Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya

 "...bármi adódik is, élni érdemes, az élet mindig, de mindig jobb a halálnál."

Évek (évtizedek óta ott volt nálunk ez a kötet a polcon anyuéknál. (Mint később kiderült, anyu egyik kedvence.) Majd, amikor a férjem nagymamájától rengeteg könyvet örököltünk, akkor megérkezett a mi lakásunkba is. Ezidáig azonban nem éreztem különösebb késztetést, hogy elolvassam, sőt még  a filmet sem láttam, ami mondjuk azért sem meglepő, mert filmes téren hatalmas lemaradásaim vannak. Hiába, olvasni jobban szeretek. :)

Nemrégiben viszont feliratkoztam Zoltán Tamás csatornájára, aki áradozott erről a regényről. Én meg hadd áradozzak róla! Nagyon megkapó stílusa van, érdekesek a videói, melyben nemcsak új megjelenésű, hanem kifejezetten klasszikus könyveket is bemutat, sőt tőle tanultam meg, hogyan kell a könyvszekérről vagy az antikváriumból mentett könyveket tisztává és széppé tenni, hogy ne csak a belbecs, de a külcsín is megfelelő legyen ahhoz, hogy könyvespolcunk éke legyen. 

Szóval, ő dicsérte nagyon ezt a regényt, igy végre levettem a polcról és elolvastam. Valóban olyan mű, amit nehéz letenni, olvastatja magát. (Bár nekem a közepén kicsit lelassult a történet, de ez sem volt zavaró, sőt, inkább izgalmasabbá tette a várakozást a végére). 

A történet a 2. világháború éveiben játszódik Olaszországban. Főszereplője és a regény elbeszélője Cesira, aki egy rendkívül vonzó és erős asszony, aki a háború sújtotta Rómából menekül el vidékre, szülőfalujába lányával, Rosettaval. A regény során végig követhetjük az ő és a körülöttük élők küzdelmes mindennapjait, azt a harcot, melyet a kisemberek vívnak a  maguk kis életterükben a mindennapi megélhetésért, az életben maradásért. Az anya-lánya páros egymásba kapaszkodása, szimbiózisa, mely a túlélés lehetősége különösképpen fontos motívum a regényben. 

 Egyben egy fejlődésregényt is kezében tart az olvasó, hiszen a kamasz Rosetta, aki ártatlan kislányként érkezik meg ebbe a világtól viszonylag elzárt környezetbe, már felnőttként tér vissza Rómába, tele tapasztalatokkal, fájdalmasokkal, megbocsáthatatlanokkal de talán olyanokkal is, melyek némi örömet hoztak az életébe. 

Nagyon szeretem az olyan műveket olvasni, amelyekbe bele tudok helyezkedni, amelyek hidat tudnak építeni köztem és a történet között. Ez természetesen többféle módon is megvalósulhat, ahogy ennek a regénynek az olvasása is többféle módon megérintett, magához láncolt. Érdekességképpen elmondom, hogy személyes emlékem is van arról, hogy milyen egy icipici házba bezárva lenni úgy, hogy kint zuhog az eső, és nem lehet kimenni, az ember sárban tapicskol, ha mégis megteszi, hogy milyen nyomasztó érzés ilyenkor bezárva lenni. Pontosan olyan, amilyennek Moravia is leírta. 

A mű számomra legnagyobb értéke, hogy a háború borzalmait a mindennapokon keresztül, a hétköznapi emberek életén keresztül mutatja meg. A számitó kereskedőket, a pénzéhes parasztokat, akik ugyanakkor jó emberismerők, és hatalmas küzdők is egyben. Bűnösök és ártatlanok. És áldozatok. Mert a háborúnak csak áldozatai vannak. 

Moravia, aki Olaszországban rendkívül népszerű író (volt), 1990-ben hunyt el. Gyermekkorában több évig kényszerült szanatóriumba, ahol falta a könyveket. Már fiatalon, 13 évesen versei jelentek meg, 1929-ben pedig a Közönyösök című regénye meghozta számára a sikert. Igazi világutazó volt, hiszen élt Párizsban, Görögországban, sőt Kínában is. Felesége, Elsa Morante is író volt. 1952-ben a Vatikán indexre tette a műveit, hiszen azokban erőteljes a szexualitás, de ezzel csak a népszerűsége lett nagyobb. Regényei közül  az Egy asszony meg a lánya, és A római lány címűt  is megfilmesítették 

Bauer Barbara: A messziről jött fiú

 "Amiben jó vagy, abban igyekezz a legjobb lenni, és boldog ember leszel!"

"A hosszú szekérsor némán állt az elnéptelenedett faluban. A szél se rebbent. Mindenki hallgatott. Még a felvezető orosz tisztek is zavartan néztek, mi ez a csend. Talán egy háztól induló halotti menet, ahhoz hasonlított. Senki nem mozdult. Álltak a szekerek, megrakodva összecsomagolt életek töredékével."

" -Lehet, hogy földönfutók lettünk, megint nincs hazánk, nem vagyunk se románok, se magyarok, nincs otthonunk, templomunk, temetőnk, iskolánk, de ne feledd, hogy van valamink, amit soha nem vehetnek el!...
– Tudjuk, hogy honnan jöttünk, hogy kik vagyunk! És bárhová is visz az utunk, meglátjátok, talpra állunk."

Nem lehet aktuálisabb ez a könyv, mint éppen június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy nemzeti gyásznapunkon. Nem akarok politikai kérdésekben állást foglalni, de azt pártállástól függetlenül mindannyian érezzük, hogy nemcsak az országunk szenvedett el hatalmas veszteséget, de az egyes emberek is. Gondoljuk csak el,   mekkora traumát okozhatott az, hogy egyik nap még magyar állampolgárként hajtotta valaki álomra a fejét, másnap pedig már román vagy éppen szerb állampolgárként ébredt.  Nekem nem kellett ezen végigmennem, de empatikus emberként el tudom képzelni, hogy ez egy olyan sokk lehetett, olyan tragédia, amelynek a feldolgozása talán még most is tart. 

Ha jobban bele akarunk látni abba, hogy a mindennapi emberek hogyan élték meg azt a tragikus és letaglózó eseményt magánemberként, akkor az egyik könyv, amit tudnék ajánlani, Bauer Barbara: A messziről jött fiú című regénye.

A könyv három generáció sorsán keresztül mutatja be, hogy milyen érzés egyszer csak hontalannak lenni, egyik percről a  másikra kiszakíttatva lenni az anyaországból, de megmutatja azt is, hogy hogyan lehet ezt túlélni, hogyan lehet mindig, minden körülmény ellenére is újrakezdeni. 

A regény érdekessége, hogy egyszerre több szálon futnak az események, váltakozik folyamatosan a helyszín és az idő, ezért nagyon oda kell figyelni, nagyon résen kell lenni, hogy mindig követni tudjuk az eseményeket. Ez nem könnyű, sőt néha fárasztó, és bár én imádom az ilyen agytornát, azt ajánlom, hogy csak akkor vegyük kézbe a könyvet, ha kellően kipihentek vagyunk, és tudunk koncentrálni a mondatokra. Ezt annál is inkább ajánlom, mert csodálatos asszonyalakok (és férfiak, gyerekek) bontakoznak ki Bauer Barbara regényében, lenyűgözően szép formába öntve. Öröm olvasni a sorokat, annyira szépen, cizelláltan fogalmaz az írónő. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kitelepítés, a sorstragédiák nem teszik éppen boldoggá a könyvet. 

Kicsit szomorkás, de ugyanakkor lélekemelő történetet kapunk, ha rászánjuk magunkat és elolvassuk ezt a csodálatos regényt. 

Gévai Csilla: Lídia 16

 "Miért nem az foglalkozik a fizikával, akinek jól megy? Nem hiszem, hogy az emberiség egyszer megtorpanva, könnyes szemmel oda fog fordulni hozzám a következő kéréssel:

Lídia, kérlek, számold már ki a szabadesés róját, mert különben leesünk erről a szép golyóbisról!"

"Általában egy érettségiző, tesztoszterontól szétpattanó élsportoló fiúnak nem hiszem, hogy eszébe jutna a szex, Eszter néni, ne tessék emiatt nagyon aggódni!"

