Móra Ferenc: Hannibál feltámasztása

 Az utolsó becsületes politikus uticai Cato volt, mert az a maga nyakát vágta el.

– Hova állítsuk ki az utazási igazolványt?
– Pesti tanár vagyok, oda megyünk. Nem tetszik tudni, megvan-e még az Egyetemes Philologiai Közlöny?
– Nem, azzal igazán nem szolgálhatok – nézett rám
úgy, ahogy udvarias ember szokott nézni a nem egészen
tökéletes emberre, aki nem tudja, mit beszél.

Szolíd és udvarias ember vagyok, aki még a gyógynövénykereskedő kandúrjának se mondom, hogy „sicc, te!” hanem azt, hogy „cicuskám, nem lennél szíves más irányban orientálódni?”

Igaz, hogy latin tanár létemre rajztanítást osztottak rám, de ebbe hamar belebékültem, mert láttam, hogy nem én vagyok egyetlen olyan fia a hazának, aki abból él, amihez nem ért.

Ha megkérdezném, hogy vajon kitől származnak a fenti sorok, vajon hányan tippelnének helyesen, hányan tudnák, hogy ezeket az elmés gondolatokat Móra Ferenc vetette papírra, az a Móra, akinek  a Kincskereső kisködmönjét olvassuk alsóban, és akinek A cinege cipőjét hallgatjuk már kicsiként elalvás előtt. 

Ma Móra Ferenc: Hannibál feltámasztása című művét szeretném ajánlani. Aki látta a Hannibál tanár úr című filmet, és emlékszik is rá (mert én csak nagy vonalakban, bevallom), nos, az némileg csalódni fog, ugyanis a regény és a film ég és föld. Mintha nem is ugyanarról szólna! Nekem ez megdöbbentő volt, mert teljes mértékig arra számítottam, hogy a film fog visszaköszönni. Ez a tény azonban ne riasszon vissza senkit az olvasástól, mert a regény remek! Sőt, azt kell, hogy mondjam irodalmi gyöngyszem!

A könyvet 1924-ben kezdte el írni Móra, de csak a 2. világháború után jelent meg folytatásokban. Ugyanakkor az, ami a Magyar Nemzetben napvilágot látott köszönő viszonyban sem volt az eredeti művel, hiszen, ha hinni lehet a Wikipediának, akkor mintegy 200 helyen cenzúrázták a szöveget. Ez persze néhol "érthető", hiszen 1949-ben nem jelenhettek meg ilyen mondatok: „Feleségemnek archimandrita vagy mi a mándruc volt a nagybátyja, akkora aranykereszt lógott a nyakában, hogy azzal verték agyon a bolsik, isten nyugtassa szegényt” De nemcsak kikerültek belőle mondatok, hanem be is kerültek nem Móra által irt sorok. Ha valakit érdekel a kiadás története, az többet olvashat róla az Argumentum Kiadó honlapján, azért ott, mert végül ők tették azt lehetővé 2004-ben, hogy a teljes, cenzúrázatlan szöveget kapja az olvasó. Ezúton is hála és köszönet nekik!

Jómagam az Európa kiadó Kapszula Könyvtár sorozatában olvastam el, mely sorozatot szívből ajánlok mindenkinek. nemcsak azért, mert igazán kiváló műveket adnak közre, legyen az kortárs vagy klasszikus, hanem azért is, mert maga a könyv tényleg annyira kézbe való, annyira jól eltalált a méret, hogy minden kis női retikülbe beleillek, hordozható, bármikor elővehető, könnyen olvasható. (És nem mellesleg az ára sem rossz!)

A regényről ezt írja Supka Gézának Móra: "Azt hiszem, a legnevettetőbb és legszívfájdítóbb magyar szatírát vasaltad ki belőlem." Tökéletes jellemzés! Valóban egyszerre sírunk és egyszerre nevetünk a sorokon. Móra könyve ebben is fenomenális! 

A cselekmény egy klasszika-filológus körül bonyolódik, aki hadifogságból tér haza ifjú, orosz feleségével. Egy gimnáziumban lesz tanár, feleségével a mindennapi megélhetéssel küzdve albérletben élnek, nagy-nagy szerelemben. A történet akkor vesz váratlan fordulatot, amikor a tanár úr megjelentet egy tanulmányt Hannibál halálláról, ami merőben elér attól, amit addig az ifjúságnak tanítottak a középiskolában, és amit addig közmegegyezéssel mindenki elfogadottnak vélt. Természetesen ezt senki nem nézi jó szemmel. De hogy mi lesz a vége, az most fedje homály. Mindenesetre annyit elárulhatok, hogy ne várjuk a filmbéli véget tőle. 

A könyv nemcsak rendkívül szórakoztató, mindamellett, hogy elgondolkodtató és mellbe vágó, hanem nagyon aktuális is. Hiszen manapság is hajlamosak vagyunk mindenfajta tudás nélkül megítélni dolgokat, csak azért, mert azt gondoljuk, hogy az a valós, mert ezt örököltük, ezt tanultuk. (Arról nem is beszélve, hogy hányszor fordul elő, hogy úgy kritizálunk műveket, hogy nem is olvastuk azt...) És nem tudom nem megemlíteni Salman Rushdie borzalmas megtámadását sem... 

A regényt szívből ajánlanám tanítványaimnak is, még akkor is, ha tudom, sokuk sutba vágná az első oldalak után, mert egyrészt régies, másrészt tele van latin kifejezéssel. (Megjegyzem az általam olvasott kiadás jegyzetekben,  a könyv végén szó- és kifejezésmagyarázatokkal is szolgál.) Nem árt, ha van az olvasónak némi tájékozottsága, urambocsá! klasszikus alapműveltsége, mert sokkal mélyebb rétegek bomlanak ki a könyv olvasása során, ha ezekkel rendelkezünk. Ennek ellenére mindenképpen javasolnám, hogy küzdjünk meg vele, mert megéri. 

            Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!

https://www.argumentum.net/spd/Hannibal/Hannibal-feltamasztasa

 AA https://www.argumentum.net/spd/Hannibal/Hannibal-feltamasztasa

Nyári olvasmányaim 3: Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

"Halkan százszor is elismételtem az “ anya “ szót, míg el nem vesztette minden jelentését, és puszta artikulációs gyakorlattá nem vált. Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a tej íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolodások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom."

"Becsengettek. A folyosón a többiek messze elkerültek, mint egy idegent. A padra, ahová be akartam ülni, valaki láthatatlan címkét ragasztott, rajta a gúnynév, amely elterjedt a faluban, miután visszakerültem a családba: a visszaadott lány."

Ha jól emlékszem, ezt a könyvet nemcsak ajánlotta Csaba a Könyvelem csatornán, hanem egyenesen a kedvenceként tartotta számon. Nos, nem csodálom! Nekem is a nyár egyik meghatározó könyvévé vált, amit tényleg mindenkinek el kellene olvasnia. 

A nyár másik  "nagy élménye", hogy elkezdtem újra fogorvoshoz járni (hurrá!), és micsoda meglepetés: a könyv szerzője fogorvos! Számomra ez annyira meglepő információ volt, hogy mindenképpen meg szerettem volna osztani veletek is! Első könyve 49 éves korában jött ki (arra nincsenek adataim, hogy mikor írta), de már ez a két tény is rendkívül szimpatikussá tette őt számomra. 

A visszaadott lány, melyet 23 nyelvre fordítottak le, és mely elnyerte a Campiello-dijat, a 2021-es év egyik nagy szenzációja lett Magyarországon is, legalábbis könyves blogokat és vlogokat létrehozók között biztosan. És higgyétek el, tényleg nem véletlenül. Jómagam is csak szuperlatívuszokban tudok fogalmazni a regénnyel kapcsolatban. 

A regény főszereplője egy kislány, akit egyszer csak visszaadnak a nevelő szülei a valódi szüleinek. Egy kislány, aki alól teljesen kihúzzák a talajt, mert nemcsak a szüleit, az addigi biztonságos otthonát veszíti el, hanem a meglehetős kényelmet, az iskolatársakat, a barátokat, egyszóval mindent , ami fontos lehet egy ember életében. Szerencsére, mikor kiteszik a vér szerinti szüleinek házánál, az ajtóban a húga áll, Adriana, akivel véd- és dacszövetséget alkotva próbál túlélni, és beilleszkedni egy számára teljesen idegen világba. 

A történetet az ő szemszögéből követhetjük végig, mely sokkal személyesebbé , átélhetőbbé teszi az egész sztorit. Nem is marad szem szárazon, szerintem. Szívet melengető, ugyanakkor szívfacsaró is együtt lélegezni, együtt megismerni a világ két ennyire különböző pólusát, amit az egykori szülők gazdag, kulturált, városias környezete jelentett, valamint az új, falusias, elmaradott, sokszor visszataszító és primitív környezetet. 

Az írónő stílusa nagyon pőre, letisztult, mégis kiválóan érzékelteti a kitaszítottság, a kiszolgáltatottság, és olykor-olykor a megtalált boldogság pillanatát is. Mert nekem ez az életigenlés is benne van, amire talán éppen Adriana vezeti rá nővérét, és ne feledkezzünk meg az első szerelemről se.  Pietrantonio szinte már-már naturális részletességgel mutatja be a 70-es évek Olaszországát, nem titkol el semmit, nem biz sokat a képzelőerőnkre. Együtt sírunk, szomorkodunk ezzel a kislánnyal, akinek még neve sincs, sőt az osztálytársai a "Visszaadott lányként" hívják őt.  Némi vigaszt nyújthat, hogy a regény egy visszaemlékezés, igy tudjuk, hogy mégis sikerült kikecmeregni ebből a minden téren nyomorult, megalázó és kilátástalan helyzetből. 

A csupán 200 oldal körüli regény nagyon feszes tempót diktál, szikár mondatokkal, ugyanakkor garantáltan felkorbácsolja az olvasó érzelmeit.  Olyan mély kérdésekkel kell szembenéznünk, mint hogy mit jelent anyának lenni, ki az igazi szülő, milyen egy igazi család, milyen egy igazi család nélküli gyermek élete, és még megannyi más húsba vágó probléma. 

Ezt a regényt is nagy-nagy szeretettel ajánlom olvasásra! 

                         Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

Nyári olvasmányaim 2. : Lisa Jewell: A fenti lakók

 

"– Minden könyv jò – válaszolta.
– Ez nem igaz – mondtam. – Olvastam már pocsék könyveket is. – Főleg az Anne otthonra talál járt az eszemben, ami előző félévben volt kötelező olvasmány, és szerintem ostobább és idegesítőbb könyvvel még nem találkoztam.– Nem voltak pocsék könyvek – mondta türelmesen Phin. – Olyan könyvek voltak, amik nem tetszettek neked. Ez nem ugyanaz. Csak azok a könyvek pocsékok, amiket annyira rosszul írtak meg, hogy senki sem akarja kiadni őket. Az a könyv, amit kiadtak, az valakinek „jó könyv” lesz."

Lisa Jewell: A fenti lakók című könyvét Csaba ajánlotta, a Könyvelem vlog tulajdonosa. Ő nagyon nagyra értékelte ezt a könyvet, igy én is örömmel vettem kezembe. És nem csalódtam! Ezúton is köszönöm, Csaba!

Ha van olyan zsáner, ami tipikusan csak nyáron kerül a kezembe, az a thriller. Valamiért év közben (talán a  munkámból kifolyólag is) klasszikusokat vagy kortárs szépirodalmat olvasok, thrillert inkább nézek, ha van rá időm. Szóval ez a könyv is várakozott az elolvasandó művek listáján egészen a csodálatos nyári vakáció idejéig. 

Lisa Jewell brit írónő, aki ontja magából a népszerűbbnél népszerűbb könyveket, melyek közül többet megjelentettek már Magyarországon is. Az általam ajánlott Fenti lakók a 21. Század könyvkiadó gondozásában jelent meg ekönyv formában is (éljen!!!). Mint már említettem az előző posztomban, nagyon szeretek nyáron ilyen formátumban könyvet olvasni, mert nem kell cipelni, ha nyaralni megyek, és a medence vagy a Balaton partján is könnyen előkapom és olvasom. 

 Az írónőről sok mindent nem sikerült kideríteni, de több videót is találtam a YouTube-on, ahol saját maga vall a könyveiről, munkásságáról (ezeket még nem néztem végig, bevallom, csak egyet-kettőt). Annyit érdemes róla tudni, hogy titkárnőként dolgozott sokáig, majd mikor munkanélkülivé vált, egy barátja biztatására 3 fejezetet megirt az ő könyvéből. Ez olyan jól sikerült, hogy elkezdett saját könyveket is írni, és ma már az írásból él Londonban, két gyermek édesanyjaként. 

A könyv 3 nézőpontból meséli el a történet, méghozzá a 3 főszereplőéből. Libby, a 25 éves átlag brit lány, aki konyhaberendezéseket árul, és akinek nincs más vágya, mint hogy teljesen átlagos élete legyen, férjjel, gyerekkel, és megélhetéssel. A születésnapján azonban értestést kap, hogy a valódi, vér szerinti szülei egy hatalmas házat hagytak rá London Chelsea negyedében (kb. mint nálunk a Rózsadomb). A másik elbeszélőnk, és számomra a legszimpatikusabb is, Lucy, aki egyedülálló anyukaként szó szerint tengődik Dél- Franciaországban, hiszen az utcán él. A harmadik narrátorunk pedig Henry, egy tizenéves srác, aki évtizedekkel korábbi időből szólal meg, és akinek a szüleié volt ez a gyönyörű épület, egészen addig, míg egy új család be nem költözött oda. Aztán persze ez a három szál fokozatosan egymásba ér, és megtudjuk, hogy mi történt Henryvel és családjával, hogy került utcára Lucy, és persze azt, hogy hogyan kerül a képbe Libby, és mi lesz a ház, valamint  a szereplők jövője. 

Érdekesség, hogy a történetet egy valódi nő inspirálta, aki Dél-Franciaországban egy elit tengerparti klubba surrant be két gyermekével, hogy a zuhanyzót használja. Ezt Lisa, az írónő, aki éppen ott nyaralt, látta, és annyira érdekesnek találta ezt a jelenetet, hogy elkezdett fantáziálni róla, és lám, egy teljes könyvnyi fantázia született belőle. Talán nem árulok el nagy titkot, de ez a jelenet bele is került  a könyvbe. 

A sötét múltat nagyon jól szimbolizálja az elhagyatott (vagy csak annak tűnő?) ház, melyben az izgalmas nyomozás elindul. A múlt utáni kutatás során elénk tárul sok-sok borzongató és nyugtalanító esemény, abúzus, lelki és fizikai terror, szabadság korlátozása, és megannyi más.  

Nagyon tetszett a könyv, de nem adnék rá 5 csillagot. Egyrészt számomra kevéssé volt thrilleres, nem izgultam nagyon az olvasás közben. Másrészről viszonylag könnyen kitaláltam a végét, és az események egy része is inkább hihetetlen volt számomra, mint a valóságban megtörténhető. 

 Ennek ellenére egy nagyon érdekes, nagyon jól megirt, és jól felépített, abszolút szórakoztató olvasmányról van szó, amit nem érdemes kihagyni, ha hozzájut az ember! 

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

 

Nyári olvasmányaim 1: Leila Slimani: Altatódal

 Valamelyik nap kérdezte tőlem valaki, hogy miért olvasok ilyen keveset a nyáron. A valóság az, hogy nem olvasok kevesebbet, csak mást, sokszor más formában, és ezekről általában nem írok. De ha már hiányolták, íme, legyen. 

Nyáron előkerülnek azok az olvasmányok nálam, amik könnyedebbek, nem biztos, hogy túl sok gondolkodásra késztetnek, inkább szórakozni, kikapcsolódni szeretek ez idő tájt. Megváltozik az olvasásom formája is, előkerül ugyanis az ebook olvasóm, amit ki-be pakolhatok a táskámba, cipelhetem a bőröndben, kis helyen elfér sok-sok könyv. Ha választani kell, akkor én a hagyományos formát szeretem, de ilyenkor, nyáron bizony nagy hasznát veszem ennek az elmés szerkezetnek. (Egy icipicivel olcsóbbak is az ekönyvek, mint a hagyományosak, de tényleg csak kicsivel. Magyarországon. Merthogy több adó terheli. Ha viszont az ember beszél idegen nyelveket, vagy legalábbis olvas idegen nyelveken, akkor tényleg olcsón hozzá tud jutni izgalmas könyvekhez.) Azért persze teszek kivételt, és hagyományos könyvet is olvasok, sőt, néha nehezebb olvasmányok is felkerülnek az olvasólistámra. 

Az első, amit olvastam, és amit ajánlanék,  Leila Slimani: Altatódal című könyve épp ilyen. Az írónő marokkói származású, de jelenleg Franciaországban él, és franciául írja   a regényeit. Az Altatódalért egyébként 2006-ban megkapta a  Goncourt-dijat. (Tudtommal ez az egyik legmagasabb francia irodalmi kitüntetés.)Mellesleg, Macron, francia elnöknek is dolgozik, méghozzá a francia nyelvet és kultúrát terjeszti világszerte.

Ha lenne egy olyan lista, hogy a legmegdöbbentőbb könyves kezdőmondatok, akkor az Altatódal első mondata mindenképpen az élen lenne: "A baba meghalt." Aztán nem sokkal később kiderül, hogy a testvére is halott, sőt, azt is megtudjuk, hogy  a tökéletes bejárónő (angolul The Perfect Nanny címmel is megjelent egyébként) volt az elkövető. Több olvasó kritikájában olvashatjuk, hogy Kosztolányi: Édes Annájához hasonlítják ebben a tekintetben. Valóban, egy kissé arra hajaz, hiszen nem klasszikus krimit tartunk a kezünkben, ahol megfejtésre vár, vajon, ki a gyilkos, hanem  csak az elkövetéshez vezető útra kell koncentrálnunk., vagyis hogyan válik egy tökéletes dadából, aki mos, főz, takarít, és csodálatosan bánik  a gyerekekkel végül hidegvérű gyilkos. 

A főszereplő két nő, az anyuka és a bébiszitter, mindketten marokkói származásúak, csakúgy, mint az írónő, és mindketten más országban találták meg a boldogulásuk helyét. Ennek a ténynek ellenére, Slimani teljesen tárgyilagosan ír, igy is kezeli a szereplőket, a könv olvasása során nagyon nehezen tudunk azonosulni a karrierista anyukával, pedig elveszíti két csöpp gyermekét, de igy vagyunk a bébiszitterrel is, akinek megismerjük nehéz életét. Nagyon sok kérdést feltesz az írónő ezzel a művel, olyanokat, melyekkel minden (vagy legalábbis sok) nő szembesül: mi a fontosabb a karrier vagy a család? Kell-e gyermeket szülni, ha igazán nem vágyom rá, vagy érdemes-e nem behódolni a társadalmi elvárásoknak, és csak a munkára koncentrálni? Meddig tartanak a határai egy gyermekekre vigyázó, de valójában idegen embernek, mennyire folyhat bele egy család életébe? Milyen egy bevándorló élete, a befogadó országban? Mit jelent szegényként egy gazdag család alkalmazottjaként dolgozni? Számos más izgalmas kérdésre találhatunk választ (vagy nem) Slimani könyvében, amiről érdemes időről-időre elgondolkodni. 

Valójában nem egy könnyed, nyári olvasmány, de mindenképpen figyelemre méltó és olvasmányos. Szerintem nem fogja letenni az, aki kezébe veszi. 

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

Farkas Anett: A 33as beteg

 Történt egyszer, hogy nyertem egy könyvet. Aztán most másodszor. Köszönet érte A magyar szerzőkért Facebook csoportnak!💓

Szóval igy került hozzám ez a könyv, amiért nemcsak azért vagyok hálás, mert megnyertem és az enyém lett, hanem azért is, mert a szerző dedikálta is, ami mindig nagy-nagy örömmel tölt el. 

A regény igazi nyári olvasmány. Múltkor valaki megkérdezte, hogy változik-e az olvasási szokásom nyáron. Igen, változik. Egyrészt sokkal többet olvasok, bár ez nem látszik itt a blogon, mert nem írok minden könyvről, másrészt pedig a könnyedebb irodalomért nyúlok. Általában ifjúsági könyveket olvasok. Ez a regény viszont krimi, ami nálam igencsak el van hanyagolva. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért, mert nincs bennem olyan ellenérzés, mint például az erotikus vagy romantikus könyvekkel kapcsolatban van, egyszerűen csak igy alakult. Úgyhogy ez még pluszban hozzátett az örömömhöz, hogy végre krimit olvashatok, ráadásul magyar szerzőtől!

Már többször bevallottam, hogy nekem számít, hogy milyen a boritó, és ennek a regénynek a borítója nagyon szép. Fekete-fehér és vörös színeket használ, ami egyszerre hatásos és figyelemfelkeltő, valamint egyszerre utal a tartalomra is. 

A regény cselekményéről mindig nehéz úgy írni, hogy mondjunk is valamit, de azért ne fedjünk fel titkokat. Egy krimi esetében ez még inkább igy van. Talán annyit azért el lehet mondani, hogy két rendőr a főszereplőnk: Vivien és Dávid. És ahogy a címből is kiderül, természetesen van egy 33-as betegünk is, Rebeka, valamint megölt emberek, történetesen fiatal lányok, ráadásul osztálytársak. És hogy hogy keveredik a történetbe maga Vivien is, nyakig,  vagy hogy ki lakik a pszichiátrián most már hosszú évek során, és neki vajon mi köze lehet az erőszakos emberölésekhez. Nos, mindezen kérdésekre választ kapunk a könyvben. 

 A történet szövevényes és több szálon zajlik. Ennek ellenére nagyon "haladós", pestiesen szólva. Sok párbeszédet olvashatunk, kevés leírást, úgyhogy nem kell attól félni, hogy sokára fog kiderülni, ki is  a gyilkos. Nálam, és gondolom más olvasóknál is, nagyon fontos elvárás, hogy a könyv fenntartsa az érdeklődésemet, ne unjam meg, és természetesen a megoldást illetően tartson bizonytalanságban. Ezeknek a kritériumoknak Farkas Anett regénye maximálisan megfelel. Izgalmas, pörgő, és többször is túljárt az eszemen. Ami még nagyon tetszett az a gyilkosságok mozgatórugója. Szerintem ez annyira aktuális probléma, hogy minden fórumon kell vele foglalkozni, akár egy jól megirt krimiben is, mint ez. 

Ami számomra rendkívül különlegessé teszi ezt a könyvet, hogy a szerzőnő a rendőrség kötelékében dolgozott, igy sokkal nagyobb rálátása van a bűnesetekre, mint (remélhetőleg) egy átlagos olvasónak. Valamint alapos kutatómunka előzte meg a regény írását mind a kriminalisztika mind a medicina területéről. Ez számomra nagyon tiszteletreméltó!

Farkas Anett első regényét szívből ajánlom nemcsak a nagy krimirajongóknak, hanem az olyan mezei olvasóknak is, akik csak ritkán vesznek kezükbe ilyen zsánerű könyvet. Szerintem nem fog csalódást okozni. Ráadásul megjelent a folytatás, A 33-as ügy is, amiről a szerző úgy nyilatkozott, hogy önmagában is olvasható, nem kell az előzményeket is ismerni. Én biztosan elolvasom!

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

Tóth Krisztina: A majom szeme

 "A saját sápadt, bepúderezett, a kékes neonfénytől visszavonhatatlanul öregnek és összetörtnek tűnő arcában egyszer csak meglátta a majom szemét."

"Azt mondták, a fiatalokat óvják. Hogy a jövő generáció már ne ebben a nemzedékek óta mérgezett közegben tanuljon. A tanulás a teljes felejtéssel kezdődik, ismételgették."

Néhány évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak Tóth Krisztinát, és azóta a kedvenceim közt van számontartva. Stílusa, témaválasztása, hangulatai, műveinek jellemei mind-mind nagyon közel állnak az én ízlésvilágomhoz. Olyannyira, hogy jövőre érettségiző osztályom egyik irodalom tétele is Tóth Krisztina munkássága lesz. 

Tóth Krisztina korunk egyik legzseniálisabb írója, számos irodalmi díj gazdája,  nemcsak regényeket, hanem novellákat, verseket is ír. Emellett rengeteg gyerekkönyv is fűződik a nevéhez. Eredetileg szobrásznak tanult (később ólomüvegeket készít), majd Franciaországban tölt több évet. Hazatérve a Budapesti Francia Intézetben helyezkedik el. Fia megszületése után viszont az írásnak szenteli az életét. Férjével két gyermeket nevelnek. 

A majom szeme az idei, vagyis a 2022-es könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.. A címe egy hátborzongató kísérletet idéz fel. Dr. Robert White 1970-ben fejátültetést végzett (még kimondani is szörnyű!) két majom segítségével. A kísérlet lényeges eleme, hogy a majom a műtét után még élt, mozgott, pislogott. Az ő arcáról készült egy fotó, mely a címet sugallta. (Bevallom, mikor először hallottam arról, hogy a könyv születőben van, azt gondoltam, hogy magáról az operációról vagy a körülötte lévő eseményekről lesz szó a regényben, de tévedtem.)

Maga a regény dr. Kreutzer, egy pszichiáter körül forog. (Nem tudom, mennyire volt tudatos a névválasztás, de nekem önkéntelenül is eszembe jutott Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, mely egy kezdetektől elátkozott házasság tragédiáját mutatja be.) Megismerkedünk még a doktor úr anyjával, a feleségével, Petrával, a szeretőjével, Gisellel, valamint felbukkan egy titokzatos fiatalember is. Az ő bonyolult és sejtelmes kapcsolatrendszerük adja a regény vázát. 

A majom szeme, mely Tóth Krisztina második regénye ezúttal nem a múltba kalauzol bennünket, hanem a jövőbe. Az egyik, számomra legijesztőbb dolog, hogy nagyon közeli jövőnek éreztem a felvázolt és megjelenített éveket. Egy forradalom után ébredező országban járunk, ahol a társadalom két nagyon ellentétes részre szakadt. Az "egyenlőbbek" orwelli kifejezéssel élve szinte burokban élhetik mindennapjaikat, míg a szegények a társadalom perifériájára szorultak teljes kitaszítottságban, szegénységben, nyomorban tengetik életüket. Nem  véletlenül idéztem meg az 1984 és az Állatfarm zseniális íróját, George Orwell-t, ugyanis számomra ez a mű egy disztópia. Egy diktatúra, egy mindent megtehető, a társadalmon uralkodó, és mindent megfigyelése alatt tartó hatalom ábrázolása is. 

Magáról a történetről természetesen nem szeretnék írni, hiszen az minden vágyam, hogy minél többen olvassák el Tóth Krisztinának ezt a regényét (is), de azt elmondhatom, hogy a regény rendkívül izgalmas, "haladós" könyv. Valóban nehéz letenni, annak ellenére, hogy nem habkönnyű, nyári olvasmány. Talán már írtam, hogy Tóth Krisztina novellásköteteiben imádom, hogy a novellák összefonódnak, még ha vékony szálon is. Nincs ez másképpen ebben a regényben sem. A fejezeteket mint a kis puzzleelemeket kell egymás mellé pakolni az olvasónak, hogy egy teljes kép kirajzolódjon. Ez számomra plusz élményt jelent, hiszen az agyamnak folyamatosan működnie kell, és nemcsak a lelkemre hat. 

A fejezetcímek a szövegből kiragadott szókapcsolatok, amiknek más-más jelentést kölcsönöz a szövegkörnyezet. Egyszer, ha már sokadszorra olvasom, akkor talán egy picit megvizsgálom ezeket is, bár attól tartok, akkor a könyv varázsát megtöröm. 

A fülszöveg szerint "A majom szeme egy krimi izgalmával, tűpontos megfigyelésekkel, részvéttel és humorral keresi és örökíti meg az eszmélés pillanatát." Valóban igy van, az események krimiszerűen sodornak előre a történetben, miközben Tóth Krisztina igazi varázslóként teremti meg a karaktereit, akik szinte hús-vér emberként beveszik magukat a gondolatainkba is. Hihetetlen volt számomra, hogy a szereplőket is hol szerettem, hol mélységesen gyűlöltem, és mindezt, úgy tűnik, az írónő játszi könnyedséggel érte el. Egyszóval le a kalappal Tóth Krisztina előtt most is! Igazi irodalmi csemegét kapsz, ha elolvasod!

   Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!  

 

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

 – Doktor, maga olyan, mint az Encyclopaedia Britannica. Mindent tud.
    – Rengeteget – mondtam idegesen.
    – Biztosan szanszkritül is tud.
    – Folyékonyan – mondtam. De Cynthia elhitte.
    – Biztosan ismeri az orosz regényírókat is. Meséljen nekem valamit Dosztojevszkijről vagy Bartók Béláról. Van egy barátnőm, az mindig róluk beszél.
    – Bartókot sose láttam – mondtam hazugul, és megütődve tájékozatlanságán. – De az öreg Dosztojevszkijt nagyon jól ismertem. Az apámmal együtt járt elemibe, és gyakran járt hozzánk vacsorázni. Olyan szakálla volt, mint Pierce Gwyn Mawrnak.

... és Magát sem hagyhatom egyedül bolyongani a szemüvegével ebben a vad Angliában. Még eltévedne és véletlenül Skóciába lyukadna ki, amitől az Isten óvja.

 – Őrült jó. Mindjárt tudtam, hogy vicc az egész. Hát még mit csináltak?
– Hajoljon közelebb. Homunkuluszt.
– Mi a csodát?
– Embert. Maloney hatalmasat nevetett és hátbavágott.
– Mindjárt láttam, hogy Maga nagy disznó – mondta.
– Bolond, nem úgy gondoltam. Mesterséges úton akartak embert előállítani.
– Szóval impotensek voltak. Mind a ketten be voltunk csípve és hallatlanul mulattunk ezen a gondolaton. Úgy nevettem, hogy feldöntöttem az előttem álló poharat.

A walesi nyelv nagyon csodálatos – mondta Osborne. – Minden egész másképpen, egészen
túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy:
«cwrw»?

 

 

Ha Szerb Antal neve felmerül, szinte mindenkinek az Utas és holdvilág ugrik be először. Ez a  mű ma reneszánszát éli. Szerencsére, talán Szabados Áginak és  Libertine Könyvkiadónak köszönhetően, A Pendragon-legendával is egyre többen megismerkednek. 

Jómagam is elcsábultam, és beszereztem az Aranylétrás könyvek sorozat első darabját, ami nem más, mint A Pendragon-legenda. Sok kritika érte a kiadót azzal kapcsolatban, hogy az általuk megjelentetett könyv nagyon drága. Ez igaz, de sajnos majdnem minden könyvre elmondható ez, a könyv újra luxuscikké vált. Én nagyon meggondolom, hogy mire adok ki pénzt, mivel sajnos nem áll végtelen forrás a rendelkezésemre. Ezt a regényt jóval alacsonyabb áron is be tudtam volna szerezni. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy a Libertine kiadását választottam, mert annyira csodálatos a könyv! Igen, tudom, a tartalom ezerszer fontosabb, de nőként fontosnak tartom a külcsínt is (ha nem is magamon elsősorban, hanem az engem körülvevő tárgyakban. Gyönyörködtetnek!) Egyszóval ez a kiadás nagyon szép, és a papír is nagyon minőségi, fényes, jó tapintású, keményborítós. és a mérete is pont megfelelő. 

