Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők

 Nem titkolom, nagy rajongója vagyok Nyáry Krisztiánnak, sőt nagy menedzsere is, hiszen számos alkalommal vittem (viszem) be a könyveit az óráimra, megismertetve a tanulóifjúságot nemcsak a költők, írók magánéletével, de a szerzővel is. Általában nagy sikere van, mivel a könyvek stílusa, nyelvezete közérthető, a történetek pedig izgalmasak, olyanok, amikre később is emlékezni fognak. 

Erre a könyvre is nagyon vágytam már, és végre a hosszú téli szünet lehetőséget adott arra, hogy elolvassam. Utólag bevallom, nem kellett volna a szünetig várni, mivel annyira tetszett, hogy pár nap alatt elolvastam. 

Ha a magyar irodalomról beszélünk, akkor a 19-20. században kikerülhetetlen a kávéház. Hiszen nemcsak kávézni, enni jártak ide az alkotók, de sokszor maguk a művek is itt születtek, az első felolvasások, kritikák, író-olvasó találkozók helyszíne is a kávéház volt. Az iskolában is hallunk ezt-azt róluk, a Pilvax vagy a New York neve biztosan elhangzik irodalomórán, de ennél jóval szélesebb volt a kávéházak köre Budapesten a második világháborúig. Nyáry Krisztián könyve nemcsak az ismertebb, hanem a kevésbé nevezetes intézményeket is bemutatja. A kávéházak történetén túl persze bepillantást nyújt az írók, szerzők, festők, de adott esetben a pincérek vagy a tulajdonosok életébe is. Krisztiánnak hihetetlen jó érzéke van ahhoz, hogy a számos történetből azokat ossza meg az olvasóval, melyek tényleg a legjobbak, legviccesebbek, vagy leginkább érdekesek. 

Tudod például, hogyha tejfölt kérsz egy kávéházban a 19. században, akkor nem biztos, hogy azt kapsz, amire gondolsz? Vagy bármi fogalmad van arról, mi volt a füladó fillér? Nekem ugyanis halvány fogalmam sem volt róla.  A New York kávéházának kulcseldobásos sztorija közismert, de nem igaz. De van egy igazi történet is, a Fiume kulcsát valóban kidobták a hóba, és attól kezdve éjjel is nyitva volt. Vagy mi volt a hírhedtté vált Arankairtás a Hadikban? Estig sorolhatnám a történeteteket, de inkább mindenkinek szívből ajánlom, hogy maga olvassa el a könyvet, és ismerje meg őket személyesen, szerintem nem fog csalódni senki.  

Sokszor nézték már csodálkozva  a tanítványaim a könyveimet, amiket rendszeresen "tönkreteszek". Legalábbis szerintük. Szerintem viszont együtt élek velük, használom őket: beleírok, aláhúzok, cetlikkel tömöm tele őket. Ez nálam egyfajta elismerés, mert azt jelenti, hogy biztosan nem egyszer veszem elő, és nemcsak a magam örömére olvasom, hanem általában megosztom mással is a kiemelt gondolatokat. Nos, ez a könyv is kellően ki lett dekorálva. Úgyhogy a magam részéről csillagos ötöst érdemel. 

Ács Dániel: Nem tudhatod

 Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -

súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.

Halált virágzik most a türelem.

Karácsonyra leptem meg magam vele (ok, tudom, ez több szempontból is bizarr). Én ugyanis az az embertípus vagyok, akinek fontos egy-egy költő, író élete (és jelen esetben halála), a környezete, a világ, amiben élt, a történelmi helyzet, melyben létrehozta alkotásait. 

Ács Dániel könyvének fő célja egyrészt bemutatni Dienes Andrást, akinek krimibe illő története a mai napig megoldatlan, és persze Radnóti halálának körülményeit elénk tárni.  Ez utóbbi nekem nem mondott újat, de mégis örülök, hogy elolvastam a könyvet. Egyrészt, mert ritkán tartok a  kezemben ennyire szép papírra nyomott, fényképekkel, térképpel illusztrált nyomtatványt, másrészt pedig olyan érdekességek voltak benne, melyek megérdemelték, hogy Ács papírra vesse őket. Ilyen volt például az a történet, hogy Radnóti hogyan került be az irodalmi kánonba, hogyan harcolt érte a költőhöz síron túl is hűséges feleség és a barátai. Olykor feladva elveket, igazságokat, csak azért, hogy Radnóti nimbusza éljen, versei nem felejtődjenek el. Érdekes volt azon elgondolkodnom, hogy milyen lenne ma az irodalmunk, ha nem ismernénk Radnóti verseit. Szerintem, sokkal szegényebb. Ugyanakkor hány másik költő tűnhetett el a szemünk elől, csak mert éppen nem karolta fel senki? Vagy a tehetség mindig utat tör magának mindig? 

A könyv a fájdalmasan fiatalon meghalt költő utolsó heteit, napjait kíséri végig. Halálának körülményeit, a gyilkosok megnevezésével és fotóinak leközlésével lépésről-lépésre rekonstruálja. Megismerjük legközelebbi barátait, a Medveklub tagjait, azt, hogy ki és hogyan tett meg mindent annak érdekében, hogy a Radnóti-kultusz kialakuljon (néha nem a legetikusabb módszert választva). Izgalmas, érdekes és precíz munka. 

Radnótival nem lehet csalódást okozni az iskolában sem. A diákjaimat mindig lenyűgözik az utolsó versek tragikus sorai, meghatódnak azon az emberi nagyságon, élni akaráson, amit ezek a versek sugároznak nekünk. A Bori-notesz kézről-kézre jár az osztályban, és még azokat a gyerekeket is érdeklődővé teszik, akik egyébként be vannak oltva irodalom ellen. Ezt a könyvet is szívesen megmutatom majd nekik.

Grecsó Krisztián: Apám üzent

 

"Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.

Elszomorodom néha emiatt –

ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,

ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak." József Attila

Először is hadd kezdjem azzal, hogy az osztályomtól kaptam a könyvet, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Nem azért, mert megvették, mert én is megvettem volna mindenképp, hanem azért, mert tudták, hogy mire vágyom! :)

Az ugyanis tagadhatatlan, hogy az év leginkább várt könyve számomra Grecsó Krisztián: Apám üzent című regénye. Alig vártam, hogy elolvassam! Igen, bevallottan imádom a munkáit (és egy-két tanítványomat sikeresen megfertőztem már ezzel a rajongással), de elfogultság nélkül állíthatom, hogy érdemes volt várni rá, fantasztikus írás, feltette a koronát az évemre. 

Aki olvasott Grecsótól vagy hallotta őt a fellépésein, író-olvasó találkozókon, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy műveinek egyik alapkérdése a családjával, múltjával való szembenézés. Többször el is mondta, hogy az apai emlékeket is írásba akarja foglalni, és ez végre, hosszú évek munkája után, megtörtént. Ahogy a cím is utal rá, az elhunyt apa "üzeneteit" keresi az itt maradt fiú, aki szeretné megérteni nemcsak a múltját, hanem a múltján keresztül a jelenét és jövőjét is. "Nem hagyta nyugodni a múlt, de nem hagyta élni sem."

A regény egyfajta identitáskeresés, de akár lehet családregényként is olvasni. Szerkezete töredezett, mintha egy-egy emlék törne fel, és elevenedne meg a lapokon. Aki olvasta a Mellettem elférsz című könyvet, annak ismerős lesz egy-két történet, szereplő. Itt van velünk, olvasókkal újra Juszti mama, Domos tata, Márton és Márta mama is. De a főszereplők Erik, a fiú és Ignác, az apa lesznek. Ahogy megyünk előre az időben, egyre felkavaróbb eseményeknek leszünk tanúi, hiszen a pokol legmélyebb bugyrába, az alkoholizmus részletes és naturalista megjelenítésébe érkezünk a regény végére. Ignácból, a lázadó, hosszú hajú, verselőből, aki mérhetetlen módon vágyott a sikerre,  a sikertelenséget, a falusi környezetből szabadulást megélni nem tudó emberi roncs lett minden értelemben. Ugyanakkor benne él fiában, aki vastapsot kap minden színpadi szereplése után. Ahogy benne él a többi rokon is, nemcsak a tulajdonságaik, hanem az emlékeik, melyek nem ugyanazok, még ha ugyanarról az eseményről szólnak is, és benne élnek az elfeledett, eltemetett vágyak is. Ilyen az imádott Juszti mamától átöröklőt írástudás is. 

  Persze az olvasót is magával ragadja ez a belső utazás, nem kérdés. Együtt gondolkodunk Erikkel, hogy vajon mit üzen az apja, üzen-e egyáltalán, és ha igen, eljut-e a fiúhoz. Vajon megbocsáthatók-e az apák, ősök vétkei? Minket, olvasókat is önreflexióra késztet a regény, hiszen nincs olyan, akinek ne lenne olyasmi a múltjában, mellyel szembe kell néznie, meg kell értenie, fel kell vállalnia. 

Az Apám üzent Grecsó egyik legérzékenebb műve, feltárulkozó, titkokat fellebbentő. De még a legkeményebb, legbrutálisabb történetek mélyén is érezzük az elfogadást, vagy legalábbis annak keresését. 

A könyv nagyon mély problémákat vesz elő, sokszor érzékeltetve, hogy az események megélése, de a leírása, megörökítése is fájdalmas élmény. Időt kell rá szánni. Ahogy az olvasására is. (Én persze nem tettem, mert le sem tudtam tenni, de ígérem, nem utoljára vettem kezembe.)

10/10 

Szabó Magda: Freskó

"Jó kis temetés lesz, csak ne tartson nagyon sokáig."

 Számtalanszor megnézegettem a könyvesboltban a Szabó Magdának szentelt polcot, és mindannyiszor megállapítottam, hogy már az összes regénye megvan nekem otthon, és mindegyiket olvastam. Mégis vissza-visszatértem, mintha mágnesként vonzana. Aztán egyszer csak villámcsapásként ért a felismerés, hogy a Freskó nincs meg. Épp a Freskó, mely első regénye, és mely híressé tette! Nyomban be kellett szereznem, és persze el is olvasnom! 

A történet középpontja az elmebeteg, sok éve intézetben élő Edit temetése, melyre összegyűlik a család, és ahová megérkezik a család fekete báránya is, Annuska. Annuska, aki nem akarja, és nem is képes elfogadni a család kővé merevedett szabályrendszerét, aki a művész lelkével nem tud belesimulni ebbe a zárt, fullasztó környezetbe. Megszökik, és Pesten új életet kezd. 

Látszólag egyszerű a történet, meghal valaki, és el kell temetni. Bár Szophoklész óta nagyon jól tudjuk, hogy ez nem olyan egyértelmű. Mint ahogy itt sem az: temetés, lezárás helyett éppen az ellenkezője történik, a múlt újra élővé válik, ahogy a családi élet is megelevenedik Annuska érkezésesével. 

 A regény során megismerjük minden szereplő életét, és jelenük mellett bepillantást nyerhetünk múltjukba is. Megismerjük a zsarnok, és csak a püspökségért élő nagyapát, aki a saját anyósát is utcára dobja, ha úgy tartja kedve. A fogadott fiút, aki a saját családját is meglopja. A feleséget, aki nem mer szólni semmiért, akinek az élete alárendelődik az apának, majd a férjnek, és akinek egyetlen vigasza, társa a lánya. És persze ott van, Anzsu, aki a legkedvesebb, legszerethetőbb figura a regényben, és Annuska, aki nekem a szabadság, a függetlenség jelképe is. 

Szabó Magda zsenije ebben rejlik: egyetlen eseménybe, egyetlen napba tudja belesűríteni egy család életét, minden eltemetett titkával, múltjával együtt. Talán lehet ez is az üzenete a regénynek: a múlt, a család mindenki életében kulcsszerepet játszik, és mindannyiunk életét befolyásolja. 

Szabó Magda egyik regénye sem könnyű olvasmány, kissé nyomasztóak is, de nekem mindig nagy-nagy gyönyörűség olvasni őket, annyira hitelesek, annyira értők. 

Berényi Anna: Horthy kiugrása

"Egyszer tengerészkadét korában majdnem megfulladt. Több évtized távlatából élénken tört fel benne újra ugyanaz az érzés. Megfullad. Amint sikerült levegőhöz jutnia, felkiáltott. -Holnap. Holnap átállunk!"

Hatalmas örömmel és érdeklődéssel vettem kezembe Berényi Anna új könyvét. Egyrészt azért, mert szeretem a könyveit olvasni, másrészt, mert amikor nálunk járt az iskolában, megsúgta, hogy készül az új könyve, és azt is, miről fog szólni. Így aztán elmondhatom magamról büszkén, hogy az olvasók nagy részénél hamarabb tudtam, hogy kiről is ír Anna.

Ahogy Berényi Annától megszoktuk, ez a könyv is történelmi tényeken alapul, némi fikcióval keverve. A hitelességet mi magunk is ellenőrizhetjük a honlapján, ahol minden fejezethez kigyűjtötte az írónő a valóságos eseményeket. A források megtekintése után nem tagadhatjuk, hogy fantasztikus kutatómunkát végzett. A fikció pedig azt az irodalmi csodát adja hozzá, hogy az egykor élt történelmi figurák élőkké válnak a könyv lapjain. 

Nem árulok el zsákbamacskát azzal, hogy a regény Horthyt állítja középpontba 1944-ben, mikor az ország sorsa megpecsételődött, és sokan,  így Horthy is a háborúból való kiugrásban látta a megoldást. Bár a konkrét történelmi események inkább csak megemlítve vannak (így is több, mint 600 oldalas a könyv), a főszereplők vívódásai, küzdelme, önmagukkal és az ellenséggel, tűpontosan megidézik ezt a vészterhes időszakot. 

 "Nem lesz két olvasó, akiknek egyforma Horthy-képe lesz a regény elolvasása után, de nagy valószínűséggel mindenkinek változik majd az elképzelése ahhoz képest, amit a kormányzóról gondolt a könyv elolvasása előtt."  

A regény lapjain megjelenített Horthy Miklós alakja számomra az egyenes gerinc, a megtörhetetlenség, az ország szolgálatára mindent feltevő politikus alakja. Talán a legközelebb hozzám Ily került, Horthy idősebb fiának az özvegye, aki a maga fiatalságával, naivságával és lelkesedésével még ennyi év után is le tudja venni az embert a lábáról. 

A regény mind a 600 oldala izgalmas, de talán az utolsó 100 oldal volt az, amikor már nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, tudnom kellett, hogy mi történik az utolsó napokban (pedig tudtam, az iskolában tanultuk). Sőt talán ez a háttértudás tette még izgalmasabbá az olvasást, hogy tudtam, milyen sorsra jut az ország, a kormányzó és családja, a többi szereplő, de az, hogy ők ott és akkor hogyan élhették meg, eddig nem merült fel bennem. Berényi Anna sorai azonban odavarázsoltak a helyszínre, és szinte együtt lélegeztem a szereplőkkel. 

És hogy kinek ajánlom? Nos, mindenkinek, de elsősorban azoknak, akiket érdekel a 20. századi történelem, és akik nem riadnak vissza attól, hogy a könyv bizony vaskos. 

Benkő László: Balassi Bálint

Balassi nem tartozik a kedvelt költők közé, ha a középiskolásokat kérdezzük. Szó mi szó, nem most élt, nehéz ma már verseit megérteni. Ennek ellenére avval mindenki egyet tud érteni, hogy irodalmunk kiemelkedő alakja, akit nem szabad elfelejteni. 

Balassiról az iskolában ( legalábbis az én időmben) egy idealizált képet kaptunk. Felnőttként már árnyaltabb a kép, és Benkő László regénye még elevenebbé teszi. Mivel évek óta tanítom életét (regénybe illő, tényleg), a könyv nem fedett fel új titkokat. Mást tett: élővé varázsolta a szereplőket, a helyszíneket, a történelem elevenedik meg a lapokon. 

Bár számomra Balassi ebben a könyvben is túl idealizáltnak tűnik (túl lovagias, romantikus, a nőkkel előzékeny, az ellenséggel tisztelettel beszélő, a haza védelmét mindennél fontosabbnak tartó úriember), a regény izgalmas és olvasmányos. A három részre szakadt Magyarország, a csak saját érdeküket néző főurak ármánykodásai, Balassi családja, szerelmei, küzdelmei egyaránt élő, eleven képei a könyvnek. Balassi Bálint, Losonczy Anna vagy Dobó Krisztina hús-vér emberek lesznek a regény lapjain, nemcsak az irodalom tankönyv megtanulandó életrajzi adatai. 

Benkő történelmi regénye Balassi születésétől egészen haláláig követi a költőt. Aki nem ismeri,  ebben a könyvben bepillantást nyerhet folytonos pereskedésben élő költőnk  mindennapjaiba. 

Krausz Attila: Tipli( színházi előadás)

„Elmegyek valami tengerpartra rákhalásznak, milliomos leszek,
aztán csak nyírom a füvet, mint a Forrest Gump, elhiszed?”

 Kivételesen nem könyvről, hanem egy meghatározó színházi élményről hoztam ma beszámolót. Vagy ajánlót. Mert valójában az: szívből ajánlom minde kamasznak és kamasz lelkű felnőttnek a megtekintését. 

"Egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit az életével. De hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű az egész: az induláshoz pénz kell, ráadásul nem is kevés. Akár mindenáron. " Így szól a színház honlapján az ismertető. Krausz Attila: Tipli című darabjának tartalma nagyvonalakban ez. Ugyanakkor sokkal több. Útkeresés, felnövéstörténet, tükör társadalmunkról.

Az előadás fatasztikus, a színészek zseniálisak, az előadást követő interaktív foglalkozás pedig segít olyan kérdések megválaszolásában, melyek a tinédzserek életében gyakran felmerülnek. Vajon mikor és mitől válunk felnőtté? Rajtunk múlik vagy a körülményeken? Ki tudunk törni abból a világból, ami körülvesz minket? Külföldön jobb az élet? A pénz a legfontosabb az életben? 

Említésre méltó az is, hogy a legegyszerűbb tárgy is hogy válik a színészek kezében valami mássá. A cipők a szexuális együttlét bemutatására szolgál, a szalag hol pénz, hol fű és egyéb kábítószer, hol kordon. 

Egy-egy színész több karaktert is megformál, ami rendkívül izgalmassá és különlegessé teszi a jeleneteket. A darabban többször is rappelnek, méghozzá nem is akárhogyan! A mondanivaló megformálására nem is lehetett volna jobb és illőbb eszközt találni. 

Összességében nagyon-nagyon ajánlom mindenkinek, aki fogékony a lakótelepi srácok világára, érzéseire, jövőképére.