"Számtandolgozat-írás! A tüzes esőtől, a rossz versektől, a rossz rímektől, semmitől, semmitől se félek – csak a számtandolgozattól. Ó, ihlessetek meg Ptolemaiosz, Pascal, ti nagy lángelmék, s csepegtessétek nagy lángelmétekből szegény, lusta diák fejébe a tudomány édes nedűjét. Ó, ne fordítsd el szép szemed, Kepler, könyörülj rajtunk."
A fenti idézet származhatott volna egy mai gyerektől is, de történetesen Kosztolányi Dezsőtől idéztem, aki bár 137 esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot, ugyanolyan problémákkal küzdött, mint amilyennel minden kisdiák (és nagy) ma is.
Vitán felül áll, hogy Kosztolányi ott van nálam a top 10-ben. Imádom! Úgyhogy már alig várom, hogy újra taníthassam. Addig is készülök egy kicsit, és elővettem Kosztolányi Dezsőné férjéről írt kötetét.
A könyv rendkívül olvasmányos és persze érdekes, hiszen nemcsak Kosztolányival ismerkedhetünk meg belőle, hanem sok mindent feljegyez a gyerekkoráról, az akkori iskolai helyzetről, a barátokról, a kulturális életről, a színházról, az orvosokról, és még megannyi másról.
Tudom, ez nagy vita a magyartanárok között (is), hogy kell-e az írók, költők életrajzával, magánéletével foglalkozni, tanítani azt, vagy pedig csak és kizárólag a művekre kell koncentrálni. Jómagam azt az álláspontot képviselem, hogy sok minden pluszt ad a szövegek megértéséhez, ha tudjuk, ismerjük, ki áll mögötte, és éppen milyen élethelyzetben volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy maga az irodalmi alkotás háttérbe kerülne, sőt! Az a lényeg, de ez a háttérinformáció is hozzásegíthet az értelmezéshez, a befogadáshoz.
A magam részéről én szeretem ezt a tanítványaimmal is megosztani. Az a tapasztalatom, hogy egy-egy érdekes történet könnyebben felcsigázza őket arra, hogy megismerkedjenek a költő versével vagy egy prózai művel, mintha csak a puszta szöveget kínálnám nekik, vagy a lecsupaszított életrajzot.
Visszatérve a könyvre egy olyan életrajzi kötetet írt Harmos Ilona, mely egyszerre személyes és egyszerre objektív. Nem titkol el olyan dolgokat sem, mint például férje függősége, furcsasága. Megosztja ifjúkori naplóját, leveleit velünk, de ott vagyunk Kosztolányi mellett a betegágyánál is. Azt hiszem (bár furcsán hangzik) nekem éppen az író utolsó, szenvedésekkel teli 3 éve a kedvenc részem a könyvből, hiszen annyira emberi, annyira esendő itt Kosztolányi, hogy szinte magunkon érezzük a fájdalmát, és az elmúlástól való félelmét.
A könyvet nemcsak tanítványaimnak ajánlom szívből, hanem mindenkinek, aki Kosztolányi-rajongó, vagy éppen csak ismerkedik vele, és most válik rajongóvá. Hisz ki ne tudná őt a szívébe zárni olyan gyengeséggel, mint a sütemény-függőség?
"Módszeresen ette az édességeket, s erre jogot adott önmagának azzal a közhittel, hogy költőnek sok édességet kell ennie."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése