De valójában minden írásban találtam valamit, ami közel állt hozzám, amiért érdemes volt elolvasni. 

Összességében ismét egy könnyen olvasható, mégis mély témákat érintő, kamaszoknak szóló válogatást kapunk, ha kezünkbe vesszük és elolvassuk az Ezentúl lesz banánt! Persze szólhat ez nekünk, régebb óta fiataloknak is, hiszen biztos vagyok benne, hogy nosztalgiázni mindannyian szeretünk, még ha olyan élmények is előjönnek, mint a félelem a határon, vagy éppen a rendőri igazoltatások. Nekem nagy öröm volt olvasni!