Ma egy olyan könyvről szeretnék mesélni, aminek a szerzője különleges helyet foglal el az életemben. Nekem ugyanis misszióm az, hogy minél több kortárs szerzőt, művet csempésszek be az irodalomoktatásba, ami nem könnyű feladat, mert nagyon zsúfolt a tananyag. Ugyanakkor hiszek abban, hogy olvasókat csak úgy lehet nevelni, ha olyan műveket is adunk a kezükbe, amit értenek, szeretnek, ami közel áll hozzájuk, ami megszólítja őket, amibe bele tudnak helyezkedni. Mivel a mai szövegek csak 12. osztályban kerülnének sorra, addigra már régen elvesztettük a kevésbé lelkes kamaszokat, hiszen hogyan is tudna azonosulni valaki egy olyan több száz éves szöveggel, ami alig ért! Ez borzasztó nagy hiánya és hibája a mai oktatásnak, hogy ennyire ragaszkodunk a kronológiához. Igen, lehet szeretni Zrínyit is, meg az Odüsszeiát is, de csak akkor, ha értjük, és ehhez sok-sok gyakorlásra van szükség. 

Mindenesetre idén megszületett bennem az a gondolat is, hogy ha már kortárs szerzőket olvasunk, akkor miért ne hívnánk meg egy-kettőt személyesen is az iskolába. Sok kamasz ugyanis el sem tudja képzelni, hogy ma is léteznek írók-költők, vagy ha igen, akkor elég érdekes asszociációi vannak a művészlétről. 

Az osztályomnak nagyon-nagy kedvence volt a Budapest Off kötet, ami kifejezetten könnyű, érthető, kevésbé vájtfülű kamasz olvasóknak is feldolgozható novellákat tartalmaz. Hihetetlenül nagy gyönyörűség azt megélni tanárként, hogy miközben felolvasol, az egyébként folyton nyüzsgő tanítványaid néma csöndben nemcsak hallgatnak, de figyelnek is a szövegre! Az egyik legsikeresebb novella Gévai Csilla tollából született, a Buddha-fok. Igy aztán borzasztó nagy öröm volt számunkra, hogy Csilla az első hívó szóra eljött közénk, és türelmesen, kedvesen, lelkesen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire. Itt azért azt is megjegyzem, hogy nagyon büszke vagyok az osztályomra, mert értő-érdeklődő kérdésekkel bombázták az írónőt, olyanokkal, amik az irodalomról, művészetről és a novelláról szóltak. Utólag pedig bevallották, hogy mennyire jó volt találkozni egy igazi, valódi hús-vér íróval, és sokkal közelebb került hozzájuk a szöveg is. 

Gévai Csillával először mint illusztrátor találkoztam. Ugyanis amikor a gyerekeim ovisok voltak nem telt el úgy nap, hogy a Hisztimesék ne került volna elő Berg Judittól, amit Csilla rendkívül kedves és humoros rajzai diszitettek. 

De Csilla nemcsak remek illusztrációkat készít, hanem ír is, és bizony nemcsak novellát, hanem regényt is. A Lídia 16 egy kamaszlány naplója. Bevallom egy kicsit mindig van bennem fenntartás, ha gyerekek is szerepelnek egy műben, főleg ha kamaszlányok. Egyrészt, bár nagyon szeretem a jó ifjúsági regényeket (itt megjegyzem, hogy nem vagyok kritikus, igy csak a saját mércém, ízlésem az, ami meghatározza, hogy egy mű jó-e nekem vagy sem), de semmi nem idegesít fel annyira, mint amikor gyerekek szájába ad az író olyan mondatokat, ami még egy érett, bölcs felnőttnek is a dicséretére válna. A másik, ami nálam, hogy pestiesen mondjam (tényleg, van még ilyen kifejezés?!) nem játszik, az a szerelmes, romantikus történet. Na, avval ki lehet kergetni a  világból. 

