"Halkan százszor is elismételtem az “ anya “ szót, míg el nem vesztette minden jelentését, és puszta artikulációs gyakorlattá nem vált. Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a tej íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolodások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom."
"Becsengettek. A folyosón a többiek messze elkerültek, mint egy idegent. A padra, ahová be akartam ülni, valaki láthatatlan címkét ragasztott, rajta a gúnynév, amely elterjedt a faluban, miután visszakerültem a családba: a visszaadott lány."
Ha jól emlékszem, ezt a könyvet nemcsak ajánlotta Csaba a Könyvelem csatornán, hanem egyenesen a kedvenceként tartotta számon. Nos, nem csodálom! Nekem is a nyár egyik meghatározó könyvévé vált, amit tényleg mindenkinek el kellene olvasnia.
A nyár másik "nagy élménye", hogy elkezdtem újra fogorvoshoz járni (hurrá!), és micsoda meglepetés: a könyv szerzője fogorvos! Számomra ez annyira meglepő információ volt, hogy mindenképpen meg szerettem volna osztani veletek is! Első könyve 49 éves korában jött ki (arra nincsenek adataim, hogy mikor írta), de már ez a két tény is rendkívül szimpatikussá tette őt számomra.
A visszaadott lány, melyet 23 nyelvre fordítottak le, és mely elnyerte a Campiello-dijat, a 2021-es év egyik nagy szenzációja lett Magyarországon is, legalábbis könyves blogokat és vlogokat létrehozók között biztosan. És higgyétek el, tényleg nem véletlenül. Jómagam is csak szuperlatívuszokban tudok fogalmazni a regénnyel kapcsolatban.
A regény főszereplője egy kislány, akit egyszer csak visszaadnak a nevelő szülei a valódi szüleinek. Egy kislány, aki alól teljesen kihúzzák a talajt, mert nemcsak a szüleit, az addigi biztonságos otthonát veszíti el, hanem a meglehetős kényelmet, az iskolatársakat, a barátokat, egyszóval mindent , ami fontos lehet egy ember életében. Szerencsére, mikor kiteszik a vér szerinti szüleinek házánál, az ajtóban a húga áll, Adriana, akivel véd- és dacszövetséget alkotva próbál túlélni, és beilleszkedni egy számára teljesen idegen világba.
A történetet az ő szemszögéből követhetjük végig, mely sokkal személyesebbé , átélhetőbbé teszi az egész sztorit. Nem is marad szem szárazon, szerintem. Szívet melengető, ugyanakkor szívfacsaró is együtt lélegezni, együtt megismerni a világ két ennyire különböző pólusát, amit az egykori szülők gazdag, kulturált, városias környezete jelentett, valamint az új, falusias, elmaradott, sokszor visszataszító és primitív környezetet.
Az írónő stílusa nagyon pőre, letisztult, mégis kiválóan érzékelteti a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság, és olykor-olykor a megtalált boldogság pillanatát is. Mert nekem ez az életigenlés is benne van, amire talán éppen Adriana vezeti rá nővérét, és ne feledkezzünk meg az első szerelemről se. Pietrantonio szinte már-már naturális részletességgel mutatja be a 70-es évek Olaszországát, nem titkol el semmit, nem biz sokat a képzelőerőnkre. Együtt sírunk, szomorkodunk ezzel a kislánnyal, akinek még neve sincs, sőt az osztálytársai a "Visszaadott lányként" hívják őt. Némi vigaszt nyújthat, hogy a regény egy visszaemlékezés, igy tudjuk, hogy mégis sikerült kikecmeregni ebből a minden téren nyomorult, megalázó és kilátástalan helyzetből.
A csupán 200 oldal körüli regény nagyon feszes tempót diktál, szikár mondatokkal, ugyanakkor garantáltan felkorbácsolja az olvasó érzelmeit. Olyan mély kérdésekkel kell szembenéznünk, mint hogy mit jelent anyának lenni, ki az igazi szülő, milyen egy igazi család, milyen egy igazi család nélküli gyermek élete, és még megannyi más húsba vágó probléma.
Ezt a regényt is nagy-nagy szeretettel ajánlom olvasásra!
Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése