Bauer Barbara: A messziről jött fiú

 "Amiben jó vagy, abban igyekezz a legjobb lenni, és boldog ember leszel!"

"A hosszú szekérsor némán állt az elnéptelenedett faluban. A szél se rebbent. Mindenki hallgatott. Még a felvezető orosz tisztek is zavartan néztek, mi ez a csend. Talán egy háztól induló halotti menet, ahhoz hasonlított. Senki nem mozdult. Álltak a szekerek, megrakodva összecsomagolt életek töredékével."

" -Lehet, hogy földönfutók lettünk, megint nincs hazánk, nem vagyunk se románok, se magyarok, nincs otthonunk, templomunk, temetőnk, iskolánk, de ne feledd, hogy van valamink, amit soha nem vehetnek el!...
– Tudjuk, hogy honnan jöttünk, hogy kik vagyunk! És bárhová is visz az utunk, meglátjátok, talpra állunk."

Nem lehet aktuálisabb ez a könyv, mint éppen június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy nemzeti gyásznapunkon. Nem akarok politikai kérdésekben állást foglalni, de azt pártállástól függetlenül mindannyian érezzük, hogy nemcsak az országunk szenvedett el hatalmas veszteséget, de az egyes emberek is. Gondoljuk csak el,   mekkora traumát okozhatott az, hogy egyik nap még magyar állampolgárként hajtotta valaki álomra a fejét, másnap pedig már román vagy éppen szerb állampolgárként ébredt.  Nekem nem kellett ezen végigmennem, de empatikus emberként el tudom képzelni, hogy ez egy olyan sokk lehetett, olyan tragédia, amelynek a feldolgozása talán még most is tart. 

Ha jobban bele akarunk látni abba, hogy a mindennapi emberek hogyan élték meg azt a tragikus és letaglózó eseményt magánemberként, akkor az egyik könyv, amit tudnék ajánlani, Bauer Barbara: A messziről jött fiú című regénye.

A könyv három generáció sorsán keresztül mutatja be, hogy milyen érzés egyszer csak hontalannak lenni, egyik percről a  másikra kiszakíttatva lenni az anyaországból, de megmutatja azt is, hogy hogyan lehet ezt túlélni, hogyan lehet mindig, minden körülmény ellenére is újrakezdeni. 

A regény érdekessége, hogy egyszerre több szálon futnak az események, váltakozik folyamatosan a helyszín és az idő, ezért nagyon oda kell figyelni, nagyon résen kell lenni, hogy mindig követni tudjuk az eseményeket. Ez nem könnyű, sőt néha fárasztó, és bár én imádom az ilyen agytornát, azt ajánlom, hogy csak akkor vegyük kézbe a könyvet, ha kellően kipihentek vagyunk, és tudunk koncentrálni a mondatokra. Ezt annál is inkább ajánlom, mert csodálatos asszonyalakok (és férfiak, gyerekek) bontakoznak ki Bauer Barbara regényében, lenyűgözően szép formába öntve. Öröm olvasni a sorokat, annyira szépen, cizelláltan fogalmaz az írónő. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kitelepítés, a sorstragédiák nem teszik éppen boldoggá a könyvet. 

Kicsit szomorkás, de ugyanakkor lélekemelő történetet kapunk, ha rászánjuk magunkat és elolvassuk ezt a csodálatos regényt.