Khaled Hosseini: Papírsárkányok

 

"Nagyon sok gyerek van Afganisztánban, de nagyon kevés gyerekkor."

Egy-két évvel ezelőtt legjobb barátnőm, K. ajánlotta ezt a könyvet. Ki is kölcsönöztem a könyvtárból, de valahogy nem fogott meg az a pár oldal, amit olvastam belőle. Olvasatlanuk vittem vissza. Pedig ő nagyon jól ismer, és tudta, hogy előbb vagy utóbb a könyv és én egymásra találunk. 

Aztán eltelt egy kis idő, és kiderült, hogy az egyik általam tanított angolkönyvben van egy olvasmány a könyvről. Sőt, zseniális és irodalmi téren is abszolút mértékadó kolléganőm még feladatokat is kreált a szöveghez. Így aztán elővettem újra (illetve kölcsönkaptam). Ezúttal nem tudtam letenni! Ebből is látszik, hogy nincs jó vagy rossz könyv, csak nem jó időben elővett könyv. 

Tudom, hogy sokan hatásvadásznak minősitették a művet, mert sok-sok klisét felhasznál a szerző, hogy megríkasson minket, olvasókat. De bevallom, nálam elérte a célját. Hatásvadász vagy sem, én végigbőgtem az egészet. Imádtam! Szinte le sem tudtam tenni. 

A történet Afganisztánban és az USA-ban játszódik, és egy kivándorolt (menekült) afgán férfi életét mutatja be. A történet kezdetén Amir és gyermekkori barátjának, Haszannak életét követhetjük végig egy tragikus eseményig, amely megszakítja  a barátságukat, és Amirt örök életre lelkifurdalásra kárhoztatja. Az oroszok megszállása elől Amerikába menekülő főszereplő felnőtt élete merőben más, mint a gyermekkori emlékek, de a szülőföldjén történtektől nem menekülhet el olyan könnyen, mint a megszállóktól. Visszatér hát Afganisztánba, ahol szembenéz  a múltjával azért, hogy a jövőjét már tiszta lélekkel folytathassa. Mindeközben megismerkedhetünk az afgán kultúrával, a hazarákkal, de találkozunk a tálibokkal és végigélhetjük a szereplőkkel együtt az elnyomás és terror minden fázisát. 

Csodálatos történet a barátságról, megcsalásról, egymás melletti kiállásról vagy éppen az elfordulásról, a megbocsátásról, titkokról, bűnről és büntetésről tehát olyan dolgokról, melyek az emberi lélek legmélyebb részeiben vannak elrejtve. Hosseini zseniálisan hozza ezeket felszínre. Hollywoodi, klisés? Igen, egy kicsit. De engem teljesen elvarázsolt! A lelkemnek éppen erre a szörnyű, de felemelő, könnyfakasztó, szívet melengető történetre volt szüksége. 

A történetet ugyan nem szeretném részletesen leírni, hiszen akkor éppen azokat a fordulatokat leplezném le, amik izgalmassá teszik azt. Azt viszont elmondhatom, hogy nekem nagyon tetszett a könyv, a kedvencemmé vált, biztos, hogy újra le fogom venni a polcról, sőt az író más regényeire is kíváncsi vagyok. Plusz pont azért, mert a tanítványaimnak is nagyon tetszett a filmből készül film, és nagyon sok mindent megtudhattunk együtt Afganisztánról és az ott élőkről.

Mindenkinek ajánlom, aki pityeregni szeretne (igen, néha kell, feszültségoldó), aki szeretne elgondolkodni azon, hogy mi az igaz BARÁTSÁG (igen, nagybetűvel), mit bír ki egy ilyen kapcsolat, ki meddig menne el a barátja érdekében, annak kötelező elolvasnia! Jó olvasást kívánok hozzá!

Berényi Anna: Richter

 Ha majd véletlenül száz év múlva is áll a gyáram, akkor mindegy lesz, hogy ebben a könyvben mennyit írtak rólam.

Nemrég számoltam be Berényi Anna Petőfi című könyvéről, azóta személyesen is találkoztam az írónővel. Fantasztikus élmény volt, rengeteget mesélt az iskolánkban Petőfiről és a könyvéről. Sőt azt is elárulta, mi lesz a következő könyvének témája! De ezt fedje még titok! Én biztosan el fogom olvasni!

A napokban fejeztem be Anna másik regényét, a Richtert. Ha lehet, ez még nagyobb hatással volt rám, mint a Petőfi. Csodálatos történet egy csodálatos emberről, egy tehetséges író tollából. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, mert az egyik kedvenc olvasmányommá vált. 

Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a könyv életrajzi regény, és Richter Gedeonnak, a nagy gyógyszergyárosnak, akinek többek között a Kalmopyrint köszönhetjük, a sorsát mutatja be. Ráadásul rendkívül élvezetes módon. Olyan sodrása van a könyvnek, hogy nehezen tudtam esténként lerakni, pedig majd' leragadt a szemem az álmosságtól. 

A könyvvel együtt lehet (vagy érdemes?) olvasni a honlapon (www.bernyianna.hu) közzétett jegyzeteket, ahol mindent dokumentált Berényi Anna arról, hogy mi volt a valós elem, mit tett hozzá ő, képeket, dokumentumokat, leveleket olvashatunk. Én ezt, bevallom, imádtam, persze azt is megértem, hogy ez valakit kizökkenthet az olvasásból. 

A Richter család mindennapjai, a kezdetek, az első gyógyszertár, a szerelem, a gyermek születése, az utód kicsapongásai, és megannyi életszakasz jelenik meg a lapokon. A rendkívül izgalmas  életút mellett bepillantást nyerhetünk a huszadik század elejének mindennapjaiba, de olyan nagy események szemtanúi is lehetünk Richter által, mint a világháborúk, a Tanácsköztársaság és a zsidóüldözés. Számomra érdekes volt a gyógyszeripar titokzatos világába is bekukucskálni. 

A könyv szerkezete is lenyűgöző, Richter utolsó napját öleli fel, és a végső percek felől közelítjük meg az eseményeket, az adott órának, napszaknak megfelelően. 

Richter Gedeon története egyszerre felemelő, tanulságos, tragikus és mégis csodálatra méltó. A szorgalom, az emberség, a mások iránti tisztelet és szeretet teszi őt naggyá, amellett, hogy számos gyógyszeripari találmány fűződik a nevéhez. Érdemes tőle tanulni, például azt, hogyan lehet szépen, becsületesen, felemelt fejjel élni úgy, hogy a világ közben atomjaira zuhan. 

A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90

"A költő nem tesz mást csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot, és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak."

Ez a könyv maga a csoda! Nemcsak azért, mert igazi meglepetésként, dedikálva érkezett hozzám! Hanem csoda önmagáért is!

Először is vegyük az írókat: Juhász Ferencné, a költő özvegye, valamint Juhász Anna és Juhász Eszter, a lányaik. Ha csak ezt a tényt nézzük, akkor már sejthetjük, hogy ez valami rendkívül különleges alkotás. Hiszen ki ismerhetné jobban Juhász Ferencet, mint  közvetlen családtagjai?! Mélyen megtisztelő, hogy betekintést nyújtanak nemcsak a költőzseni irodalmi munkásságának világába, hanem az igazi intim pillanatokba is.  A könyvhöz tartozik egy CD is, amin egy film is van Juhász Ferenc életéről és csodálatos költészetéről, megható, privát, bensőséges  pillanatokkal, visszaemlékezésekkel, fennmaradt filmrészletekkel. 

 

Maga a könyv önmagában is gyönyörű! Nemcsak külsőségeiben, pedig az sem megvetendő, de a tartalmát illetően is. A kötet négy, jól elkülöníthető részben mutatja be Juhász Ferencet, más-más oldalról felvillantva élete fontosabb pillanatait. 

A legelső részben Juhász Anna beszélgetését olvashatjuk édesapjával. Ezt követően a pályatársakkal, barátokkal való kapcsolatáról mesélnek a szerzők. Olyan óriások kerülnek sorra, mint Pilinszky János, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Tamási Áron, Illyés Gyula, és természetesen a két legjobb barát, Hantai Simon és Csernus Tibor. Már ez a rész is felér egy irodalomtörténeti barangolással. 

A következő, harmadik részben azonban fejest ugorhatunk az igazi, nagybetűs irodalomba, Juhász Ferenc költészetébe. A legszebb verseit kötötték egy csokorba a hölgyek, köztük A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából címűt, de a Babonák napja: csütörtök, amikor a legnehezebb, vagy az Ady Endre utolsó fényképe is elolvasható itt. 

Végül az emlékezések sorát a kortárs irodalom nagyágyúinak írásai zárják: Dragomán, Bartis, Szabó T. Anna, Grecsó, csak, hogy néhány nevet említsek. Versek, emlékek, személyes kötődések sora zárja a kötetet. 

A szöveget rengeteg fotó illusztrálja, melyek közül sok a költő hagyatékából származik, teret adva az olvasónak, hogy bepillantást nyerjen Juhász Ferenc magánéletébe is. 

Azt gondolom, hogy ez a könyv és a film méltó megemlékezés egy olyan költőről, akinek a versei nemcsak a szerelem, hanem a világ mindenségét is hordozzák. Olvassátok és szeressétek! 

Berényi Anna: Petőfi

 Nagyon-nagyon sűrű volt a januárom, alig olvastam valamit, mindössze két könyvet. Sajnálatos módon ide sem sikerült feltennem egyetlen ajánlót sem. A két könyv közül az egyik Berényi Anna Petőfije. 

Az idei évben irodalmi körökben szinte minden Petőfiről szól, pedig idén ünnepeljük a Himnusz születésének és Madách Imrének is a kerek évfordulóját. Petőfi kicsik és nagyok számára egyaránt  a nagy nemzeti költőnk, akinek versein nemzedékek nőttek fel, akinek sorait szinte mindenki tudja idézni. Például a Talpra magyart, aminek persze közel sem ez a címe, de sokakban rögződött így, helytelenül. 

Ha életrajzi regényt olvasok, mindig nagy dilemmában vagyok. Ha ugyanis jól meg van írva, akkor hajlamos vagyok mindenestül belehelyezkedni a regénybe, és elhinni mindent, ami a könyvben van, és elfeledkezem arról, hogy valóján egy félig fiktív történetet olvasok. Ez talán nem is baj, mert  valóban élményolvasássá válik a folyamat. Ugyanakkor engem mindig nagyon izgat, hogy ki is volt a valódi ember, aki a regény lapjain megelevenedik. Nos, ennél a regénynél nem volt nehéz dolgom, mert az írónő oldalán fejezetről fejezetre leírja, hogy milyen életrajzi elemek a valósak, és nyilván ezzel jelzi is, hogy hol nyert teret  az írói képzelete. Ez szerintem zseniális ötlet! Imádtam!

A könyv narrátora Petőfi édesanyja, ami számomra meghökkentő volt első pillanatra. Egyrészt azért, mert Hrúz Mária nem igazán bírta a magyar nyelvet, másrészről pedig hamarabb hunyt el, mint a költő. Egy pár oldal elolvasása után azonban hozzászoktam a gondolathoz, és csak haladtam tovább a regényben. Berényi Anna egyébként maga árulta el, hogy miért őt választotta mesélőnek. Petőfi ugyanis elég megosztó személyiség, és az irónő mindenképpen olyan elbeszélőt szeretett volna, aki elfogadja és szereti a költőt. 

Petőfi életét szinte mindenki ismeri, sokat tanulunk róla már általános iskolás korunkban is, de regényként életét nem sokszor dolgozták még fel, ami számomra döbbenetes, mert rövid földi léte nem telt unalmasan. Berényi Anna egyszerűen, szépen vezeti végig az olvasót évről évre, vagy akár hónapról hónapra a költőóriás életén. A mindannyiunk számára ismert életeseményeken túl biztos, hogy találkozunk újdonságokkal is.  Külön öröm volt olvasni például az olyan jeleneteket, melyek ugyan az írónő fantáziájának szüleményei, de melyek bepillantani engednek a reformkori emberek mindennapjaiba, legyen az egy lóverseny, egy kocsma vagy akár egy bordélyház. Ez utóbbi szerepeltetése talán elárulja, hogy Petőfiről valós képet kapunk, vagyis nemcsak a Szendrey Júliával való kapcsolatáról olvashatunk, mely sokáig, és talán még ma is a tökéletes szerelmi házasság mintaképe. Egyébként is elmondható, hogy a költő elviselhetetlenebb, kevésbé hősies oldalával is megismerkedhetünk, ami számomra igencsak dicséretes. Én ugyanis nem bánom (sok más kollégámmal ellentétben), ha nagy íróinkat, költőinket lerángatjuk a piedesztálról, és hétköznapi emberként is látjuk őket. Ezzel a műveik semmivel sem kerülnek tőlem távolabb, sőt, újfajta értelmet is nyerhetnek. 

A regény számomra legszerethetőbb szereplője egyértelműen (ki más) Szendrey Júlia, aki megelőzve korát tudatos nőként, egyenrangú partnerként, sőt költőként és íróként élt Petőfi mellett. Bár a regény nem követi végig az ő életét, igy nem tudjuk meg, hogy mi lett a sorsa férje elvesztése után, azért sok egyéb részletbe beavat bennünket Berényi Anna. (Szendrey Júlia megérne egy teljes bejegyzést, mert szerintem rendkívül érdekes élete és személyisége volt. És szerintem nagyon-nagyon menő! ;))

Egyszóval ez a regény egyértelműen ajánlható a tanítványaimnak, mert nemcsak a reformkor, nemcsak Petőfi életrajza elevenedik meg, hanem a versbetétek által a költészete is közelebb kerülhet az ifjúság szívéhez, ami lássuk be, nem mellékes. 

Nádas Péter: Rémtörténetek

"Ennyi gonosz lelket soha nem láttam én sehol még egy rakáson, mind beteg."

 Nádas Péter Rémtörténetek című munkája talán az év egyik csúcsolvasmánya volt, ha lehet igy fogalmazni. Nem azért, mert nagyon vártam a megjelenését, és még csak nem is azért, mert kedvencemmé vált volna ez a kötet. Sokkal inkább azért, mert ez a könyv valóban megdolgoztatta az én elmémet is. Ha valaki rendszeresen olvassa az ajánlóimat, az tudja, hogy olyan könyvekről írok általában, amiket jó szívvel ajánlok a tanítványaimnak is. Na, elérkeztünk egy olyanhoz, amit (még) nem biztos, hogy felkínálnék nekik. Szerintem ez a regény haladóknak való olvasmány. Én aztán tényleg sokat és sokfélét olvasok, de ez a könyv még nekem sem volt egyszerű. Ha valamit viszont ajánlanék, akkor az a Berlini szürke című válogatás, melyet idén az író 80. születésnapja alkalmából jelentetett meg a Jelenkor, és amit   a Libri könyvesboltokban ingyen, diákigazolvánnyal lehetett átvenni diákoknak (és olyan szerencséseknek, akiknek a diákjai gondolnak a tanáraikra). 

Persze ez senkit ne riasszon el egy életre Nádastól, mert egyébként zseniális alkotás. Nem véletlen, hogy novemberben a SWR irodalmi listáján első helyre került, sőt még most is tartja az előkelő hetedik helyet. "Nádas Péter Rémtörténetek című új regényével újfent bizonyította, hogy talán ő korunk legnagyobb magyar írója."-írta róla Balogh Ernő. 

Szóval a regény a maga bonyolultságában is lenyűgöző. Az első, ami azonnal feltűnik az olvasónak az a nyelv, aminek Nádas a mestere. Hihetetlen mennyi regiszterben képes megszólalni akárcsak egy oldalon belül is. Az alpári káromkodásoktól kezdve, az úriasszonyok választékos nyelvi kifejezésein át, az egyszerű falusi ember megszólalásáig. 

Azonban nemcsak a nyelvvel bűvészkedik az író, hanem a narrátorral is. Nekem, aki pedig elég pallérozottnak vallom magam olvasás terén, sem volt egyszerű felfognom és megértenem, hogy éppen ki beszél, vagy éppen kik, mert valamikor egy személy, valamikor több, valamikor monológokat olvasunk, valamikor pedig rejtett párbeszédeket. Sajnos valódi kommunikáció nem igazán tud kialakulni szereplők között. 

A cselekmény is nehezen adja magát, néha pörög (persze nem a jól bevált, lineáris úton), néha egész lelassul. Sokszor hoz be az író újabb és újabb szereplőket, azok történeteit, majd lép vissza az időben az eredeti szereplőhöz. Az első 100 oldalon két nő kapál. Ennyi a cselekmény, de közben szinte mindent megtudunk erről a két nőről, a hozzájuk kapcsolódó emberekről, a múltjukról, az életükről.  

A történet valóban rémtörténet, nincs mit szépíteni. Nemcsak a tragikus halálesetek miatt, hanem a szereplők élettörténetei miatt is. Egy kis szigetfaluban játszódik a mű, ahová aztán az író bezsúfolja nekünk a társadalom összes számkivetettjét (talán nem véletlen a sziget mint helyszín): leányanyák, megerőszakolt nők, erőszaktevők, lecsúszott arisztokraták, testi-lelki sérültek, szellemileg visszamaradottak. Mások, akik a perifériára kerültek, akiket megvetnek, elutasítanak. Ugyanakkor a főszereplőket sem igazán tudjuk a szívünkbe fogadni, mert sokszor züllöttek, gonoszak, durvák, visszataszítóak maguk is. Az egyetlen fény az alagútban talán a gyógypedagógusnak készülő diáklány lehetne, akiért két fiú (az egyik ráadásul kiskorú) is rajong, de mindkettő torzult: lelkileg vagy testileg. A dolog pikantériája, hogy az előszőr szimpatikusnak tűnő Mírák Piroskáról is kiderül, valódi szeretetre ő sem képes. És ha már a szereplőknél tartunk, ne feledkezzünk meg a kisértetekről és magáról az ördögről sem, akik szintén megjelennek a faluban. 

Maga Nádas igy fogalmaz a regénnyel kapcsolatban: "A Rémtörténetek számomra egy időskori tréfa, búcsú, őszike, vágykielégítés és önleleplezés." Nos, ha kíváncsi valaki erre az időskori tréfára, van elég energiája, hogy tényleg odafigyelve olvasson, akkor ez az ő könyve lesz. 

Tóth Krisztina: Világpuszi

"Ferkó anyukája egy ideje már sejtette, hogy a fia különleges képességekkel rendelkezik, ezért, ha ismerőssel találkoztak, mindig odafordult a legidősebb és egyben legkisebb királyfihoz:

- Köszönj szépen, Ferkó!...

Ferkó, akit tízéves kora ellenére is babakocsiban kellett tolni, halvány mosollyal nyugtázta a kérést, és már repült is a Világpuszi. 

A földgolyó különféle pontjain egymást érő csodák és a Ferkó királyfi közötti összefüggést csak kevesen tudják...Ferkó pedig hallgat, figyel, mosolyog, mint a kortalan bölcsek, vagy mint az igazi, született királyok, akikről korona nélkül is sejti mindenki, hogy sokkal többet tudnak minálunk ég és föld titokzatos dolgairól."

Tudod, mi az a Világpuszi? Vagy azt, hogy mi az igazi neved? És a bulangó? És arról van tudomásod, hogy az éjjeli kutyaugatás a kutyamennyországból jön? Ha nem, akkor neked is ideje elolvasnod Tóth Krisztina legújabb könyvét!

 Van egy kolléganőm, akivel sok közös olvasmányélményünk van, és aki elhozta nekem ezt a könyvet, mert biztos volt benne, hogy nekem (is) tetszene. Valamit tudhatsz, drága Éva, mert nagyon-nagyon tetszett! :)

Egy biztos, Tóth Krisztinát a kortárs magyar irodalom egyik állócsillagának tartom, így aztán nem csoda, hogy mindent azonnal "befalok", amit ő ír. A Világpuszit persze nem volt nehéz, mert gyerekeknek szóló, rövid mesék vannak benne. Mit is mondok?! Gyerekeknek?! Igen! Is! Meg felnőtteknek! Nem véletlenül az az alcímé, hogy Mesék embereknek. Merthogy ez az a könyv, ami teljesen kortalan olvasótáborra számíthat. Ne legyünk álszentek, nekünk felnőtteknek is kellenek a mesék, kell a feloldozás a mindennapi problémáink alól. 

A Világpuszi egy segítő, vagy ahogy manapság mondják, érzékenyítő könyv. Olyan traumákról, tragédiákról vagy egyszerűen csak nehezebben elfogadható állapotokról ír az írónő, mint egy szeretett kisállat elvesztése, Down-szindrómával, kerekesszékkel, végtaghiánnyal vagy éppen az ágybavizelés problémájával küzdő gyerekek életéről. Teszi ezt Tóth Krisztina úgy, hogy közben nem didaktikus, nem akar kioktatni, megnevelni, megmondani a tuti. A mesék, a csodák megnyugtató, varázslatos világában egyszerűen csak természetessé, mindennapivá, élhetővé és szerethetővé teszi ezeket a sorstól kapott kihívásokat. Úgy válnak ezek a vak, cigány, testi, lelki nehézséggel küzdő emberkék hőssé, hogy nincs kétségünk afelől, hogy ezek a dolgok ugyanolyan leküzdhető akadályok, mint a sárkányok, boszorkányok, és szörnyek, és igenis a legkisebb királyfi, vagy királylány elnyeri méltó jutalmát. 

A magam részéről egyhuzamban olvastam el a könyvet, egyszerűen magához láncolt. Sírtam és nevettem, együtt éltem a szereplőkkel, és annyi, de annyi emléket, nehézséget, vagy épp boldog pillanatot idézett meg bennem, hogy az felért egy pszichoterápiával. Imádtam a Világpuszi Ferkóját, hálás voltam a Bulangó Zoli bácsijának, és arra vágytam, bárcsak mindenkinek lenne egy olyan édesanyja, mint amilyen Hannának van a A legfinomabb répatorta című mesében!

Igy karácsony közeledtével azt kívánom mindenkinek, hogy lássa meg ő is a hajléktalan, szakállas bácsiban a Mikulást, és tanuljon meg mindenki Világpuszit küldeni (és fogadni), mert az egy olyan különleges dolog, aminek nyomában csupa boldogság és szeretet jár!

George Orwell: Állatfarm

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL

 Fairy Story, vagyis Tündérmese: így nevezte el George Orwell a Magyarországon Állatfarmként elhíresült regényét. Azt kell mondjuk, bár tündérmese lenne! Persze maga az író is tisztában volt vele, hogy minden, amit leír az a kőkemény valóság, a sztálini diktatúra szatirikus ábrázolása. Nem véletlen, hogy a könyvet csak a tizenkilencedik próbálkozásra sikerült kiadatni Nagy-Britanniában. Magyarországon pedig 1989-ig kellett erre várni. 

Nagy öröm számomra, hogy idén az érettségi tételek közé is bekerült az osztályomban. Abszolút hiszek benne, hogy ez a regény ott kell legyen mindenkinek a polcán, és mindenkinek ismernie kell. Igen, elfogult vagyok, tudom, hiszen ez az egyik kedvenc regényem. Emlékszem, hogy amikor én találkoztam vele először tinédzserkoromban, mekkora élmény volt az olvasása, és ez nem változott az évek folyamán. Nagyon reménykedem benne, hogy a mai tizenéveseknek is mellbevágó élmény lesz!

George Orwell (akinek egyébként ez csak írói álneve) hatalmas érdeme, hogy a mindenkori elnyomó hatalom, a diktatórikus rendszerek húsbavágó bemutatását tudja adni. Nem hiszem, hogy  bárki, aki elolvassa akár az Állatfarmot, akár az 1984 című regényét, könnyedén le tudja tenni a könyvet, és nem fut át rajta borzongás, félelem, undor. 

Az eredeti cél a Szovjetunió egyeduralmi rendszerének bemutatása volt, az állati bőrbe bújtatott szereplők viszonylag könnyen megfeleltethetők a sztálini diktatúra vezetőivel, de a kommunista éra alapelvei is mind-mind jelen vannak, a múlt meghamisításától, a manipuláción át, a személyi kultuszig bezárólag. Valljuk be, talán azért van ez a regény akkora hatással ma is, mert kicsiben vagy nagyban, de sajnos mindannyian megtapasztaljuk ezeket a világban, mintha lényegében semmi nem változna. Hogy is mondta Benjámin, az öreg szamár? "Csak az öreg Benjámin állította, hogy hosszú életének minden részletére emlékszik, és tudja, hogy a dolgok sohasem mentek, és soha nem is mehetnek se jobban, se rosszabbul – az éhség; a szenvedés és a csalódás, mondta, az élet megváltozhatatlan törvényei."

A regény zseniálisan mutatja be, hogy hogyan válnak valakik, jelen esetben a disznók, nemes célokkal küzdő forradalmárokból az elnyomó hatalom vezetőivé. Hogy válik valaki a hatalom kiszolgálójává, hogyan tudnak egyesek befolyásolni tömegeket, hogyan válik egy rendszer totális diktatúrává. És legvégül hogyan tudja a hatalom ördögi módon a jellemünket, a lelkünket is megtörni. 

Az Állatfarm rövid, pergős, könnyen olvasható, de ahogy a mai fiatalok mondják, ütős. Mindenkinek ajánlom, aki szeretné jobban megérteni, hogyan is működik a bennünket körülvevő világ.