Fentebb már említettem, hogy az Utas és holdvilág az első, ami beugrik, ha Szerb Antal nevét meghallom, valamint az irodalomtörténetei, amelyeknek az egyetemen nagy hasznát vettem. A másik dolog, ami szintén a nevéhez kötődik az a rendkívül tragikus halála, mely fájdalmasan rövid életének vetett végett. Biztos mindenki tudja, hogy nyilasok verték halálra egy munkatáborban, melybe mindössze azért került, mert zsidó származású volt. 

Szerb Antal a 20. század legnagyobb írói közé tartozik, karrierje  a Nyugatban indult. Nemcsak íróként volt sokoldalú, de világlátott, széles látókörű emberként is számon tartották. Egy angliai utazás során merült fel benne a Pendragon-legenda ötlete, melyet 1934-bern jelentettek meg. Az akkori irodalom ponyvaműfajait vette górcső alá, és azokat figurázta ki, mint például  a misztikus regény, a horror, a kalandregény, a kísértethistória. Műfajilag ezért sem igazán besorolható, mert a fentieken túl szokták még krimiként vagy éppen eszmeregényként is aposztrofálni. Valószínűleg egyik sem, és mindegyik egy kicsit. Az viszont tény, hogy remek olvasmány, amely nemcsak szórakoztat és kikapcsol, de olyan kultúrtörténeti, történelmi ismeretekkel is bővíti az olvasók tudását, mint például a rózsakeresztesek, akiknek a története nagyon foglalkoztatta a fiatal írót. 

A történetben megismerkedünk Bátky Jánossal, aki egyfajta furcsa keveréke, a szemüveges, folyton könyveket bújó könyvtárban létező bölcsésznek, és  a nőket mindentől megmentő, azoknak szépet tevő, és hódító Casanovának. Egyfajta Indiana Jones. Őt hívja meg egy angol earl a walesi kastélyába, hogy kutasson a Pendragon család őseinek titkai után. A fiatalember el is utazik az ódon, kísértetjárta kastélyba, ahol kezdetét veszi egy kalandos, misztikus, olykor romantikus, olykor izgalmas utazás, melyben több szereplő is kíséri Bátky útját. Férfiak, akikről kiderül, hogy bérgyilkosok, férfiak, akik titkokat rejtegetnek, akadályozzák vagy éppen segítik hősünk kalandos útját. És persze a nők, akik hősünk  karjaiba hullanak, de akik közül egy sem igazán okos, egy sem lehet Bátky valódi szellemi társa. Ez alól talán csak Lene Kretzdch a kivétel, de vele meg más bajok vannak, "tipikus" német nő, inkább hasonlít egy férfira, mint egy nőre. :) Szerb Antal ebben a regényében nagyon sok negatív gondolattal közelít a női nemhez, de ebben a szellemes regényben még ez is megbocsájtható neki. 

A szerelem egyébként is rendkívül foglalkoztatta Szerb Antalt, nincs ez másként ebben a művében sem, sőt erotikus jelenetekre is számíthat az olvasó.  Ha már szerelem, számomra az egyik legizgalmasabb dolog Szerb Antalról ,hogy nagy szerelme, második felesége, Bálint Klára az író halála után évekkel szült egy fiút, akit úgy nevelt fel, mintha az Szerb Antal gyermeke lenne.  

Számomra ez a regény egy valódi, könnyed, nyári olvasmány. A magam részéről hangosan és jókat kacagtam az olvasás során, Szerb Antal humora fergeteges, és ebben a regényben ezt is meg is tudta mutatni. A regényből film is született, amit ez idáig még nem volt szerencsém látni, de egyszer annak is eljön az ideje. 

Ha valakinek nem tetszett az Utas és holdvilág, az próbálja meg ezt a regényt elolvasni, akinek meg tetszett, az meg pláne.Aki meg még semmit nem olvasott Szerb Antaltól, az is bátran vegye kezébe, mert szórakoztató, olvasmányos könyvet kaphat. 

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!  

 

 Off topic: a bögrét az osztályomtól kaptam. :)