Csilla azonban olyan kedves, humoros, intelligens és tényleg annyira klassz csaj, és olyan lelekesen mesélt, hogy semmi nem tarthatott vissza attól, hogy elolvassam ezt a regényt. (Sőt, itt van a polcomon már a folytatása is.) Ha lehet ilyet mondani, kicsit sem bántam meg, sőt! Egy fél délelőtt odaszegezett a kanapéra, és pár óra leforgása alatt elolvastam. Nem tudtam letenni! Ugyanis, hiába van benne szerelem, egyáltalán nem csöpögős, a főszereplő a korának megfelelő mondatokat mond, a korának megfelelően gondolkodik. Hihetetlenül jó a történet, és bár van benne olyan rész, ami a földhöz vág, de a könyv nagy része sziporkázóan humoros. Legalábbis én végig nevettem. Talán azért, mert Lidiában sokszor magamra ismeretem, többek közt a matematikához fűződő viszonyában. Szó mi szó nekem is olyan volt egy-egy matekdolgozat, mintha idegen nyelvű receptet toltak volna az orrom elé, hogy tessék, süssél belőle valamit. 

Személy szerint nekem nagyon sokat jelentett, hogy tele van irodalmi utalással, meg persze Gulácsyval, aki Csilla nagy kedvence. Az illusztrációk nagyon jók, és teljesen belesimulnak a történetbe, miniatűr képregények, amiket Lídia is készít a mű szerint.  A kis párbeszédek sem törik meg a történetet, sőt, adnak egy kis fűszert neki. A történet pedig mindenről szól, amiről egy kamaszlány élete kell, hogy szóljon, iskola, szerelem, csalódás, családi viszályok. 

Gévai Csillát szívből ajánlom fiataloknak, és régebb óta fiatoknak is. Olvasmányos, kedves történetei vannak, a stílusa pedig nagyon szép. Lelkesen, olvasásra készen várom a további munkáit is!

Tamási Áron: Jégtörő Mátyás

 

"Sokszor van úgy, hogy tökéletlen vitézkedéssel csak odapökjük a szavakat annak, akit szeretnünk kéne, de aztán hirtelen felüti a fejét egy csendes gondolat s akkor magunkbaszállunk rögtön."

Vannak könyvek, amik olvasására évek óta vágyom, vannak, amik rögtön felkeltik a figyelmemet, és vannak, amiket soha nem olvasnék el magamtól, kivéve, ha van egy jó nagy adag motiváció. Nálam a Jégtörő Mátyás az utóbbi kategória. Bár olvastam az Ábel összes kötetét, és anyukám egyik kedvence, nekem valahogy nem akaródzott újra Tamási Áront olvasni. Aztán mégis megtört a jég.. (jaj, ez elég erőltetettre sikerült. :) ) Történt ugyanis, hogy Juhász Anna, akiről már sokszor írtam, hogy milyen nagy hatással van rám munkája, ajánlotta ezt a könyvet, valamint Poket zsebkönyv- formában is megjelent. Ez a kettő csábitó erő megtette a hatását, és elbandukoltam egy szép tavaszi napon egy Poket automatához, és megvettem életem első könyvét. (Nem kis látványosságot okozva az arra járó turistáknak. )

Ha már Poket, akkor hadd mondjam el, mennyire vágytam már kipróbálni ezt az új könyvbeszerzési módot, de sajnos ott, ahol lakom nincs ilyen masina, időm meg alig van arra, hogy elmenjek egyhez, de vannak még csodák, és néha el-eljutok ilyen rég vágyott helyekre is. A Poket zsebkönyv szerintem zseniális találmány. Tényleg aprócska (úgyhogy kicsit rosszabbul látoknak üzenem, szemüveg legyen náluk), tehát belefér a zsebünkbe, hátizsákunkba, nem terheli meg a retikülünket, hozhatjuk-vihetjük, bármikor előkaphatjuk és olvashatunk. Szuper! Az pedig, hogy automatából vehetjük meg, szerintem nagyon menő. 

A Jégtőrő Mátyás egy trilógia első része (ha jól tudom, Tamási csak két kötetet irt meg). Egy felnőtteknek szóló (néha pajzán, néha szomorú, néha szórakoztató) mese. Mese a javából, egy szellemről, aki állatbőrből állatbőrbe bújik, és segíti, óvja azt a kis családot, ahol menedékre lelt. Ugyanakkor tudjuk jól, hogy a mese komoly dolog, az egész világ benne van, az egész élet lényege ott van egy mesébe beleszőve. Élet és halál, jó és rossz küzdelme, mind-mind a része ennek a történetnek is. Na meg az erdélyi folklór, meg a humor, meg persze a lélekvándorlás. És ami nekem különösképpen megdobogtatja a szívemet: a stílus. Olyan gyönyörű, magával ragadó stílusa van Tamási Áronnak, hogy ember legyen a talpán, akit nem nyűgöz le. Csodálatos, nagyon jó olvasni. 

Fokozza az élményt Kisteleki Dóra grafikus káprázatos, vagy hogy stílusos legyek, meseszép illusztrációi. Már Kiss Edina könyvei kapcsán is megjegyeztem a nevét, mert annyira érzékenyek, annyira szemet gyönyörködtetők a munkái, hogy szinte önmagukban is megállják a helyüket, egy-egy könyvben pedig miközben tökéletesen belesimulnak a történetbe, fokozzák az olvasás örömét.

Szóval, ha van időtök, ti is vegyétek kezetekbe ezt a kis kötetet (vagy akár más kiadást), és merüljetek el ebben a mesés Tamási Áron-i világba!

Olvassatok, mert az olvasás nagyon is menő! 

  

Kemény Gabriella: Más világok

A világ legszebb mondatai V. 

"Mióta ismerlek, 

jobban ragaszkodom a valósághoz,

nem menekülök már minden pillanatban." 

 Ebben a bejegyzésben egy verseskötetet szeretnék bemutatni, méghozzá Kemény Gabriella: Más világok című könyvét. 

Nem jellemző rám, hogy versesköteteket olvasok el a-tól z-ig, sokkal inkább az a jellemző, hogy válogatott verseket, antológiákat olvasok, vagy egy-egy verset az összegyűjtött, teljes életművet felölelő könyvekből. Pedig milyen nagy szerencse, ha az ember kézbe vehet egy megszerkesztett kötetet, mennyivel többet és mást kap! Hiszen nem véletlen, hogy egy-egy vers hol szerepel a kötetben, melyik a kezdővers, és melyikkel zárul a könyv. 

Nincs ez másként a bemutatott kötetnél sem, hiszen maga Kemény Gabriella árulta el egy interjújában, hogy a kötetet úgy építetté fel, mintha egy gyógyulás vagy megtisztulás története lenne, és érdemes az elejétől a végéig, sorban haladni. Nagyon tetszik, hogy fázisokra van tagolva a kötet, ezzel is megerősítve, hogy itt egy folyamatról van szó. 

A Szabados Ágnes alapította Libertine könyvkiadó gondozásában jelent meg ez a szépséges verseskönyv, aminek borítója rózsaszín-kék és lilás színekben pompázik, amik a kedvenc színeim. :) Nyilván ez a véletlenek összjátéka. 

Ha már Szabados Ági neve felmerült, aki felvállaltan irodalomnépszerűsítéssel foglalkozik, akkor talán itt az idő elmondani, hogy ezt mennyire fontosnak tartom a magam részéről is. Nem lekicsinyelve a klasszikus irodalom jelentőségét, az én misszióm, hogy a kortárs irodalmat ismertessem meg, elsősorban a tanítványaimmal. Teszem ezt azért, mert irodalomórákon alig-alig esik róluk szó, megkockáztatom, hogy a tananyag 80%-90%-a halott írok és költök műveit öleli fel. Ez borzasztó arány. Bár fontosnak tartom a klasszikus művek, az irodalmi kánon megismertetését is, azt még inkább, hogy elhitessük végre a fiatalokkal, hogy az irodalom él, létezik. A költők, írok köztünk vannak, és igenis foglalkoznak 21. századi problémákkal is. 

A könyvet dedikáltattam is, ami fantasztikus nagy öröm és boldogság volt! Ezért is örülnék, ha sok-sok szerzőt tudnék meghívni az iskolába, hogy ugyanazt az eufóriát érezzék a tanítványaim, amit én érzek, amikor egy-egy szerzővel személyesen találkozom. (Gabi egyébként a való életben gyönyörű, mosolygós, kedves, jó vele találkozni! És szuper menő a cipője!)

Kemény Gabrielláról semmit nem tudtam, ezt egyébként személyesen be is vallottam neki. Egy ismerősömtől hallottam róla, illetve a NIOK csatornáján (amit ezúton is ajánlok sok szeretettel) https://www.youtube.com/watch?v=RF6gKsHk1wg. 

Amit most már tudok róla az az, hogy instaköltőként indult, de ma már nem tartja magát annak. Ez a fogalom, bevallom, teljesen új volt nekem, mi tagadás, nem vagyok már tizenéves (múltkor hallottam egy jó kifejezést Szily Nórától magunkra, régebb óta fiatalokra: antik bakfis. :)) Ez egy hihetetlenül izgalmas dolog, de múlékony, hiszen viszonylag ritkán mentünk el Insta-posztokat, és még ritkábban nyitjuk meg őket újra. Úgyhogy szerencsére, Kemény Gabriella nemcsak az Instagramon olvasható, hanem könyvben is, sőt, mindjárt kettőben!2018-ban jelent meg első,  Zsebuniverzum című kötete. 

Gabi a verseivel azt a küldetést vállalta fel, hogy feloldja azokat a terheket, azokat a szorongásokat, amiket a Z generáció tagjai cipelnek. Valójában, nemcsak ők. Véleményem szerint sok-sok férfi és nő találkozott már a "világ leggonoszabb mondataival". A nők biztosan. Remélhetőleg a "világ legszebb mondataival" is. A meghatározás nem véletlen, hiszen több ilyen című költemény szerepel a kötetben. A költészet, az irodalom , a művészet pedig abszolút segít abban, hogy ezekkel az érzésekkel megküzdjünk, hogy tudjuk, nem vagyok egyedül. 

Azt már említettem, hogy Gabi fázisokba sorolta a verseket. Az első fázis Egy bizonytalan nő naplója. A szőrtelenítéstől, a párkapcsolati problémákon át az iskolai zaklatásig sokféle témával találkozhatunk. A talizmánok, a második fázis, ahol már megjelennek a világ legszebb mondatai is. Az Egy zsebuniverzum fázisa azért nagyon izgalmas, mert visszautal az első kötet verseire, és néha ugyanazon a  címen olvashatunk egy 2018-as és egy 2020-as verset. A következő verscsokor A Z generáció egyik kevésbé ismert vitrinje, ahol ismét saját generációja problémái, élettapasztalatai kerülnek előtérbe. A záró fázis a címadó, Más világok, amely már pozitívabb kicsengésű verseket is tartalmaz. 

Nekem mindig nagyon fontos, hogy milyenek az illusztrációk, ha vannak egy kötetben. Ennek a könyvnek Szinvai Dániel készítette az illusztrációit, amik zseniálisak, izgalmasak, elgondolkodtatók. Lehet, hogy puszta véletlen, de érdekes, hogy az első fázis alcím még sötétben jelenik meg, majd egyre világosabb lesz a fázisok eleje, az utolsó a Más világok pedig a kötet borítójának színvilágában jelenik meg. 

Abszolút újraolvasós könyv! És nemcsak a Z generációnak, hanem a többinek is, mert mindannyiunk számára van mondanivalója, ebben biztos vagyok. Rövid, de velős versek, ahogy mondani szokták. Én úgy fogalmaznék, hogy apró kis csodák, amiket nemcsak akkor érdemes elővenni, ha szomorúak vagyunk, hanem akkor is, ha éppen boldogok. A versek különlegessége, hogy  egy-egy pár soros alkotás szinte egy egész történetet mesél el. Hiszen kinek ne kötődne egy-egy gonosz mondathoz például egy visszatérő gondolata, története?!

Remélem, lesz majd újabb kötet is, de addig is olvassuk ezt vagy az előző Kemény Gabriella-kötetet!

Kiss Edina: Étertánc

"Gyertya vagyok. Ahogy fogy a test, úgy erősödik a lángolás. Éteri tűzzel égek, hűvös, nyugodt, átlátszó lobogással. Se színé, se illata. Lassan táncolva lángolok. Tánc, tánc, étertánc."

Kiss Edina első kötetének elolvasása után tudtam, hogy ha megjelenik újabb kötete, nekem azt feltétlenül el kell olvasnom, hiszen annyira közel állnak hozzám az ő lélektani elbeszélései (az író szavaival élve). Szerencsére nem kellett sokat várni, hogy Étertánc címmel újabb kötet kerüljön ki a keze alól. 

Ha van olyan könyv, amire azt mondom, hogy kívül-belül csodálatos, akkor ez az! Ritka az ennyire szép kiadású könyv, csodálatos illusztrációkkal, minőségi lapokkal. Igazi műalkotás. Kisteleki Dóra nevét mindekképpen szeretném kiemeli, hiszen neki köszönhetjük ezeket a valósban csodálatos illusztrációkat, amik sokat hozzáraknak az amúgy is zseniális novellákhoz.  Nagyon jó kézbe fogni a könyvet,  da ha már a kezünkben van, akkor érdemes el is olvasni, mert amilyen rövid, annyira sokatmondó, értékes. 

Kiss Edina Égszínkék című kötete is magával ragadó, de ez a kötet talán még azt is felülmúlja. A novellák olyan emberi érzéseket járnak körül, mint az anyaság, a szerelem, a boldogság vagy éppen a gyász. Olyan élethelyzetekről ír az írónő, ami mindannyiunk életének része, magunkra ismerhetünk, vagy éppen másokra, de mindenképpen közel érezhetjük magunkhoz ezeket a történeteket. 

Dr. Buda László könyvajánlójában igy fogalmaz: "ha nyitott szívvel olvassuk, ha megengedjük, hogy belénk hatoljon tartalma, akkor egyik-másik novella észrevétlenül tanítássá, terápiává, szellemi útmutatássá válik." 

Igy igaz. Nemcsak a novellák esztétikai értéke miatt érdemes Kiss Edinát olvasni (itt jegyezném meg, hogy kevés ilyen szépen fogalmazó írót ismerek, mint ő, egyszerűen öröm olvasni a mondatait), hanem azért is, mert taníthat, formálhat bennünket. És most távol álljon tőlem, hogy azt állítsam, a novellák didaktikusak, tanitó célzatúak. Sokkal inkább gondolkodásra késztetnek, olyan lelki utazásra, melyet időről időre mindannyiunknak meg kell tennünk. A történetek segítségével feloldhatóbbakká válnak azok az elakadások, azok a negatív tapasztalatok, érzések, melyek életünk megkeserítői, bár kétségkívül velejárói. Talán jó is, hogy a történetek egy része nincs lezárva, nyitott kérdéseket hagynak maguk után, ami szinte rákényszeríti az olvasót, hogy saját maga folytassa, fejezze be a történetet. 

Zárásként pedig fogadjuk meg Szinetár Dóra színésznő tanácsát: legyen nálunk sok zsebkendő az olvasásnál!

Grecsó Krisztián: Magamról többet és Valami népi

 ..., milyen nagy tudás is szépeket mondani, hogy szép legyen tőlük a világ, makulátlan. Az is milyen szép szó. Milyen jó dolog lenne választékosan beszélni, makulátlanul.

Most már hivatalosan is be kell ismernem: Grecsó-rajongó vagyok. A nagy szerelem a Verával kezdődött, mint szerintem oly sokunknál. Kicsit sajnálom is azokat az írókat, akik hatalmas sikereket érnek el egy-egy művükkel, mert mindig arra gondolok, vajon hogy fogják ezt a magasra tett lécet ismét megugrani. 

Nincs ez másként Grecsó Krisztiánnal sem, de nagy örömömre, neki sikerült ugyanazt a színvonalat hozni mind a verseskötetével, mint a Valami népi című novelláskötettel. Mindkettő könyvtári könyv volt, amit olvastam, de tudom, hogy fel kell kerüljenek a könyvespolcomra, mert nem "egyszerolvasós" művek. 

Meg kell, hogy mondjam, soha nem olvasok verseskönyveket. Illetve ez abban a formában igaz, hogy vagy válogatott verseket olvasok, vagy teljes életműveket. Ezért is volt érdekes a Magamról többet című kötet, mert egész más élmény nem mások által sorrendbe rakott, vagy éppen valamilyen szempont alapján kiválogatott verseket olvasni, hanem a költő által megkomponált művet kezembe fogni.

