Nyári olvasmányaim 1: Leila Slimani: Altatódal

 Valamelyik nap kérdezte tőlem valaki, hogy miért olvasok ilyen keveset a nyáron. A valóság az, hogy nem olvasok kevesebbet, csak mást, sokszor más formában, és ezekről általában nem írok. De ha már hiányolták, íme, legyen. 

Nyáron előkerülnek azok az olvasmányok nálam, amik könnyedebbek, nem biztos, hogy túl sok gondolkodásra késztetnek, inkább szórakozni, kikapcsolódni szeretek ez idő tájt. Megváltozik az olvasásom formája is, előkerül ugyanis az ebook olvasóm, amit ki-be pakolhatok a táskámba, cipelhetem a bőröndben, kis helyen elfér sok-sok könyv. Ha választani kell, akkor én a hagyományos formát szeretem, de ilyenkor, nyáron bizony nagy hasznát veszem ennek az elmés szerkezetnek. (Egy icipicivel olcsóbbak is az ekönyvek, mint a hagyományosak, de tényleg csak kicsivel. Magyarországon. Merthogy több adó terheli. Ha viszont az ember beszél idegen nyelveket, vagy legalábbis olvas idegen nyelveken, akkor tényleg olcsón hozzá tud jutni izgalmas könyvekhez.) Azért persze teszek kivételt, és hagyományos könyvet is olvasok, sőt, néha nehezebb olvasmányok is felkerülnek az olvasólistámra. 

Az első, amit olvastam, és amit ajánlanék,  Leila Slimani: Altatódal című könyve épp ilyen. Az írónő marokkói származású, de jelenleg Franciaországban él, és franciául írja   a regényeit. Az Altatódalért egyébként 2006-ban megkapta a  Goncourt-dijat. (Tudtommal ez az egyik legmagasabb francia irodalmi kitüntetés.)Mellesleg, Macron, francia elnöknek is dolgozik, méghozzá a francia nyelvet és kultúrát terjeszti világszerte.

Ha lenne egy olyan lista, hogy a legmegdöbbentőbb könyves kezdőmondatok, akkor az Altatódal első mondata mindenképpen az élen lenne: "A baba meghalt." Aztán nem sokkal később kiderül, hogy a testvére is halott, sőt, azt is megtudjuk, hogy  a tökéletes bejárónő (angolul The Perfect Nanny címmel is megjelent egyébként) volt az elkövető. Több olvasó kritikájában olvashatjuk, hogy Kosztolányi: Édes Annájához hasonlítják ebben a tekintetben. Valóban, egy kissé arra hajaz, hiszen nem klasszikus krimit tartunk a kezünkben, ahol megfejtésre vár, vajon, ki a gyilkos, hanem  csak az elkövetéshez vezető útra kell koncentrálnunk., vagyis hogyan válik egy tökéletes dadából, aki mos, főz, takarít, és csodálatosan bánik  a gyerekekkel végül hidegvérű gyilkos. 

A főszereplő két nő, az anyuka és a bébiszitter, mindketten marokkói származásúak, csakúgy, mint az írónő, és mindketten más országban találták meg a boldogulásuk helyét. Ennek a ténynek ellenére, Slimani teljesen tárgyilagosan ír, igy is kezeli a szereplőket, a könv olvasása során nagyon nehezen tudunk azonosulni a karrierista anyukával, pedig elveszíti két csöpp gyermekét, de igy vagyunk a bébiszitterrel is, akinek megismerjük nehéz életét. Nagyon sok kérdést feltesz az írónő ezzel a művel, olyanokat, melyekkel minden (vagy legalábbis sok) nő szembesül: mi a fontosabb a karrier vagy a család? Kell-e gyermeket szülni, ha igazán nem vágyom rá, vagy érdemes-e nem behódolni a társadalmi elvárásoknak, és csak a munkára koncentrálni? Meddig tartanak a határai egy gyermekekre vigyázó, de valójában idegen embernek, mennyire folyhat bele egy család életébe? Milyen egy bevándorló élete, a befogadó országban? Mit jelent szegényként egy gazdag család alkalmazottjaként dolgozni? Számos más izgalmas kérdésre találhatunk választ (vagy nem) Slimani könyvében, amiről érdemes időről-időre elgondolkodni. 

Valójában nem egy könnyed, nyári olvasmány, de mindenképpen figyelemre méltó és olvasmányos. Szerintem nem fogja letenni az, aki kezébe veszi. 

