NEM kötelező. Kortársak és kimaradók

 Nem titok, hogy középiskolásokat tanítok, így ezt a bejegyzést az egyik "kedvenc" témakörömnek szentelem, vagyis a kötelező olvasmányoknak. Annál is inkább, mert ez az a téma, mely leginkább felbőszít. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért csak és kizárólag klasszikusokat kell olvasniuk a gyerekeknek, mintha kortárs irodalom nem is létezne, vagy ahogyan Nyáry Krisztián mondta egyszer: "az író halott". Félreértés ne essék, én szeretem és tisztelem a klasszikus írókat-költőket, de azért az elmúlt pár évtizedben is születtek nagyon jó művek. 

Akinek van gyereke, vagy tanít irodalmat, az pontosan tudja, hogy micsoda kínszenvedés egy-egy mű (elsősorban regény) feldolgozása, hiszen a tanulók többsége nem olvas például Jókait, de ha bele is kezd, a felét nem érti, így hamar elmegy a kedve tőle. Biztos vagyok benne, mert kipróbáltam, hogyha kortárs művel próbálkozunk, ezerszer jobban érdeklődnek, hiszen azt megértik, az az ő problémájukkal foglalkozik, az ő világukat eleveníti meg. (Nagyon ajánlom például a Budapest Off novelláskötetet, amit néma csendben, szájtátva hallgattak a tizedikes gimisek, akik egyébiránt nem fogékonyak az irodalomra.)

A másik bajom, hogy rengeteg a kötelező olvasmány, ahelyett, hogy lehetőségeket kínálnának fel a  tanároknak, diákoknak, amikből választhatnak. A kötelező szó amúgy is mindig ellenállást szül, főleg kamaszoknál. Király Levente szerint: "Olvasni nem csak azért lehet, mert kötelező - lehet élvezetből is." Igen, ez az én mottóm is! Idáig elvezetni a gyerekeket, hogy élvezzék az olvasást, ez kell, hogy célja legyen minden irodalomtanárnak. 

A Nem kötelező c. alternatív szöveggyűjtemény már címével felkeltette a figyelmemet. Bár nem egy szuszra olvastam el, hiszen rengeteg novellát tartalmaz, nekem az egyik kedvenc kötetemmé vált. Egyszerűen zseniális. Igen, így képzelem el az irodalom tanítását: a klasszikusok mellett ott vannak a kortársak is. És nem, nem kronologikus sorrendben, hanem témakörök szerint (gondoljunk bele, a mai tanulóknak először  a legrégebbi, legarchaikusabb szövegekkel kell megismerkedniük, és csak az utolsó évben olvasnak 20. századi szöveget!) 

A novellák olyan témaköröket ölelnek fel, melyek kamaszkorban is megmozgatják a diákok képzeletét: szerelem például, vagy halál, vagy társadalmi egyenlőtlenségek. Minden novellacsokor tartalmaz klasszikus és kortárs szerzőket is, lehetőséget adva a választásra, vagy arra, hogy egy-egy témakört különböző szemszögből közelítsen meg az olvasó. Külön öröm, hogy sok női szerző is bekerült, egyrészt azért, mert sok írónőt kedvelek, és sokuk novellájával találkozhatunk a kötetben is; másrészt a hagyományos szöveggyűjtemény alig tartalmaz nőírókat, azt sugallva, hogy ez a hivatás a férfiak privilégiuma. 

Nem szeretnék egy-egy novellát kiemelni, mert nagyrészt olyan írások szerepelnek a kötetben, melyeket egyforma élvezettel olvastam, de azért néhány szerzőt felsorolok. Klasszikus, nagy íróink közül szerepel például: Karinthy Frigyes, Csáth Géza, Ottlik Géza, Tamási Áron, Szabó Magda, Krúdy Gyula. A kortárs szerzők közül többek közt Finy Petra, Kiss Judit Ágnes, Grecsó Krisztián, Bödőcs Tibor, Szvoren Edina, Háy János, Krusovszky Dénes, Szabó T. Anna, Dragomány György, Tóth Krisztina és még nagyon-nagyon sokan. Olyan szerzőktől is vannak beválogatva írások, akiket, bevallom, nem ismertem, de ma már sok mindent elolvastam tőlük. 