A Magamról többet egy nagyon szubjektív kötet, lélektől-lélekig ható. Az első részben szerelmes, vagy talán már sokkal inkább hitvesi versek vannak felsorakoztatva. Majd jön a halálos betegséggel foglakozó rész, amely számomra talán a leginkább húsbavágó volt. Akivel szembejön egy komoly betegség, és megjárja a lélek és a test minden pokoli fájdalmát, gyötrelmét, az könnyen tud azonosulni ezekkel a versekkel, melyek tényleg semmit nem lepleznek el. A Babitsot idéző Balázsolás-ciklus azonban nemcsak a halálfélelem, a rettegés, de az életigenlés, a reménység versei is egyben. Lélekemelő olvasmány. 

A kötet utolsó része a végre megérkezett gyermekhez, gyermekről szóló versek. Grecsó soha nem csinált abból titkot, hogy feleségével örökbefogadták kislányukat. Talán éppen ez a tény teszi még érzékenyebbé ezeket a sorokat, és olyan erős apa-lánya kapcsolat kialakulásának lehetünk tanúi, ami biztosan az égben köttetett. 

Sosem voltam annyira fáradt,

Ahogy a gyerekágyat szereltük,

De ébren tartott az erre emlékezni fogok

Törhetetlen odaadása.

Az apaság mindenestül vagyok,

Nem csak a viszonyom egy

Két kiló hetven dekával

Született kislányhoz.

De nemcsak az apaságversek miatt zseniális ez a verseskönyv, hanem azért is, mert beváltja a címben igért kitárulkozást. Tényleg megtudhatunk a szerzőről többet, mert nem titkol el semmit, minden érzés itt van ha jó, ha nem. Ez a nyíltság, őszinteség egyszerre megható és tiszteletreméltó, amellett, hogy olvasni is jó.  Nekem különös élvezetet okozott, hogy nemcsak a fent említett Babitsot idézi meg a versekkel, hanem a magyar és nemzetközi irodalom más nagy alakjait is. Olyan jó volt egy kicsit játszani, hogy vajon ráismerek-e ezekre  a helyekre, utalásokra. 

Grecsó másik kötete, a Valami népi szintén nagyon kitárulkozó, őszinte novellákat tartalmaz. Mivel én nagyon szeretem ezt a műfajt, igy alig vártam, hogy befaljam ezt a könyvet is. Nos, falásról szó sem volt, mert a könyv, bár letehetetlen, és hatalmas élményt ad az olvasónak, ugyanakkor olyan súlyt is helyez rá a mélységével, a tragédiáival, ami keményen megdolgoztatja a lelkét. Zsigerileg hat. 

A kötet mintha a Magamról többet folytatása lenne, hiszen az egyik szereplő kísértetiesen hajaz magára a szerzőre, annak betegségére, halálfélelmére, küzdelmeire. És ott van újra az apaságélmény, mely mindenen felülkerekedik, és mindenen átsugározva nyújtja a reményt a reménytelenségben. 

A kedvenc részem az Istennek nehéz címet viseli, ahol a novellák lazán, de mégiscsak összefonódnak egymással a szereplők, a történetek révén. Az ilyenfajta "játékot", ha szabad igy nevezni, nagyon szeretem, másik nagy kedvencemnél Tóth Krisztiánnal is sokszor előfordul. Számomra ez olyan, mintha nyomozó lennék, és a kis részletekből, a többfajta nézőpontból bemutatott történetrészletekből építeném újjá magamban az olvasottakat. 

Aztán kiderült, hogy nincs idő, vagy ha van, nem végtelen, hogy a világ egyáltalán nem az enyém, sőt, a titokban reméltnél is kevesebb tulajdonom van benne.

– Hagyni kéne itt valamit – néztem körbe. – Valami jelet. Hogy mi éltünk itt valaha. Hogy örültünk itt, vagy el voltunk keseredve!

Mindenkinek szívből ajánlom Grecsó Krisztián műveit, de ezt a kettőt különösképpen!