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

Farkas Anett: A 33as beteg

 Történt egyszer, hogy nyertem egy könyvet. Aztán most másodszor. Köszönet érte A magyar szerzőkért Facebook csoportnak!💓

Szóval igy került hozzám ez a könyv, amiért nemcsak azért vagyok hálás, mert megnyertem és az enyém lett, hanem azért is, mert a szerző dedikálta is, ami mindig nagy-nagy örömmel tölt el. 

A regény igazi nyári olvasmány. Múltkor valaki megkérdezte, hogy változik-e az olvasási szokásom nyáron. Igen, változik. Egyrészt sokkal többet olvasok, bár ez nem látszik itt a blogon, mert nem írok minden könyvről, másrészt pedig a könnyedebb irodalomért nyúlok. Általában ifjúsági könyveket olvasok. Ez a regény viszont krimi, ami nálam igencsak el van hanyagolva. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért, mert nincs bennem olyan ellenérzés, mint például az erotikus vagy romantikus könyvekkel kapcsolatban van, egyszerűen csak igy alakult. Úgyhogy ez még pluszban hozzátett az örömömhöz, hogy végre krimit olvashatok, ráadásul magyar szerzőtől!

Már többször bevallottam, hogy nekem számít, hogy milyen a boritó, és ennek a regénynek a borítója nagyon szép. Fekete-fehér és vörös színeket használ, ami egyszerre hatásos és figyelemfelkeltő, valamint egyszerre utal a tartalomra is. 

A regény cselekményéről mindig nehéz úgy írni, hogy mondjunk is valamit, de azért ne fedjünk fel titkokat. Egy krimi esetében ez még inkább igy van. Talán annyit azért el lehet mondani, hogy két rendőr a főszereplőnk: Vivien és Dávid. És ahogy a címből is kiderül, természetesen van egy 33-as betegünk is, Rebeka, valamint megölt emberek, történetesen fiatal lányok, ráadásul osztálytársak. És hogy hogy keveredik a történetbe maga Vivien is, nyakig,  vagy hogy ki lakik a pszichiátrián most már hosszú évek során, és neki vajon mi köze lehet az erőszakos emberölésekhez. Nos, mindezen kérdésekre választ kapunk a könyvben. 

 A történet szövevényes és több szálon zajlik. Ennek ellenére nagyon "haladós", pestiesen szólva. Sok párbeszédet olvashatunk, kevés leírást, úgyhogy nem kell attól félni, hogy sokára fog kiderülni, ki is  a gyilkos. Nálam, és gondolom más olvasóknál is, nagyon fontos elvárás, hogy a könyv fenntartsa az érdeklődésemet, ne unjam meg, és természetesen a megoldást illetően tartson bizonytalanságban. Ezeknek a kritériumoknak Farkas Anett regénye maximálisan megfelel. Izgalmas, pörgő, és többször is túljárt az eszemen. Ami még nagyon tetszett az a gyilkosságok mozgatórugója. Szerintem ez annyira aktuális probléma, hogy minden fórumon kell vele foglalkozni, akár egy jól megirt krimiben is, mint ez. 

Ami számomra rendkívül különlegessé teszi ezt a könyvet, hogy a szerzőnő a rendőrség kötelékében dolgozott, igy sokkal nagyobb rálátása van a bűnesetekre, mint (remélhetőleg) egy átlagos olvasónak. Valamint alapos kutatómunka előzte meg a regény írását mind a kriminalisztika mind a medicina területéről. Ez számomra nagyon tiszteletreméltó!

Farkas Anett első regényét szívből ajánlom nemcsak a nagy krimirajongóknak, hanem az olyan mezei olvasóknak is, akik csak ritkán vesznek kezükbe ilyen zsánerű könyvet. Szerintem nem fog csalódást okozni. Ráadásul megjelent a folytatás, A 33-as ügy is, amiről a szerző úgy nyilatkozott, hogy önmagában is olvasható, nem kell az előzményeket is ismerni. Én biztosan elolvasom!

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!📚

Tóth Krisztina: A majom szeme

 "A saját sápadt, bepúderezett, a kékes neonfénytől visszavonhatatlanul öregnek és összetörtnek tűnő arcában egyszer csak meglátta a majom szemét."

"Azt mondták, a fiatalokat óvják. Hogy a jövő generáció már ne ebben a nemzedékek óta mérgezett közegben tanuljon. A tanulás a teljes felejtéssel kezdődik, ismételgették."