Az sem mellékes, hogy a novellák általában rövidek, ami azért valljuk be, nem hátrány, ha kamaszoknak szól. (Igen, tudom, vannak könyvmolyok is, de viszonylag kevesen.)

Tanárként feltétlenül ajánlom mindenkinek a könyvet, 16 éven felül, mert bár nem jellemző, van benne egy novella, mely elég szabadszájú. Abszolút beépíthető (ha van idő) az irodalomórákba, de akár osztályfőnökként is használható.

 

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok

 Budai Lotti blogját, a Rizsporos hétköznapokat évek óta olvasom. Ha valami igazán érdekel a történelemből, az éppen az az oldal, amit ő megmutat. Nem a nagy eseményeket, háborúkat, fontos évszámokat, hanem az ezek mögött megbúvó embereket, hétköznapokat.

A Rizsporos hétköznapok könyv elolvasása egyik nagy álmom volt, de mivel már alig férek el a könyvektől, az áraikról nem is beszélve, így viszonylag ritkán veszek magamnak könyvet. Most azonban ez belekerült a kosaramba, tekintve, hogy tudtam, nem csak egyszer fogom kézbe venni. 

A könyv egy csodálatos művészeti albumra hajaz kinézetében. Igényes, szép kiadás, hatalmas színes képekkel. Nagyon jó kézbe venni és csak lapozgatni is. 

A kötet alcíme: Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból. Divattörténetből nincs is hiány, hiszen nemcsak a 19. századig követhetjük végig a ruházkodás történetét, hanem egészen az 1920-as évekig. A hálószobatitkokból egy picit kevesebb jutott a vártnál, de hátha a következő részben többet kapunk belőle. 😉

A ruhákon kívül, természetesen, ahogy a blogban megszokhattuk, csupa érdekességet is olvashatunk. Nekem például a legnagyobb meglepetést az a tény jelentette, hogy a 19. századig nem gyártottak cipőt külön a két lábra. De megtudhatjuk belőle, hogyan kommunikáltak a hölgyek udvarlóikkal okostelefon híján, vagy éppen azt, hogyan nézett ki egy nemes kisasszony hétköznapja, hányszor kellett egy nap átöltöznie, és mibe. A ruhákon, kiegészítőkön, sminkeken túl az előkelő nők életébe is bepillanthatunk. 

 Jó néha kiszakadni a valóságból, és egy kicsit lubickolni a régi idők világában. Ez a könyv akkor is lehetőséget ad erre, ha csak nézegeti az ember (jobbára lánya) a képeket. Jó nézelődést és olvasást kívánok hozzá!

Ha valakit mélyebben is érdekel az öltözködés témaköre, ajánlom, hogy a youtube-on is nézzen körül, ez például egy érdekes csatorna: 

https://www.youtube.com/c/AmericanDuchess1/featured

Peter Wohlleben: A fák titkos élete

Vannak könyvek, amiket sokan, sokszor ajánlanak, mégsem veszem őket kézbe. Talán, mert más fontosabb, talán, mert előítéleteim vannak. Ez utóbbi történt ennél a könyvnél is. Sokan mondták, mennyire tetszett nekik, de én valahogy ódzkodtam tőle. Az én terepem a regény, esetleg a novella, néha versek, de az ismeretterjesztő könyvek csak akkor jöhetnek számításba, ha történelmi, kultúrtörténeti vagy életrajzi témájuk van. Tudom, hogy a természet nagyon fontos, de valami megmagyarázhatatlan okból, olvasni nem igazán szoktam ezzel kapcsolatban. Állatokról még csak-csak, na de növényekről?! Aztán mégis eljött a pillanat, és kezembe vettem. 

Az persze túlzás, hogy kezembe vettem, mert ebook-ként olvastam, amit az olvasás után nagyon nem bánok, hiszen így megvan az az érzésem,hogy miattam nem vágtak ki több fát. Ez persze hiú ábránd, de mégis. :)

Az ismerőseim mind rajongtak a könyvért, így én is nagy várakozással kezdtem bele. Sajnos nekem nagyon hamar elszállt ez a lelkesedésem. Alig 200 oldal, de nekem egy hétig tartott mire kiolvastam, mert olvastam belőle, aztán letettem és inkább más olvastam. Nekem nem hozta azt a flow-élményt, amit vártam tőle. Pedig valójában nagyszerű könyv. Nem zavart, hogy nincsenek benne képek, mivel két másodperc alatt utánanéztem a neten (milyen szörnyű, hogy nem ismerem a fákat amúgy...), és a folyamatos ismétlés sem. Hogy mi zavart? Nem tudom megmondani. Néha élveztem is, felolvastam belőle, sztorizgattam a gyerekeimnek, ismerőseimnek, és valahogy mégsem működött a dolog. Valószínűleg túl nagy volt az elvárás részemről, túlságosan akartam, hogy megnyerjen a könyv magának. Vagy egyszerűen csak hozzá kell szoknom a természetrajzi könyvekhez, amiket eddig bőszen elkerültem.  

Ennek ellenére ez egy jó könyv, és egyáltalán nem bántam meg, hogy végül elolvastam! Hasznos és érdekes, én biztos, hogy rendkívül sokat tanultam belőle. Azóta egész másképpen nézek a fákra. Az író egyébként gyakran emberi tulajdonságokkal ruházza fel ezeket az élőlényeket, ami sokat segít abban, hogy elhiggyük, mennyire csodálatosak a fák, és hogy megértsük, milyen is az életük valójában. Én elhittem. A magam részéről fa-rajongó lettem. 

 Íme az egyik kedvenc "sztorim": 

"Lassan már négy évtizede ismert az a tény, amelyre a kutatók az afrikai szavannákon lettek figyelmesek. A zsiráfok megrágják az ernyőakáciákat, ami persze a növényeknek egyáltalán nem tetszik. Hogy megszabaduljanak a nagytestű növényevőktől, néhány perc alatt méreganyagokat raktároznak el leveleikben. A zsiráfok is tudják ezt, és nyomban odébbállnak a következő fákhoz. A legközelebbiekhez? Nem. ….csak mintegy száz méter megtétele után kezdenek újabb lakmározásba. Ennek oka megdöbbentő. A megdézsmált akácia figyelmeztető gázt (ez esetben etilént) bocsát ki, amivel a közvetlen környezetében lévő fajtársai tudomására hozza, hogy veszély közeleg. Ezt követően az összes előre figyelmeztetett egyed …szintén méreganyagokat halmoz fel a leveleiben. A zsiráfok ismerik ezt a játékot, ezért kissé odébb vonulnak a szavannán, ahol gyanútlan fákat találnak." Hát nem zseniális? 

Ezen kívül még annyi, de annyi érdekes dologgal találkoztam a könyvben, hogy felsorolni sem tudom. Így,  ha te sem ismered annyira  a fák titkos életét, mint én, akkor szívből ajánlom ezt a könyvet, mert sok-sok újdonsággal fog meglepni. 

Tanárként már általános iskolásoknak is kezébe adnám, mert a nyelvezete könnyű, sokszor ismétli magát a szerző, ami új információknál kifejezetten előnyös, és a megszemélyesítéssel sokkal közelebb tudja hozni a fákat az olvasókhoz, mintha nem élne ezzel a lehetőséggel. 

Jakobovits Kitti: Irodalomterápia

"Így esett a választás a könyvespolcra, hiszen azon rajta van minden. Ahhoz, hogy könyvek kerüljenek rá, szükség volt az alkotóikra és olvasóikra is. A könyveken túl és belül pedig szövegek és történetek vannak, benyomások, érzelmek, változások, felismerések, kérdések, válaszok, tanulságok. Könyvjelzők, aláhúzott mondatok, kézzel írt jegyzetek, emlékek. Minden, ami terápiássá tudja tenni az irodalmat.Minden, amit az irodalomterapeuta felhasznál, hogy segítse a hozzá fordulókat." Jakobovits Kitti: Irodalomterápia

Valamikor a pandémia közepén láttam meg egy ismerősöm felhívását egy irodalomterápiás csoportról. Nem tudtam róla semmit, tényleg, de az irodalom szó felkeltette az érdeklődésemet. A másik hívószó a Quimby volt, merthogy a fent említett zenekar szövegei álltak a foglalkozások fókuszában. Vettem egy nagy levegőt, és belevágtam. Nem bántam meg, nagyon sok önismerettel, pozitív élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam. Így nem volt kérdés,hogy amikor megláttam a könyvesbolt polcán Jakobovits Kitti: irodalomterápia című művét, megveszem és elolvasom. 

