Ljudmila Ulickaja: Az igazi nevem

"Eszes, furfangos, családcentrikus jószágok, egyre jobban kedvelem őket...

Ismerek egy hindu legendát is, ami így szól: egy hindu guru húsz éven keresztül meditált egy fa alatt földi halálát várva, miközben következő életére készült. Élete utolsó pillanatában azonban meglátott egy gyönyörű szarvast, belefeledkezett a látványba, azon nyomban meghalt, és szarvasként született újjá.

Ha hinnék ebben a csodás legendában, leginkább varjúként szeretnék újjászületni. Úgyhogy ha megláttok egy varjút, ne öljétek meg.

Hátha én vagyok."

„Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű” – vallja Ljudmila Ulickaja.

Bár nem igazán ismerem, bevallom, a kortárs orosz irodalmat, meg merem kockáztatni, hogy az egyik legjelentősebb, de hazánkban mindenképpen az egyik legismertebb orosz írónő, Ulickaja. A fenti idézetet több helyen is olvastam, remek önvallomás. Ulickaja írásai valóban a köztünk lévő emberekről, rólunk szólnak. 

Az igazi nevem az írónő 80. születésnapjára jelent meg, és Ulickaja emlékei kerülnek előtérbe. Ahogyan mindannyiunknak, neki is darabokból, apró darabkákból, kis mozaikokból áll össze élete története. Ezt az eklektikusságot hangsúlyozza a forma is, hiszen a szabadverstől a prózán át a napló- és levélrészletig mindenféle található benne. Engem a szabad írás módszerére emlékeztet, amikor is mindenféle korlát és szabály nélkül vetjük papírra a gondolatainkat. Ez a töredékesség azonban mit sem von le értékéből. Sőt, engem ez a rész fogott meg leginkább. Mintha a nagymamámat hallottam volna mesélni a gyerekkoráról, a felnövéséről, fiatal önmagáról vagy bármilyen emlékről, ami egy-egy tárgyról vagy emlékképről eszébe jut. Nekem külön élmény a kommunista Oroszország (bocsánat, Szovjetunió) társadalmának és mindennapjainak felidézése. 

A kötet második része két novellaciklusból áll. Az Angyalmesék szereplői, nem meglepő módon, az emberekre vigyázó angyalok, a Hatszor hét pedig ugyanennyi apró történetecskét ír le egy-egy témához kapcsolódva. Ezek közt is volt, ami nagyon tetszett, de ha választani kell, mindenképpen a személyes első rész lenne a kedvencem. 

Ulickaja írásai bár könnyűnek tűnnek, valójában nagyon is mélyek, igy inkább ajánlom őszi-téli, igazi elmerülésre alkalmas estékre. Egy jó tea vagy kávé mellett biztosan szárnyra kelnek a mi gondolataink is Ulickaja segítségével. 

Amit könnyűnek véltem,
Nehéznek bizonyult.
Amit nehéznek véltem,
kiderült -lehetetlen.
Ami lehetetlen volt,
Nézd – a kezemben van!

Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben

A múlt titok. És csak az fejtheti meg, aki meg is tudja őrizni.

– Tudjuk, hogy veszíteni fognak. Minek akkor ez az egész?
– Te csak akkor akarsz harcolni, ha biztos vagy a győzelemben?
– Én egyáltalán nem akarok harcolni!
– Mert fogalmad sincs, miről van itt szó! Itt egy kis ország, amit megszállt a világ egyik legnagyobb hatalma. És ez a kis ország eldönti, hogy nem lehet vele bármit megcsinálni, és el akarja zavarni a megszállókat. Ez csodálatos és felszabadító. Hogy mindenki ugyanazt akarja… mellettünk áll az egész ország! Ilyen a mi korunkban nincs! A kosárcsapatban sem, az osztályban sem! Sehol! Én ebben benne akarok lenni!

 Kiss Judit Ágnes nevével talán akkor találkoztam először, amikor a Szó című versével hasonlítottuk össze a gyerekekkel a Szózatot. De lehet, hogy a novellák jöttek először szembe? Már nem is tudom, de azt igen, hogy minden írását élvezettel olvastam. 

Igy, amikor kollégám azt javasolta, hogy idén a kilencedikesek a Kórház az osztályteremben című Kiss Judit Ágnes-regényt olvassák el közösen, nagyon megörültem, mert biztos voltam benne, hogy élvezetes, klassz könyvet kapnak a gyerekek a kezükbe. 

A regény az Abszolút Töri sorozat egyik darabja, melynek kerettörténete, hogy kamaszok időutazás segítségével jutnak el a történelem egy-egy meghatározó korszakába, ahol saját maguk tapasztalhatják meg, milyen is volt akkor élni, hogyan zajlottak azok az események, melyek a törikönyvek lapjairól ismeretek.  Az ötlet zseniális, hiszen kinek nem jutott még eszébe, milyen jó is lenne visszarepülni a múltba, és találkozni azokkal az emberekkel, akik történelmünket formálták, alakították, és milyen más élmény lenne meg is tapasztalni mindent akkor és ott. Talán ez a vágy hívta életre a sorozatot, meg persze az a törekvés, hogy minőségi irodalmat kapjanak a kamaszok is. 

A Kórház az osztályteremben az 1956-os eseményeket állítja középpontba, a négy kamasz szereplővel együtt az olvasó is ott lehet a forradalom sűrűjében. Nemcsak a harcok, a véres küzdelmek, győzelmek és könnyes veszteségek élednek újjá, de találkozhatunk az egykori hősökkel is, akik a Corvin közben vívták csatájukat a szabadságért. 

Lóri, Réka, Hanna és Sanyi időutazása során megtapasztalja, hogy mi az a forradalom, mi az küzdeni közösen egy célért, de azt is, hogy milyen az igazi veszteség, a halál, vagy választani a szabadság és a család között. Nem könnyű tapasztalások, főleg nem kamaszkorban, de szereplőinknek mégis szembe kell nézniük velük. Teszik mindezt úgy, hogy tudják, nem győzhetnek a szabadságharcosok. Mégis a huszonegyedik századi szereplőket is magukkal sodorja a forradalmi láz, és hiába minden észérv, maguk is lelkesen részt vesznek a harcokban.

Szeretek ifjúsági irodalmat olvasni, pedig mintha kicsit lenézett válfaja lenne az irodalomnak. A magam részéről azt gondolom, hogy a magyar ifjúsági irodalom nagyon színvonalas. Ezt bizonyítja ez a könyv is. Nem leereszkedő, nem didaktikus, nem akar mindenáron információkat megtanítani az olvasóknak, hanem szórakoztató, ugyanakkor nagyon is komoly. Kiss Judit Ágnes rengeteg munkát fektetett abba, hogy történelmileg hű legyen, még akkor is, ha a regény nyilván egy fikció. Utánanézett a szereplőknek, a történéseknek, és nemcsak a hivatalos történelmi események izgatták, hanem a kisemberek apró történetei, mindennapjai. Olvastam, hogy rengeteg fényképet nézett meg alaposan, amik azokon a napokon készültek. Hiszen október 23-a és az azt követő események nemcsak fontos dátumok, nemcsak számok és adatok, hanem emberek ezreinek hangulata, érzése, könnye, mosolya is. Ezt a hangulatot sikerült a könyv lapjain élővé varázsolnia az írónőnek.  

Nos, nemcsak annak ajánlom ezt a könyvet, aki többet szeretne megtudni az 56-os eseményekről, hanem annak is, aki szeretne egy olykor humoros, kedves, olykor szívfacsaró történetet olvasni. Egy jó könyvet. Mert ez az.