Néhány évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak Tóth Krisztinát, és azóta a kedvenceim közt van számontartva. Stílusa, témaválasztása, hangulatai, műveinek jellemei mind-mind nagyon közel állnak az én ízlésvilágomhoz. Olyannyira, hogy jövőre érettségiző osztályom egyik irodalom tétele is Tóth Krisztina munkássága lesz. 

Tóth Krisztina korunk egyik legzseniálisabb írója, számos irodalmi díj gazdája,  nemcsak regényeket, hanem novellákat, verseket is ír. Emellett rengeteg gyerekkönyv is fűződik a nevéhez. Eredetileg szobrásznak tanult (később ólomüvegeket készít), majd Franciaországban tölt több évet. Hazatérve a Budapesti Francia Intézetben helyezkedik el. Fia megszületése után viszont az írásnak szenteli az életét. Férjével két gyermeket nevelnek. 

A majom szeme az idei, vagyis a 2022-es könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.. A címe egy hátborzongató kísérletet idéz fel. Dr. Robert White 1970-ben fejátültetést végzett (még kimondani is szörnyű!) két majom segítségével. A kísérlet lényeges eleme, hogy a majom a műtét után még élt, mozgott, pislogott. Az ő arcáról készült egy fotó, mely a címet sugallta. (Bevallom, mikor először hallottam arról, hogy a könyv születőben van, azt gondoltam, hogy magáról az operációról vagy a körülötte lévő eseményekről lesz szó a regényben, de tévedtem.)

Maga a regény dr. Kreutzer, egy pszichiáter körül forog. (Nem tudom, mennyire volt tudatos a névválasztás, de nekem önkéntelenül is eszembe jutott Lev Tolsztoj Kreutzer-szonáta című kisregénye, mely egy kezdetektől elátkozott házasság tragédiáját mutatja be.) Megismerkedünk még a doktor úr anyjával, a feleségével, Petrával, a szeretőjével, Gisellel, valamint felbukkan egy titokzatos fiatalember is. Az ő bonyolult és sejtelmes kapcsolatrendszerük adja a regény vázát. 

A majom szeme, mely Tóth Krisztina második regénye ezúttal nem a múltba kalauzol bennünket, hanem a jövőbe. Az egyik, számomra legijesztőbb dolog, hogy nagyon közeli jövőnek éreztem a felvázolt és megjelenített éveket. Egy forradalom után ébredező országban járunk, ahol a társadalom két nagyon ellentétes részre szakadt. Az "egyenlőbbek" orwelli kifejezéssel élve szinte burokban élhetik mindennapjaikat, míg a szegények a társadalom perifériájára szorultak teljes kitaszítottságban, szegénységben, nyomorban tengetik életüket. Nem  véletlenül idéztem meg az 1984 és az Állatfarm zseniális íróját, George Orwell-t, ugyanis számomra ez a mű egy disztópia. Egy diktatúra, egy mindent megtehető, a társadalmon uralkodó, és mindent megfigyelése alatt tartó hatalom ábrázolása is. 

Magáról a történetről természetesen nem szeretnék írni, hiszen az minden vágyam, hogy minél többen olvassák el Tóth Krisztinának ezt a regényét (is), de azt elmondhatom, hogy a regény rendkívül izgalmas, "haladós" könyv. Valóban nehéz letenni, annak ellenére, hogy nem habkönnyű, nyári olvasmány. Talán már írtam, hogy Tóth Krisztina novellásköteteiben imádom, hogy a novellák összefonódnak, még ha vékony szálon is. Nincs ez másképpen ebben a regényben sem. A fejezeteket mint a kis puzzleelemeket kell egymás mellé pakolni az olvasónak, hogy egy teljes kép kirajzolódjon. Ez számomra plusz élményt jelent, hiszen az agyamnak folyamatosan működnie kell, és nemcsak a lelkemre hat. 

A fejezetcímek a szövegből kiragadott szókapcsolatok, amiknek más-más jelentést kölcsönöz a szövegkörnyezet. Egyszer, ha már sokadszorra olvasom, akkor talán egy picit megvizsgálom ezeket is, bár attól tartok, akkor a könyv varázsát megtöröm. 

A fülszöveg szerint "A majom szeme egy krimi izgalmával, tűpontos megfigyelésekkel, részvéttel és humorral keresi és örökíti meg az eszmélés pillanatát." Valóban igy van, az események krimiszerűen sodornak előre a történetben, miközben Tóth Krisztina igazi varázslóként teremti meg a karaktereit, akik szinte hús-vér emberként beveszik magukat a gondolatainkba is. Hihetetlen volt számomra, hogy a szereplőket is hol szerettem, hol mélységesen gyűlöltem, és mindezt, úgy tűnik, az írónő játszi könnyedséggel érte el. Egyszóval le a kalappal Tóth Krisztina előtt most is! Igazi irodalmi csemegét kapsz, ha elolvasod!

   Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!  

 

Szerb Antal: A Pendragon-legenda

 – Doktor, maga olyan, mint az Encyclopaedia Britannica. Mindent tud.
    – Rengeteget – mondtam idegesen.
    – Biztosan szanszkritül is tud.
    – Folyékonyan – mondtam. De Cynthia elhitte.
    – Biztosan ismeri az orosz regényírókat is. Meséljen nekem valamit Dosztojevszkijről vagy Bartók Béláról. Van egy barátnőm, az mindig róluk beszél.
    – Bartókot sose láttam – mondtam hazugul, és megütődve tájékozatlanságán. – De az öreg Dosztojevszkijt nagyon jól ismertem. Az apámmal együtt járt elemibe, és gyakran járt hozzánk vacsorázni. Olyan szakálla volt, mint Pierce Gwyn Mawrnak.

... és Magát sem hagyhatom egyedül bolyongani a szemüvegével ebben a vad Angliában. Még eltévedne és véletlenül Skóciába lyukadna ki, amitől az Isten óvja.

 – Őrült jó. Mindjárt tudtam, hogy vicc az egész. Hát még mit csináltak?
– Hajoljon közelebb. Homunkuluszt.
– Mi a csodát?
– Embert. Maloney hatalmasat nevetett és hátbavágott.
– Mindjárt láttam, hogy Maga nagy disznó – mondta.
– Bolond, nem úgy gondoltam. Mesterséges úton akartak embert előállítani.
– Szóval impotensek voltak. Mind a ketten be voltunk csípve és hallatlanul mulattunk ezen a gondolaton. Úgy nevettem, hogy feldöntöttem az előttem álló poharat.

A walesi nyelv nagyon csodálatos – mondta Osborne. – Minden egész másképpen, egészen
túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy:
«cwrw»?

 

 

Ha Szerb Antal neve felmerül, szinte mindenkinek az Utas és holdvilág ugrik be először. Ez a  mű ma reneszánszát éli. Szerencsére, talán Szabados Áginak és  Libertine Könyvkiadónak köszönhetően, A Pendragon-legendával is egyre többen megismerkednek. 

Jómagam is elcsábultam, és beszereztem az Aranylétrás könyvek sorozat első darabját, ami nem más, mint A Pendragon-legenda. Sok kritika érte a kiadót azzal kapcsolatban, hogy az általuk megjelentetett könyv nagyon drága. Ez igaz, de sajnos majdnem minden könyvre elmondható ez, a könyv újra luxuscikké vált. Én nagyon meggondolom, hogy mire adok ki pénzt, mivel sajnos nem áll végtelen forrás a rendelkezésemre. Ezt a regényt jóval alacsonyabb áron is be tudtam volna szerezni. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy a Libertine kiadását választottam, mert annyira csodálatos a könyv! Igen, tudom, a tartalom ezerszer fontosabb, de nőként fontosnak tartom a külcsínt is (ha nem is magamon elsősorban, hanem az engem körülvevő tárgyakban. Gyönyörködtetnek!) Egyszóval ez a kiadás nagyon szép, és a papír is nagyon minőségi, fényes, jó tapintású, keményborítós. és a mérete is pont megfelelő. 

Fentebb már említettem, hogy az Utas és holdvilág az első, ami beugrik, ha Szerb Antal nevét meghallom, valamint az irodalomtörténetei, amelyeknek az egyetemen nagy hasznát vettem. A másik dolog, ami szintén a nevéhez kötődik az a rendkívül tragikus halála, mely fájdalmasan rövid életének vetett végett. Biztos mindenki tudja, hogy nyilasok verték halálra egy munkatáborban, melybe mindössze azért került, mert zsidó származású volt. 

Szerb Antal a 20. század legnagyobb írói közé tartozik, karrierje  a Nyugatban indult. Nemcsak íróként volt sokoldalú, de világlátott, széles látókörű emberként is számon tartották. Egy angliai utazás során merült fel benne a Pendragon-legenda ötlete, melyet 1934-bern jelentettek meg. Az akkori irodalom ponyvaműfajait vette górcső alá, és azokat figurázta ki, mint például  a misztikus regény, a horror, a kalandregény, a kísértethistória. Műfajilag ezért sem igazán besorolható, mert a fentieken túl szokták még krimiként vagy éppen eszmeregényként is aposztrofálni. Valószínűleg egyik sem, és mindegyik egy kicsit. Az viszont tény, hogy remek olvasmány, amely nemcsak szórakoztat és kikapcsol, de olyan kultúrtörténeti, történelmi ismeretekkel is bővíti az olvasók tudását, mint például a rózsakeresztesek, akiknek a története nagyon foglalkoztatta a fiatal írót. 

A történetben megismerkedünk Bátky Jánossal, aki egyfajta furcsa keveréke, a szemüveges, folyton könyveket bújó könyvtárban létező bölcsésznek, és  a nőket mindentől megmentő, azoknak szépet tevő, és hódító Casanovának. Egyfajta Indiana Jones. Őt hívja meg egy angol earl a walesi kastélyába, hogy kutasson a Pendragon család őseinek titkai után. A fiatalember el is utazik az ódon, kísértetjárta kastélyba, ahol kezdetét veszi egy kalandos, misztikus, olykor romantikus, olykor izgalmas utazás, melyben több szereplő is kíséri Bátky útját. Férfiak, akikről kiderül, hogy bérgyilkosok, férfiak, akik titkokat rejtegetnek, akadályozzák vagy éppen segítik hősünk kalandos útját. És persze a nők, akik hősünk  karjaiba hullanak, de akik közül egy sem igazán okos, egy sem lehet Bátky valódi szellemi társa. Ez alól talán csak Lene Kretzdch a kivétel, de vele meg más bajok vannak, "tipikus" német nő, inkább hasonlít egy férfira, mint egy nőre. :) Szerb Antal ebben a regényében nagyon sok negatív gondolattal közelít a női nemhez, de ebben a szellemes regényben még ez is megbocsájtható neki. 

A szerelem egyébként is rendkívül foglalkoztatta Szerb Antalt, nincs ez másként ebben a művében sem, sőt erotikus jelenetekre is számíthat az olvasó.  Ha már szerelem, számomra az egyik legizgalmasabb dolog Szerb Antalról ,hogy nagy szerelme, második felesége, Bálint Klára az író halála után évekkel szült egy fiút, akit úgy nevelt fel, mintha az Szerb Antal gyermeke lenne.  

Számomra ez a regény egy valódi, könnyed, nyári olvasmány. A magam részéről hangosan és jókat kacagtam az olvasás során, Szerb Antal humora fergeteges, és ebben a regényben ezt is meg is tudta mutatni. A regényből film is született, amit ez idáig még nem volt szerencsém látni, de egyszer annak is eljön az ideje. 

Ha valakinek nem tetszett az Utas és holdvilág, az próbálja meg ezt a regényt elolvasni, akinek meg tetszett, az meg pláne.Aki meg még semmit nem olvasott Szerb Antaltól, az is bátran vegye kezébe, mert szórakoztató, olvasmányos könyvet kaphat. 

Olvassatok mindennap, mert olvasni menő!  

 

 Off topic: a bögrét az osztályomtól kaptam. :)
 

Alberto Moravia: Egy asszony meg a lánya

 "...bármi adódik is, élni érdemes, az élet mindig, de mindig jobb a halálnál."

Évek (évtizedek óta ott volt nálunk ez a kötet a polcon anyuéknál. (Mint később kiderült, anyu egyik kedvence.) Majd, amikor a férjem nagymamájától rengeteg könyvet örököltünk, akkor megérkezett a mi lakásunkba is. Ezidáig azonban nem éreztem különösebb késztetést, hogy elolvassam, sőt még  a filmet sem láttam, ami mondjuk azért sem meglepő, mert filmes téren hatalmas lemaradásaim vannak. Hiába, olvasni jobban szeretek. :)

Nemrégiben viszont feliratkoztam Zoltán Tamás csatornájára, aki áradozott erről a regényről. Én meg hadd áradozzak róla! Nagyon megkapó stílusa van, érdekesek a videói, melyben nemcsak új megjelenésű, hanem kifejezetten klasszikus könyveket is bemutat, sőt tőle tanultam meg, hogyan kell a könyvszekérről vagy az antikváriumból mentett könyveket tisztává és széppé tenni, hogy ne csak a belbecs, de a külcsín is megfelelő legyen ahhoz, hogy könyvespolcunk éke legyen. 

Szóval, ő dicsérte nagyon ezt a regényt, igy végre levettem a polcról és elolvastam. Valóban olyan mű, amit nehéz letenni, olvastatja magát. (Bár nekem a közepén kicsit lelassult a történet, de ez sem volt zavaró, sőt, inkább izgalmasabbá tette a várakozást a végére). 

A történet a 2. világháború éveiben játszódik Olaszországban. Főszereplője és a regény elbeszélője Cesira, aki egy rendkívül vonzó és erős asszony, aki a háború sújtotta Rómából menekül el vidékre, szülőfalujába lányával, Rosettaval. A regény során végig követhetjük az ő és a körülöttük élők küzdelmes mindennapjait, azt a harcot, melyet a kisemberek vívnak a  maguk kis életterükben a mindennapi megélhetésért, az életben maradásért. Az anya-lánya páros egymásba kapaszkodása, szimbiózisa, mely a túlélés lehetősége különösképpen fontos motívum a regényben. 

 Egyben egy fejlődésregényt is kezében tart az olvasó, hiszen a kamasz Rosetta, aki ártatlan kislányként érkezik meg ebbe a világtól viszonylag elzárt környezetbe, már felnőttként tér vissza Rómába, tele tapasztalatokkal, fájdalmasokkal, megbocsáthatatlanokkal de talán olyanokkal is, melyek némi örömet hoztak az életébe. 

Nagyon szeretem az olyan műveket olvasni, amelyekbe bele tudok helyezkedni, amelyek hidat tudnak építeni köztem és a történet között. Ez természetesen többféle módon is megvalósulhat, ahogy ennek a regénynek az olvasása is többféle módon megérintett, magához láncolt. Érdekességképpen elmondom, hogy személyes emlékem is van arról, hogy milyen egy icipici házba bezárva lenni úgy, hogy kint zuhog az eső, és nem lehet kimenni, az ember sárban tapicskol, ha mégis megteszi, hogy milyen nyomasztó érzés ilyenkor bezárva lenni. Pontosan olyan, amilyennek Moravia is leírta. 

A mű számomra legnagyobb értéke, hogy a háború borzalmait a mindennapokon keresztül, a hétköznapi emberek életén keresztül mutatja meg. A számitó kereskedőket, a pénzéhes parasztokat, akik ugyanakkor jó emberismerők, és hatalmas küzdők is egyben. Bűnösök és ártatlanok. És áldozatok. Mert a háborúnak csak áldozatai vannak. 

Moravia, aki Olaszországban rendkívül népszerű író (volt), 1990-ben hunyt el. Gyermekkorában több évig kényszerült szanatóriumba, ahol falta a könyveket. Már fiatalon, 13 évesen versei jelentek meg, 1929-ben pedig a Közönyösök című regénye meghozta számára a sikert. Igazi világutazó volt, hiszen élt Párizsban, Görögországban, sőt Kínában is. Felesége, Elsa Morante is író volt. 1952-ben a Vatikán indexre tette a műveit, hiszen azokban erőteljes a szexualitás, de ezzel csak a népszerűsége lett nagyobb. Regényei közül  az Egy asszony meg a lánya, és A római lány címűt  is megfilmesítették 

Bauer Barbara: A messziről jött fiú

 "Amiben jó vagy, abban igyekezz a legjobb lenni, és boldog ember leszel!"

"A hosszú szekérsor némán állt az elnéptelenedett faluban. A szél se rebbent. Mindenki hallgatott. Még a felvezető orosz tisztek is zavartan néztek, mi ez a csend. Talán egy háztól induló halotti menet, ahhoz hasonlított. Senki nem mozdult. Álltak a szekerek, megrakodva összecsomagolt életek töredékével."

" -Lehet, hogy földönfutók lettünk, megint nincs hazánk, nem vagyunk se románok, se magyarok, nincs otthonunk, templomunk, temetőnk, iskolánk, de ne feledd, hogy van valamink, amit soha nem vehetnek el!...
– Tudjuk, hogy honnan jöttünk, hogy kik vagyunk! És bárhová is visz az utunk, meglátjátok, talpra állunk."

Nem lehet aktuálisabb ez a könyv, mint éppen június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy nemzeti gyásznapunkon. Nem akarok politikai kérdésekben állást foglalni, de azt pártállástól függetlenül mindannyian érezzük, hogy nemcsak az országunk szenvedett el hatalmas veszteséget, de az egyes emberek is. Gondoljuk csak el,   mekkora traumát okozhatott az, hogy egyik nap még magyar állampolgárként hajtotta valaki álomra a fejét, másnap pedig már román vagy éppen szerb állampolgárként ébredt.  Nekem nem kellett ezen végigmennem, de empatikus emberként el tudom képzelni, hogy ez egy olyan sokk lehetett, olyan tragédia, amelynek a feldolgozása talán még most is tart. 

Ha jobban bele akarunk látni abba, hogy a mindennapi emberek hogyan élték meg azt a tragikus és letaglózó eseményt magánemberként, akkor az egyik könyv, amit tudnék ajánlani, Bauer Barbara: A messziről jött fiú című regénye.

A könyv három generáció sorsán keresztül mutatja be, hogy milyen érzés egyszer csak hontalannak lenni, egyik percről a  másikra kiszakíttatva lenni az anyaországból, de megmutatja azt is, hogy hogyan lehet ezt túlélni, hogyan lehet mindig, minden körülmény ellenére is újrakezdeni. 

A regény érdekessége, hogy egyszerre több szálon futnak az események, váltakozik folyamatosan a helyszín és az idő, ezért nagyon oda kell figyelni, nagyon résen kell lenni, hogy mindig követni tudjuk az eseményeket. Ez nem könnyű, sőt néha fárasztó, és bár én imádom az ilyen agytornát, azt ajánlom, hogy csak akkor vegyük kézbe a könyvet, ha kellően kipihentek vagyunk, és tudunk koncentrálni a mondatokra. Ezt annál is inkább ajánlom, mert csodálatos asszonyalakok (és férfiak, gyerekek) bontakoznak ki Bauer Barbara regényében, lenyűgözően szép formába öntve. Öröm olvasni a sorokat, annyira szépen, cizelláltan fogalmaz az írónő. Mondom ezt annak ellenére, hogy a kitelepítés, a sorstragédiák nem teszik éppen boldoggá a könyvet. 

Kicsit szomorkás, de ugyanakkor lélekemelő történetet kapunk, ha rászánjuk magunkat és elolvassuk ezt a csodálatos regényt. 

Gévai Csilla: Lídia 16

 "Miért nem az foglalkozik a fizikával, akinek jól megy? Nem hiszem, hogy az emberiség egyszer megtorpanva, könnyes szemmel oda fog fordulni hozzám a következő kéréssel:

Lídia, kérlek, számold már ki a szabadesés róját, mert különben leesünk erről a szép golyóbisról!"

"Általában egy érettségiző, tesztoszterontól szétpattanó élsportoló fiúnak nem hiszem, hogy eszébe jutna a szex, Eszter néni, ne tessék emiatt nagyon aggódni!"

Ma egy olyan könyvről szeretnék mesélni, aminek a szerzője különleges helyet foglal el az életemben. Nekem ugyanis misszióm az, hogy minél több kortárs szerzőt, művet csempésszek be az irodalomoktatásba, ami nem könnyű feladat, mert nagyon zsúfolt a tananyag. Ugyanakkor hiszek abban, hogy olvasókat csak úgy lehet nevelni, ha olyan műveket is adunk a kezükbe, amit értenek, szeretnek, ami közel áll hozzájuk, ami megszólítja őket, amibe bele tudnak helyezkedni. Mivel a mai szövegek csak 12. osztályban kerülnének sorra, addigra már régen elvesztettük a kevésbé lelkes kamaszokat, hiszen hogyan is tudna azonosulni valaki egy olyan több száz éves szöveggel, ami alig ért! Ez borzasztó nagy hiánya és hibája a mai oktatásnak, hogy ennyire ragaszkodunk a kronológiához. Igen, lehet szeretni Zrínyit is, meg az Odüsszeiát is, de csak akkor, ha értjük, és ehhez sok-sok gyakorlásra van szükség. 

Mindenesetre idén megszületett bennem az a gondolat is, hogy ha már kortárs szerzőket olvasunk, akkor miért ne hívnánk meg egy-kettőt személyesen is az iskolába. Sok kamasz ugyanis el sem tudja képzelni, hogy ma is léteznek írók-költők, vagy ha igen, akkor elég érdekes asszociációi vannak a művészlétről. 

Az osztályomnak nagyon-nagy kedvence volt a Budapest Off kötet, ami kifejezetten könnyű, érthető, kevésbé vájtfülű kamasz olvasóknak is feldolgozható novellákat tartalmaz. Hihetetlenül nagy gyönyörűség azt megélni tanárként, hogy miközben felolvasol, az egyébként folyton nyüzsgő tanítványaid néma csöndben nemcsak hallgatnak, de figyelnek is a szövegre! Az egyik legsikeresebb novella Gévai Csilla tollából született, a Buddha-fok. Igy aztán borzasztó nagy öröm volt számunkra, hogy Csilla az első hívó szóra eljött közénk, és türelmesen, kedvesen, lelkesen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire. Itt azért azt is megjegyzem, hogy nagyon büszke vagyok az osztályomra, mert értő-érdeklődő kérdésekkel bombázták az írónőt, olyanokkal, amik az irodalomról, művészetről és a novelláról szóltak. Utólag pedig bevallották, hogy mennyire jó volt találkozni egy igazi, valódi hús-vér íróval, és sokkal közelebb került hozzájuk a szöveg is. 

Gévai Csillával először mint illusztrátor találkoztam. Ugyanis amikor a gyerekeim ovisok voltak nem telt el úgy nap, hogy a Hisztimesék ne került volna elő Berg Judittól, amit Csilla rendkívül kedves és humoros rajzai diszitettek. 

De Csilla nemcsak remek illusztrációkat készít, hanem ír is, és bizony nemcsak novellát, hanem regényt is. A Lídia 16 egy kamaszlány naplója. Bevallom egy kicsit mindig van bennem fenntartás, ha gyerekek is szerepelnek egy műben, főleg ha kamaszlányok. Egyrészt, bár nagyon szeretem a jó ifjúsági regényeket (itt megjegyzem, hogy nem vagyok kritikus, igy csak a saját mércém, ízlésem az, ami meghatározza, hogy egy mű jó-e nekem vagy sem), de semmi nem idegesít fel annyira, mint amikor gyerekek szájába ad az író olyan mondatokat, ami még egy érett, bölcs felnőttnek is a dicséretére válna. A másik, ami nálam, hogy pestiesen mondjam (tényleg, van még ilyen kifejezés?!) nem játszik, az a szerelmes, romantikus történet. Na, avval ki lehet kergetni a  világból. 

Csilla azonban olyan kedves, humoros, intelligens és tényleg annyira klassz csaj, és olyan lelekesen mesélt, hogy semmi nem tarthatott vissza attól, hogy elolvassam ezt a regényt. (Sőt, itt van a polcomon már a folytatása is.) Ha lehet ilyet mondani, kicsit sem bántam meg, sőt! Egy fél délelőtt odaszegezett a kanapéra, és pár óra leforgása alatt elolvastam. Nem tudtam letenni! Ugyanis, hiába van benne szerelem, egyáltalán nem csöpögős, a főszereplő a korának megfelelő mondatokat mond, a korának megfelelően gondolkodik. Hihetetlenül jó a történet, és bár van benne olyan rész, ami a földhöz vág, de a könyv nagy része sziporkázóan humoros. Legalábbis én végig nevettem. Talán azért, mert Lidiában sokszor magamra ismeretem, többek közt a matematikához fűződő viszonyában. Szó mi szó nekem is olyan volt egy-egy matekdolgozat, mintha idegen nyelvű receptet toltak volna az orrom elé, hogy tessék, süssél belőle valamit. 

Személy szerint nekem nagyon sokat jelentett, hogy tele van irodalmi utalással, meg persze Gulácsyval, aki Csilla nagy kedvence. Az illusztrációk nagyon jók, és teljesen belesimulnak a történetbe, miniatűr képregények, amiket Lídia is készít a mű szerint.  A kis párbeszédek sem törik meg a történetet, sőt, adnak egy kis fűszert neki. A történet pedig mindenről szól, amiről egy kamaszlány élete kell, hogy szóljon, iskola, szerelem, csalódás, családi viszályok. 

Gévai Csillát szívből ajánlom fiataloknak, és régebb óta fiatoknak is. Olvasmányos, kedves történetei vannak, a stílusa pedig nagyon szép. Lelkesen, olvasásra készen várom a további munkáit is!