A könyv rendkívüli alapossággal és felkészültséggel készült, elég csak rápillantanunk a felhasznált szakirodalomra, vagy beleolvasni a fejezetekbe. Az irodalomterápia fogalmát sok aspektusból megvizsgálja a szerző, összehasonlítja más tudományterületekkel, górcső alá veszi legfontosabb jellemzőit. Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, nem is emlékszem, mikor vettem kezembe utoljára ilyen jellegű könyvet. Ezért egyrészt megküzdöttem vele (többször megálltam, visszaolvastam, rápihentem a folytatásra), másrészt viszont lubickoltam benne, mert az agyam tornáztatása mindig örömmel tölt el. 

Az első rész, mely a pszichológia és az irodalomterápia összefüggésit, különbségeit, hasonlóságait tárgyalja, talán a legnehezebben olvasható, de ha ezen "keresztülrágjuk" magunkat, a folytatás egy kicsit könnyebb. Legalábbis számomra az volt. 

Nem szeretnék spoilerezni, így csak egy-két témát említenék meg, mely számomra a legérdekfeszítőbb volt: mi történik velünk, ha lírai művet vagy prózát olvasunk? Miért szeretjük a krimiket? Milyen jótékony hatásai vannak az olvasásnak? 

Az utolsó fejezet pedig felrakja az i-re a pontot, hiszen bepillantást nyerhetünk abba, hogy zajlanak az irodalomterápiás foglalkozások. 

Akit érdekel az irodalomterápia, annak kötelező elolvasni, de annak is ajánlom, aki sokat és szívesen olvas, és érdekli az ezzel kapcsolatos tudományok, vizsgálatok eredményei. 

 

Finy Petra: Kerti szonáta

 "Mondom a mesét! Az igazságról szól, vigyázz" Amikor olvastam a regényt, már tudtam, hogy ezzel az ikonikussá vált mondattal fogom kezdeni a könyv bemutatását. Az igazságról szól Finy Petra Kerti szonátája is, ahogy a Marlenka is, az igazságról, mely "legnagyobb kincsünk", de amelyik fájdalmasan a húsunkba is mar. 

A regény 1987-ben játszódik, abban az éveben, amikor 12 éves voltam. Sok mindenre emlékszem, hogy mi is történt velem akkoriban, de azokra a rémségekre, amik a szerző könyvéből előbújnak, szerencsére nem. Nekem talán szerencsém volt, és megkímélt a rokonság a "beavatástól", talán túl kislány és túl naiv voltam, hogy az élet kevésbé derűs oldalát észrevegyem. Éppen ezért volt számomra rendkívül izgalmas a könyv, hiszen én is ebben a miliőben nőttem fel, és most a regény révén beavatódtam. És közben hálát adok a sorsnak, hogy ez így történt, és nekem nem kellett egy olyan világban rettegnem, ahol a besúgás mindennapos esemény volt, ahol az ember nem tudhatta, ki a barát, ki az ellenség. 

A történelmi háttér előterében mindig az átlagemberek vannak, akik dolgoznak, esznek-isznak, szeretnek. A kerti szonáta is ezekre az emberekre fókuszál, megmutatva, hogy egy átlag emberből is lehet névtelen hős, csak kitartás, jellem, gerincesség kell hozzá. 

Már az előző bejegyzésben is említettem, hogy mennyire kiválónak tartom Finy Petra könyveiben a női lélek, a női sors ábrázolását. Ezt itt is el lehet mondani. Kedvenceim az idős testvérpár voltak, akiknek a kertje nemcsak a címadásban segített, hanem fő szimbólumként végigvonul az egész regényen. 

A növényeknek is végig nagyon hangsúlyos szerepük van, gondoljunk csak a citromfára, ami önkéntelenül is előhívja a Tanú című film citromos jelenetét, és egyáltalán az ott megjelenített politikától átszőtt életet. Talán nem véletlen, hogy az egyébként gyönyörű borítón is  a citrom van. 

A narráció, a regény szerkesztése most is zseniális. Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy bomlik ki a cselekmény, nemcsak a jelen, de a múlt is, és felsejlik a lehetséges jövő is. Nagyon élveztem olvasás közben a regényben megjelenő különböző szövegek összeolvadását, mely mélységet, többletjelentést ad a cselekményhez. 

Nekem eddig ez a kedvenc Finy Petra-regényem, szinte le sem tettem, úgy olvastam végig. Mindenkinek ajánlom, kamaszoknak is. Hiszen számukra ez már történelem. 

Tanárként az adott korszak bemutatására rendkívül jó regénynek tartom, ezenkívül az intertextualitás lehetséges formáit mutatnám be a tanítványaimnak. Jó példa a szimbólumok pl. kert megbeszélésére is. 

5/5

Finy Petra: Marlenka

  Finy Petrától ez a harmadik könyvem. Az Akkor is és a Kerti szonáta után szerettem volna megismerni az írónő többi művét is. Aki ismer, tudja, hogy Szabó Magda számomra etalon, és Finy Petra írásai nekem megidézik az ő szellemét. Egyrészt a stílusa miatt, mindketten választékos nyelven, líraian tudják megszólaltatni történeteiket. A megálmodott miliő a szemünk előtt válik élővé, a nők ábrázolása pedig kiemelkedő. 

A Marlenka egy család történetét mutatja be nekünk, méghozzá különös módon. A családhoz ugyanis nemcsak az anyuka és a gyerekei tartoznak, hanem a már elhunyt rokonok is. Egyfajta generációs regényként is tekinthetünk a regényre.  A generációkat pedig nemcsak a családi kötelék, hanem egy múltbéli , fel nem dolgozott trauma tartja fogságban, melyet Marlenka anyukájának szellemétől tudhatunk meg. 

Az egykori nyilasok által elkövetett megbocsáthatatlan, kegyetlen bűnök légiesen, nagyon finoman, szinte csak utalásszerűen vannak feltüntetve a regényben mégis hangsúlyosan, ami Finy Petra zsenialitását mutatja meg.  

(OFF: Jómagam alig tudtam valamit a nyilasokról. Abba a generációba tartozom, akiknek a 2. világháború eseményeinél véget ért a történelem az iskolai órákon, mert éppen nem lehetett eldönteni, hogy mit és hogyan tanítsanak szegény tanáraink nekünk. Így ezek a lebegtetett, de mégiscsak borzadállyal teli utalások kíváncsivá tettek, és elkezdtem utánanézni a témának. Többek között elém került Zoltán Gábor : Orgia c. könyve, és A gyilkosok emlékműve c. film, melyek nem éppen finoman mutatják be ezeket a kegyetlen embereket. Bevallom, két éjjel nem aludtam a könyv után, melyet kifejezetten csak erős idegzetű és felnőtt embereknek ajánlok!)

A regény sodró lendületű, az ember alig várja a folytatást. Izgalmas játék "helyrerakni", hogy mikor melyik szereplőről van szó, főleg a könyv elején. 

A szereplők kedvesek, szerethetőek voltak, még a "rosszfiú", Cipzár is, akinek szintén bepillanthatunk egy kicsit az életébe. Cipzár története is megérne egy misét regényt.

Ami kevésbé fogott meg, az a valóságtól való elrugaszkodása, például a fákon közlekedő fiatalemberek látványa, mely hihetetlenül furcsa. Ezek kissé meseszerűvé tették a történetet, és eltávolított tőle, pedig egyébként jó belehelyezkedni. 

Összességében a Marlenka egy kedves, lírai történet, melyet jó szívvel ajánlok mindenkinek!

Tanárként: csak középiskolásoknak ajánlanám. Amivel lehetne foglalkozni a regény kapcsán:

•  a múlt hatása a családokra, az utódokra
• családregény, fejlődésregény, generációs regény

„Akármilyen erősen is csimpaszkodik rám a múlt… Mostantól csak előrenézek, és igenis észreveszem a jelent. Elég volt ebből az állandó múltba merengésből!”

5/4,5