Nagyon-nagyon sűrű volt a januárom, alig olvastam valamit, mindössze két könyvet. Sajnálatos módon ide sem sikerült feltennem egyetlen ajánlót sem. A két könyv közül az egyik Berényi Anna Petőfije.
Az idei évben irodalmi körökben szinte minden Petőfiről szól, pedig idén ünnepeljük a Himnusz születésének és Madách Imrének is a kerek évfordulóját. Petőfi kicsik és nagyok számára egyaránt a nagy nemzeti költőnk, akinek versein nemzedékek nőttek fel, akinek sorait szinte mindenki tudja idézni. Például a Talpra magyart, aminek persze közel sem ez a címe, de sokakban rögződött így, helytelenül.
Ha életrajzi regényt olvasok, mindig nagy dilemmában vagyok. Ha ugyanis jól meg van írva, akkor hajlamos vagyok mindenestül belehelyezkedni a regénybe, és elhinni mindent, ami a könyvben van, és elfeledkezem arról, hogy valóján egy félig fiktív történetet olvasok. Ez talán nem is baj, mert valóban élményolvasássá válik a folyamat. Ugyanakkor engem mindig nagyon izgat, hogy ki is volt a valódi ember, aki a regény lapjain megelevenedik. Nos, ennél a regénynél nem volt nehéz dolgom, mert az írónő oldalán fejezetről fejezetre leírja, hogy milyen életrajzi elemek a valósak, és nyilván ezzel jelzi is, hogy hol nyert teret az írói képzelete. Ez szerintem zseniális ötlet! Imádtam!
A könyv narrátora Petőfi édesanyja, ami számomra meghökkentő volt első pillanatra. Egyrészt azért, mert Hrúz Mária nem igazán bírta a magyar nyelvet, másrészről pedig hamarabb hunyt el, mint a költő. Egy pár oldal elolvasása után azonban hozzászoktam a gondolathoz, és csak haladtam tovább a regényben. Berényi Anna egyébként maga árulta el, hogy miért őt választotta mesélőnek. Petőfi ugyanis elég megosztó személyiség, és az irónő mindenképpen olyan elbeszélőt szeretett volna, aki elfogadja és szereti a költőt.
Petőfi életét szinte mindenki ismeri, sokat tanulunk róla már általános iskolás korunkban is, de regényként életét nem sokszor dolgozták még fel, ami számomra döbbenetes, mert rövid földi léte nem telt unalmasan. Berényi Anna egyszerűen, szépen vezeti végig az olvasót évről évre, vagy akár hónapról hónapra a költőóriás életén. A mindannyiunk számára ismert életeseményeken túl biztos, hogy találkozunk újdonságokkal is. Külön öröm volt olvasni például az olyan jeleneteket, melyek ugyan az írónő fantáziájának szüleményei, de melyek bepillantani engednek a reformkori emberek mindennapjaiba, legyen az egy lóverseny, egy kocsma vagy akár egy bordélyház. Ez utóbbi szerepeltetése talán elárulja, hogy Petőfiről valós képet kapunk, vagyis nemcsak a Szendrey Júliával való kapcsolatáról olvashatunk, mely sokáig, és talán még ma is a tökéletes szerelmi házasság mintaképe. Egyébként is elmondható, hogy a költő elviselhetetlenebb, kevésbé hősies oldalával is megismerkedhetünk, ami számomra igencsak dicséretes. Én ugyanis nem bánom (sok más kollégámmal ellentétben), ha nagy íróinkat, költőinket lerángatjuk a piedesztálról, és hétköznapi emberként is látjuk őket. Ezzel a műveik semmivel sem kerülnek tőlem távolabb, sőt, újfajta értelmet is nyerhetnek.
A regény számomra legszerethetőbb szereplője egyértelműen (ki más) Szendrey Júlia, aki megelőzve korát tudatos nőként, egyenrangú partnerként, sőt költőként és íróként élt Petőfi mellett. Bár a regény nem követi végig az ő életét, igy nem tudjuk meg, hogy mi lett a sorsa férje elvesztése után, azért sok egyéb részletbe beavat bennünket Berényi Anna. (Szendrey Júlia megérne egy teljes bejegyzést, mert szerintem rendkívül érdekes élete és személyisége volt. És szerintem nagyon-nagyon menő! ;))
Egyszóval ez a regény egyértelműen ajánlható a tanítványaimnak, mert nemcsak a reformkor, nemcsak Petőfi életrajza elevenedik meg, hanem a versbetétek által a költészete is közelebb kerülhet az ifjúság szívéhez, ami lássuk be, nem mellékes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése