Amikor láttam az interneten, hogy meg fog jelenni Kiss Judit Ágnes új könyve, már akkor tudtam, hogy ezt a regényt meg fogom venni.Ha ugyanis egy regény egy iskolában játszódik,sőt mi több, egy tanár a főszereplője, az nálam már önmagában hívószó. Ráadásul Kiss Judit Ágnes költészetét is nagyon szeretem, és az előző regénye is tetszett.
A Csókolom, tanárnő! egy Izabella nevű magyar szakos tanárnő története, aki az egyetem után elindul a tanári pályán, ami számára korántsem bizonyul egyszerűnek, hiszen olyan liberális elveket vall, amelyekkel nehezen találja meg a helyét a meglehetősen merev környezetben. Elsősorban egyházi iskolákban tanít, később egy általános iskolában folytatja, majd egy elitiskolában köt ki. A történet végén talán már azt érezzük, hogy végre megtalálta azt a közeget, ahol igazán szárnyalhatna. Csakhogy közben telik az idő, és a kezdeti lelkesedését lassan felőrlik a különböző nehézségek.
Számomra nagyon érdekes volt visszanézni, hogy tanárként milyen dolgokkal küzdünk, bár szerintem Izabella története helyenként meglehetősen sarkított. Állandóan falakba ütközik, miközben tanítványai rajonganak érte.
A könyv elején ráadásul nem is tudtam vele igazán azonosulni. Talán azért, mert én viszonylag későn kezdtem el tanítani, és már eleve nagyobb volt a korkülönbség a tanítványaim és köztem. Vagy azért, mert szerencsés voltam, és nem találkoztam ennyire fafejű kollégákkal. Vagy legalábbis nem ilyen nagy számban. Emiatt Izabella alakja is egy kicsit eltávolodott tőlem.
De milyen érdekes, hogy tényleg nem mindegy, hány éves korban talál meg bennünket egy könyv, illetve milyen élethelyzetben olvassuk! Mert amennyire nem tudtam mindig megérteni a fiatalkori énjét, annyira együtt tudtam érezni vele később, a negyven-ötven pluszos Izabellával. Egész egyszerűen szinte könnyekig meghatódtam az utolsó fejezeteknél.
Érdekes volt számomra az is, hogy a több évtizedet felölelő történet mennyire lendületesen halad előre. Nagyon gyorsan olvastatta magát, és közben egyáltalán nem éreztem azt, hogy az időbeli ugrások megtörnék a történet ritmusát. Nagyon szeretem Kiss Judit Ágnes stílusát: szókimondó, őszinte és érzékeny. A mondatai egyszerre tudnak kemények és nagyon emberiek lenni. A történet könnyednek tűnik, ugyanakkor nagyon mély is, hiszen végigveszi azokat a problémákat, amelyekkel egy tanár valóban találkozhat a pályája során. Nem tudom, hogy egy, a tanári világhoz kevésbé közel álló olvasónak mennyit tud adni, illetve mennyire engedi őt belelátni a pedagóguslét mindennapjaiba, de nekem nagyon sok ismerős helyzetet és érzést hozott elő.
Külön szerettem azokat az irodalmi művekből vett idézeteket, amelyek időről időre felbukkantak a szövegben. Nekem ez egyfajta izgalmas játék is volt: vajon rájövök-e, hogy melyik műből származik az adott idézet? Jó érzés volt felismerni egy-egy ismerős sort.
És volt még egy egészen személyes örömöm is a könyvvel kapcsolatban: rájöttem, hogy valószínűleg ugyanabba a gimnáziumba járhattunk. 😊 Zsömzsi néni, a büfés néni ugyanis csak és kizárólag az Eötvösben lehetett fogalom. Ez az apró felismerés valahogy még közelebb hozta hozzám a történetet.
Úgyhogy nekem összességében tetszett ez a könyv. A Csókolom, tanárnő!-t elsősorban pedagógusoknak és a tanári pálya iránt érdeklődőknek ajánlom, mert kendőzetlenül, mégis érzékenyen mutatja meg ennek a hivatásnak a szépségeit, konfliktusait és lassú felőrlődést. De azoknak is érdemes elolvasniuk, akik egy erős hangú, őszinte és mélyen emberi regényre vágynak, hiszen ez a könyv nemcsak az iskoláról szól, hanem arról is, hogyan próbálunk hosszú éveken át hűek maradni önmagunkhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése